Az a „férfigyűlölő”, az a „véresszájú”, az a „szőröslábú feminista”…
Elég sokáig tartott, mire rájöttem, hogy az az elképzelésem, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak egy radikális feminista elképzelés (!)
Gyerekként valahogy mindigis hittem a szabadság, egyenlőség, testvériség elvében, és a nagy „mindenki szeret mindenkit” keresztény hitvilágában. Nem mondta nekem senki, hogy azért ez nem így van ám, főleg ha az ember még véletlenül lány is.
Már régen hittem abban,
hogy egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár, mire kiderült, hogy ez szintén egy radikális feminista elképzelés.
Nahiszen, akkor úgy tűnik, hogy feminista vagyok! Gondoltam.
Egy egyszerű, munkáscsaládban nőttem fel, ahol ezt a kifejezést senki nem ismerte. Én sem. Így nem tapadtak rá negatív érzések, jelzők, gondolatok.
Ezért nem is értettem, amikor valaki először mondta rám eltorzult arckifejezéssel, megdöbbenve, kételkedve, hogy te feminista vagy… Az egész úgy hangzott, mint valami halálos fertőző betegség.
Aztán hallottam, hogy véresszájú és hogy szőrös lábú. Ezek mind eléggé szórakoztattak. Nem vagyok szőrös lábú, de azért elgondolkodtatott a kifejezés, mert láttam egyszer egy csajt, aki a szőrtelenítés ellen lép fel, a teste teljesen kigyúrt, gyönyörű és szőrös! :O Huh! Imádom az ilyen, tabudöntögető nőket!
De nos, én még korántsem tartok ott, hogy fel merjem vállalni, akár magam előtt a szőrös lábakat. A véresszáj sem biztosan tudom pontosan, hogy mit is takarhat.
Mindenesetre ahogyan egyre több érdekességet olvastam a társadalmi nemekről, a szerepekről, a családon belüli erőszakról, a patriarchátusról, egyre inkább nem értettem a helyzetet. Miért van mindez? Miért nincs egyenlőség? Mit is jelent az egyenlőtlenség? Mit jelent az elnyomás? Most akkor van vagy nincs? Egyenlőség van vagy egyenlőtlenség? Elnyomás vagy nem elnyomás?
Rájöttem, hogy mindez nagyon trükkös, mert egy csomó elnyomást, kényszerítést fedeztem fel a saját életemben is. Megdöbbentem, hogy az általam szeretett családtagjaim hányszor és hogyan kényszerítettek és igyekeznek ma is kényszeríteni dolgokra csak azért, mert én nő vagyok, és milyen erők mozognak a hatalom és kontrol mezsgyéjén, főleg a férfiak privilégiumaként. Ez a sok felismerés teljesen lesokkolt.
Férfiak, akiket szerettem teljesen más színben tűntek fel hirtelen. De még mindig nem értettem az egészet: MIÉRT?
Ahogyan egy barátnőm kérdezte egyik nap a buszon, a gyerekeket a suliba kísérvén: Miért van ennyi családon belüli erőszak? Miért hagyják ezt? Miért nem hozzák meg a megfelelő törvényeket?
És én csak ideges lettem. Mert valójában már tudom, hogy miért.
Az egész egyáltalán nem olyan egyszerű.
Mert sokkal jobb lenne azt mondani, hogy minden pasi egy bántalmazó agresszor. De korántsem így van.
A pasik, akiket ismerek, apák, nagyapák, fiaim, párjaim – szupercukik! És rengeteg remek, imádnivaló férfit ismerek. (Na jó, nem rengeteget és nem is eleget, de azért ismerek…) Korántsem gonoszok ők. Nem is kegyetlenek! Sőt! És bár egyértelműen ez a társadalom a férfiakat privilegizálja, nekik vannak több jogaik és lehetőségeik, mégis. Ők egyáltalán nem néznek ki boldogabbaknak! Sőt, elég sokan cudarul szenvednek…
De akkor miért is? Miért is van mindez?
A kérdésemre a választ a feminista irodalomban találtam meg. Bell Hooks segített, a Megérteni a partirarchátust írásával.
Ott értettem meg mindent.
A patriarchátus fáj. Az fáj olyan nagyon mindenkinek!
Nem csak nekünk, nőknek, de nekik is, a férfiaknak.
Aztán hallottam, ahogyan a férjem – most már a volt férjem – azt mondja rám: férfigyűlölő vagyok. Nos, korántsem vagyok férfigyűlölő, sőt! Borzasztóan sajnálom a pasikat! (A nem bántalmazókat.) És minél több feminista irodalmat olvasok, annál inkább azt gondolom, hogy mi, nők még szerencsések is vagyunk. Nem azért, mert a társadalom kedvezne nekünk. Korántsem! Hanem azért, mert érezzük a zsigereinkben, hogy valami itt nem stimmel. És még ha most rögtön nem is tudjuk, hogy milyen világ lenne jó, akkor is azt legalább tudjuk, hogy ez most nem az igazi. A krízis pedig valami újat fog szülni.
Női összefogást, női világot. Amelyben nem csak mi, hanem a férfiak is boldogabbak lehetnek majd. Egy támogató, szeretetre és gondoskodásra épülő világot. Ami nem olyan, mint a mostani, ami a munkára és a pénzre alapul. Ez egy másik lesz.
Amiben boldogabbak lehetünk nem csak mi, hanem a fiaink, párjaink és apáink is.
Mert mi másra vágynánk mindannyian, férfiszerető, csupaszlábú, csiklandós nyelvű feministák? 🙂
Liza
Ajánlott irodalom:
Teszteld le magad gyorsan, és még a végén kiderül, hogy te is ide tartozol. 😛
Megnéztem a Netflixen a Beyond Men and Masculinity filmet, mert vannak fiaim. És nem mindegy, hogy milyen férfiakat nevelek belőlük.
Bell Hooks: Megérteni a patriarchátust
Van egy jó kis esemény nemsokára, ahol ezt az írást beszéljük meg. FB Ökofem
Egyébként a szőröslábúság király! (Csak én nem merem) 😀 Hairy women
