az Európai unió és a  NIOK által finanszírozva a Stronger Roots projekt keretében

2024. április 20-án Budapest adott otthont az Anyakonferenciának, ahol az anyák és női közösségek szervezői, szakemberei gyűltek össze, hogy megvitassák a nemzetközi modelleket és az együttműködés lehetőségeit. Az esemény célja az volt, hogy bemutassa az anyák összefogásának különböző formáit világszerte, és hogy közösen dolgozzanak ki stratégiákat a magyarországi anyák támogatására.

A Konferencia vendégei

A konferencia külföldi vendégei Andrea Laux és Marieke van Geldermalsen voltak, akik a MINE (Mother Centers International Network for Empowerment) alapítói. Ők bemutatták, hogyan működnek az anyaközpontok, mint alulról szerveződő női közösségi terek, és milyen sikereket értek el világszerte. A kerekasztal során szó esett többek között a német, kanadai és holland modellekről, amelyek inspirációként szolgálhatnak a magyar közösségek számára. Valamint az itthoni kezdeményezésekről beszélgettünk, a Regina házról és az Anyahajó központról.

Együttműködés és összehangolás

A konferencia egyik fő célja az volt, hogy megvizsgálja, hogyan lehetne a különböző, anyákat és nőket támogató tevékenységeket összehangolni és együttműködéseket kialakítani. A résztvevők közösen gyűjtötték össze a kihívásaikat és erőforrásaikat, hogy jobban megértsék, hogyan támogathatják egymást és hogyan dolgozhatnak együtt a közös célok elérése érdekében. A workshopok során konkrét stratégiák és tervek születtek, amelyek segítenek a továbblépésben.

A helyi és nemzetközi közösségek kapcsolódása

Az esemény nagy hangsúlyt fektetett a kapcsolódásra és a hálózatépítésre. A résztvevők számára lehetőség nyílt, hogy megismerkedjenek más anyaközösségek tagjaival, megosszák tapasztalataikat és tanuljanak egymástól. A konferencia során számos új kapcsolat és együttműködés jött létre, amelyek hozzájárulnak a közösségek fejlődéséhez és megerősödéséhez.

Az Anyatermészet: A közösségi erő

Az Anyakonferencia része volt az „Anyatermészet: A közösségi erő” projektnek, amely Uniós forrásból, a NIOK támogatásával a Stronger Roots pályázat keretében valósul meg. A projekt célja az anyák erejének és kihívásainak felmérése és támogatása. A MoNa közösségben az elmúlt 4 év során számos online női kört, tematikus beszélgetést és workshopot tartottunk, amelyek eredményeit ebben a projektben szeretnénk összefoglalni és közkinccsé tenni. Különösen figyelmet fordítva a kisgyerekes anyák, a 40+ anyák és a kevesebb lehetőséggel rendelkező anyák kihívásaira. 

Kutatás, workshop és irányok

A projekt során szervezetfejlesztésre, tervezésre, stratégiára és közös munkára kaptunk támogatást. A 18 hónapos projekt alatt különböző módon kapcsolódhatunk, mind online, mind személyes találkozók során. A kutatás eredményeit beépítjük a szervezeti munkánkba, és közkinccsé tesszük, hogy más női és anyákkal foglalkozó közösségek is kamatoztathassák a közös tudást.

A konferencia háttere

Az Anyakonferencia délelőtti programja a MINE és a Nest! Foundation a „Consolidating community building in public living rooms” Erasmus+ projekt keretében. Amely projekt célja a közösségépítés megerősítése, amelyben a szlovák és cseh anyaközösségek hálózata is részt vesz. Az esemény délutánja pedig a Stronger Roots programhoz illeszkedve került megrendezésre.

Nagyon örülünk, hogy részt vettél és ha nem sikerült most csatlakoznod, kövess nyomon minket és csatlakozz online a hasonló programokhoz!