Ítélkezésmentes meghallgatás

Fogadjátok szeretettel Tóth-Pál Evelin, gyermekekkel foglalkozó szakember, MotherNature tag írását, gondolatait az ítélkezésmentességről.

Barbi, aki közeli barátnőm, anyatársam, mesélt nekem az ítélkezés mentes meghallgatásról, és rendkívüli megtiszteltetésnek éreztem amikor felkért, hogy legyek ebben a partnere. Régebben is csináltunk hasonlót, csak akkor olyan jelzőket használtunk rá, hogy: rinya, ventilálás, hiszti stb. Ehhez viszont mély bizalom szükséges. A legnagyobb félelmei, árnyai, vad démonai suttogása, de még üvöltése sem tud kizökkenteni. Bármit mondhat, szeretettel, ítélkezés mentesen fordulok felé. Utólag jókat szoktunk mosolyogni azon, milyen sokat aggódunk azon, hogy csalódni fog a másik bennünk ha ezt vagy azt kimondjuk. Rengeteg fájdalom, feszültség szabadul fel ilyenkor. Fontos, hogyha eszükbe is jut valami saját történet, ne most reflektáljunk, ez most a megnyíló társunk ideje. Nem véleményezünk, nem tanácsolunk. Én legtöbbször megköszönöm, hogy megtisztelt az elmondottakkal és, ha valami nagyon motoszkál bennem, a végén szerényen megkérdezem, hogy szeretné-e , hogy X dologra reagáljak.

 

Rengeteg feszültség távozik, felidézés és elmondás közben jobban összetudjuk rakni a kirakóst és sokszor saját magunk jövünk rá a válaszainkra. Vagy a meghallgató társ egy-egy kérdése, meglátása döbbent rá megoldásainkra. Természetesen ez oda-vissza működik köztünk. De egy bérbarátnő, coach vagy pszichológus személyében is segítségre lelhetünk. Továbbá segíthet még az írás vagy egy párnának, bábnak való megnyílás. A cél a harmóniára való törekvés.
Harmónia számomra azt jelenti, mikor a gondolataim, érzelmeim, kimondott szavaim, cselekedeteim egy irányba mutatnak. Erre törekszem nap, mint nap. Egy ember is nagyon összetett, nemhogy egy család. Annyi minden hat ránk. Valahol feszültség keletkezik, annak ki kell jönnie, ki kell oldódnia. Én ott tartok, hogy a keletkezés pillanatában megfigyelem magam. Hátrébblépek egy pillanatra, elkülönítem a dolgot/tárgyat magamtól és megkérdőjelezem e, hogy igaz e?. Mert az adott pillanatban lévő gondolataim reakciók, nem biztos, hogy a valóságot tükrözik. Hat rá ezernyi dolog, gyerekkorom, mintázataim, sémáim, aktuális fizikális és lelki állapotom. Megvan a magam valósága, aztán, hogy ebben én, hogyan értelmezek bármit is, ami kívülről jön az csak rajtam múlik, de az attól még nem lesz igaz. Vagy szituációtól függően, azt kezdem el monitorozni miért hat rám ennyire amit mondtak, láttam, vagy hallottam? Mi szól nekem, mit tanulhatok belőle?

Gondolati síkon így egész jól rendbe tudom magam tartani. Csakhogy hiába tudok sok mindent, mégis fáj. Tehát érzelmi síkon kell oldani és oda-vissza, minden összefügg. Néha meg csak gyűlik, gyűlik és szétmar belül vagy kirobban. Pedig nem a gyereknek szól vagy a páromnak. Ahhoz, hogy jól tudjak működni mindennek a helyére kell kerülnie. A ki nem mondott szavaknak, az elnyomott érzéseknek, a visszatartott reakcióknak, a félelmeknek, a dualisztikus megítéléseknek, a reális és nem reális aggodalmaknak.

Szívből köszönöm  Barbusomnak, hogy időről időre meghallgat és támogat! 

 

Tóth-Pál Evelin (Amanda)
Anya, Gyermekkel foglalkozó szakember és Mother Nature tag

Kép: Szűcs Péter

Mennyei jó és pokoli rossz (adventi mese)

Karácsony közeledtével jól esik egy kis ráhangolódás az ünnepekre, ehhez válogatott nektek meséket Szórád Annamari, fogadjátok szeretettel.

Élt egyszer egy ember, aki meg akarta tudni mi a mennyei jó és a pokoli rossz. Addig imádkozott, amíg a Teremtő engedett könyörgésének, elküldte érte egy angyalát. Az ember egy ajtó előtt találta magát. Amikor az ajtó megnyílt előtte, az ember egy termet látott, ahol minden elő volt készítve egy lakomára. A terem közepén lévő hatalmas kerek asztalon nagy tál leves gőzölgött, a sülteknek ínycsiklandozó illata volt, szebbnél-szebb, ízesebbnél-ízesebb falatoktól, finomabbnál -finomabb italaktól roskadozott az asztal.

A lakomázók körben ültek, és átkozódtak, veszekedtek, sikoltoztak az éhségtől, ájuldoztak a szomjúságtól, nem tudták magukhoz venni az ételt mert a kanalak, amik az asztalon hevertek, oly hosszúak voltak, hogy nem érték el velük a szájukat. Kinyújtották karjukat, hadonásztak, egymást verték fejbe, de a szájuk üres maradt. Éheztek, habár rengeteg étel feküdt előttük. Az ember tudta, hogy sikításuk és ordításuk a legrosszabb rossz. Mivel megismerte a tudást, az ajtó bezárult előtte. Az ember térdre esett és szemét lehunyva könyörgött az Úr angyalának vigye el őt e szörnyű helyről.
Mikor ismét kinyitotta szemét, kétségbeesett és reszketett a félelemtől, mert ugyanazt az ajtót pillantotta meg. Amikor az ajtó megnyílt előtte, az ember ugyanazt a termet látta, ugyanazt az asztalt. Az asztal közepén ugyanazok a tálak gőzölögtek, körülötte ugyanazok az emberek ültek, és a kezükben ugyanazok a kanalak voltak. Semmi sem változott és mégis minden. Mert az emberek, ugyanazokkal a hosszú kanalakkal most átnyúltak az asztal fölött és egymást etették. A sikoltozás megszűnt, a sírások és átkok pedig átalakultak áldásokká.
Az ajtó bezárult. Az ember megértette a mennyei jó és pokoli rossz természetét és a kettő közötti hajszálvékony szakadékot és mindenkinek elmesélte. Most, itt, nektek mondta el…
(A mese szövege, Yehuda Berg: A kabbala és szeretet, Bajzáth Mária: A rabbi és az oroszlán mesegyűjtemények, és Madár élőszavas mesemondása alapján szövődött.)

 

Forrás: www.mesepedagógia.hu

Kép: Pixabay

 

Légy a sötétségben!

A MotherNature nemzetközi projekt megálmodója, Berecz Ági, környezeti nevelő, tréner, önismereti mentor, osztja meg veletek az egyik legnagyobb kihívást megjelenítő MotherNature kártyáról.

 

Ennek a kártyának különleges jelentősége van abban a globális bizonytalanság hullámban, ami 2020-at jellemzi. Ez a kártya messze túlmutat az anyaként megélt nehézségeken. Mögöttes szimbolikája és üzenetei segíthetnek értelmezni és elfogadni az ismeretlen helyzetet, melyet az emberiség történetének első globális járványa, “pandémiája” hozott az életünkbe.

Az AnyaTermészet kártyacsomag kidolgozásában nagy szerepet kapott egy 20. század eleji antropológus, Joseph Campbell munkája, a Hős Útja modellje. “Az Ezerarcú Hős” c. művében Campbell értelmezi és összefoglalja az emberiség kultúrtörténetének mítoszainak, népmeséinek üzenetét és a Jung pszichoterápiás üléseinek beszámolóiban lejegyzett álmokat. Mindezek megrajzolják a felnőtt személyiség érésének, kiteljesedésének útját, melyet Jung individuációnak hívott.

 

A hős, aki elindult misztikus útján, elérkezik a Nagy Nehézség időszakába. A nehézségek olyan elsöprőek, hogy a hős látszólag meg sem tud birkózni velük. A kihívások útján a népmesék hőse elnyeletik az ismeretlenben, és úgy tűnik, meg kell halnia. Egy átjáróba kerül, amely látszólag megsemmisíti őt. A hős eltűnik, hogy átalakulásának eme szimbolikus méhében majd ezerszeres erővel újjászülessen. Jónást elnyeli a cethal. A népmesék királylánya eltűnik az erdő sűrűjében amikor édesapja, a király előzi őt, mert “csak” úgy szereti őt, mint az emberek a sót. Holle anyó jó lánya évekre ott reked a felhők felett. A keresztény kultúrkörben a hívő minden vasárnap eltűnik a templom belsejében, ahol, mint az anyaméhben, gyónása után újjászületik. A középkori templomok sarkában a vízköpő szörnyek őrzik ezt az átalakulást, a hívőt pedig emlékezteti a szentély arra, mi ő valójában: por és hamu. Földi, halandó énünknek meg kell halnia, hogy megszülessen magasabb rendű énünk.

 Az anyaság első évének “elnyeletése” a pelenkák között azt az érzetet keltheti, hogy megszűnünk annak a nőnek lenni, akinek egykor ismerek minket és akinek mi magunk ismertük magunkat. Az alvásmegvonás, napi 24 óra helytállás, nappal és éjjel egybeolvadása olyan kihívás elé álíltják az új anyát, amit hétköznapi tudatállapotban nem lehet végigcsinálni. Átállunk egy másfajta működésre, “elnyeletünk” az anyai létben, és majd hosszú utunk végén egy új személyként születünk meg.

 Hasonló zajlik le most mindannyiunkkal. Ami akár egy éve szürreális rémálomnak tűnt volna, most mindennapjaink része lett. Országok egészségügyi rendszereit fenyegeti az összeomlás, százezrek kerülnek karanténba, korlátozódik a nemzetközi mobilitás, bezárnak az iskolák, kijárási tilalom és egyéb korlátozások lépnek életbe. Mintha kollektíven kellene most átmennünk a hős útjából ismert átalakuláson. 2020 márciusában együtt beléptünk az ismeretlenbe. Bizonyos szempontból együtt ülünk most a bálna gyomrában elnyeletve, és nem tudjuk, mikor és hogyan jövünk ki újra a felszínre. Vajon milyen lesz az emberiség, amikor kikerül a covid által fémjelzett időszakból? Vajon mire fogunk rájönni, mire kell emlékeznünk ezalatt a hosszú “éjszaka” alatt, otthonainkban, elzártságunkban? A kártyán lévő megerősítések hatékony kapaszkodók lehetnek mindenkinek a jelenlegi helyzet bizonytalanságában:

Kérj segítséget, és kezdeményezz

Találj énidőt, és töltődj

Használd a természet gyógyító erejét 

Pihenj, aludj, amikor csak tudsz

A kis fa

Karácsony közeledtével jól esik egy kis ráhangolódás az ünnepekre, ehhez válogatott nektek meséket Szórád Annamari, fogadjátok szeretettel.

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy apró fácska egy magas hegycsúcson.
A kis fa arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.
Éjjel a fácska vágyakozva nézett a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt és kiabált nekik:

– Szeretnék kincsesláda lenni! Beborítva arannyal, és telve gyönöyrű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!

 

Múltak az évek. Eső jött, aztán napsütés, és a kis fa egyre nagyobbra és egyre magasabbra nőtt.
Egy szép napon egy favágó ballagott fel a hegyoldalon. Megpillantotta fát, és azt mondta:

– Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.

És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt.

– Most lesz belőlem szép kincsesláda – gondolta a fa -, csodás kincseket kapok majd.

Egy asztalos műhelyében kötött ki. De az asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott keze alól egy jászol került elő. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
Sok – sok nap telt el és sok – sok éjszaka. A fa már majdnem elfelejtette egykori álmát, amikor egy éjjel angyalok szálltak és egy fénylő csillag gyúlt ki éppen a fölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt.
Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára.

– Bárcsak jobb helyet készíthetnék neki! – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt.

Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A fényes csillag rásütött a fényes és erős fára.

– Ez a jászol a legjobb hely neki! – mondta az asszony.

És a fa tudta, hogy teljesült az álma, kincsesláda lett belőle, benne volt a világ legnagyobb kincse.

(norvég legenda)

Forrás: www.mesepedagógia.hu / 

Kép: Pixabay

Mik lehetnek a női lét hivatásai?

Entz Sári és Bakonyi Márti az Együttszületünk kezdeményezés anyukái, akik perinatális szaktanácsadóként segítik az anyákat és apákat a szülővé válásukban. Ők küldték ma nektek ezeket a gondolatokat, történetüket. Keressétek őket a blogjukon: https://egyuttszuletunk.blog.hu/ 

Csütörtök délelőtt Mamafonó (női kör anyáknak és 0-6 hónapos babáiknak) volt. Mártival tartottuk. Náluk a héten karantén miatt nincs iskola, ezért két gyereke vele jött dolgozni. Ámulattal néztem, ahogy egyensúlyozott (talán a zsonglőrködött megfelelőbb szó) a gyerekei külön töltött két órájának előkészítése és a csoportunkra való készülés között.

Megteremtette a lehetőséget az online vagy telefonon vagy valahogy tanulás körülményeihez, berendezte a kisebbiknek az asztalt a füzeteivel és közben a csoportunkhoz tartozó férjjel megbeszélte, hogy a szokásos módon nem fog tudni velünk maradni. Hirtelen felmerült problémák sorát oldotta meg, majd teljes jelenléttel tudott aztán a csoportunkkal dolgozni. Lenyűgöző volt az az egyszerűség ahogy ez zajlott. Ahogy a gyerekek számára rendben volt, hogy a mama dolgozik és most nekik önállóan kell boldogulni, és ahogy Márti nagy természetességgel alakította a körülményeket, hiszen ő anya és perinatális szakember egyszerre.

Talán egy évem volt az életemben, amikor kizárólag anya voltam és minden munkám ebből a hivatásból fakadt. Ebben az évben, egy szabaddá tett fektetés utáni estén, Mártival ültünk az Olasz Intézet kávézójában. Mint mindig beszélgettünk az életünk dolgairól, és egyszer csak mindketten megfogalmaztuk, hogy szép-szép az életünk, de olyan jó lenne a szabadon lévő energiáinkat valamilyen fontos ügy támogatására használni. Valamilyen szívügyet találni, amiben a meglévő képességeinket kamatoztathatjuk. Visszatekintve már látjuk, hogy ez lett a perinatális tanácsadás. Már akkor megéreztük, hogy vannak olyan képességeink, amik parlagon maradnak, ha az egyetlen munkánk a gyermekeinkhez és a háztartásunkhoz kapcsolódik.

A női lét egyik hivatása az anyaság, amiben kiteljesedhetünk és, ami élethosszig tartó munkánkká válhat. Rengeteg energiánkat felemészti. A gyerekek folyamatosan igénylik a figyelmünket, ha többen vannak differenciálunk, az időnket okosan kell beosztani, helyt állunk a betegségekben, és igyekszünk fenntartani az egészségességet. Állandó igénybevétel az is, hogy figyeljük a fejlődésüket, észrevegyük, hogy mire van szükségük, megtaláljuk a megfelelő szakembereket, kifejlesszünk saját megoldásokat. Nappalainkat és éjszakáinkat, testünket és lelkünket szánjuk erre a hivatásra az első gyerekünk megfoganásától kezdve a halálunkig. Ez a nagy energiabefektetés, amit önként adunk, megtérül, mivel az anyaság kapcsán sok mindent kapunk. Az ő tükrükön keresztül fejlődik az önismeretünk, az ő fejlődésüknek figyelése táplál minket, új képességekre teszünk szert vagy a meglévőket fejlesztjük magasabb szintre. Mindennapi rutinunkká válik a sok feladat egyszerre végzése (multitasking), megtanuljuk részletesen megtervezni a napjainkat, és azt is, hogy ezeket a terveket, hogy tudjuk egyik pillanatról a másikra az igényeknek és lehetőségeknek megfelelően újratervezni, és megint újratervezni. Fejlődik a kreativitásunk, a humorérzékünk, az empátiánk, a lényeglátásunk, a priorizálási képességünk, mindez rengeteg kudarc és próbálkozás nyomán, amik során igyekszünk megoldani a kisgyermekes lét mindennapi problémáit. Megtanuljuk azt is, hogy, ami most van az elmúlik, hogy türelmesek legyünk, örüljünk annak, ami éppen van, és ne ijedjünk meg, mert minden elmúlik egyszer.

Minden hivatás terén is megélhetjük ezt az adok-kapok dinamikát, ami az anyaságot is jellemzi, csak más területeken fejlesztenek minket, és másmilyen energiáinkat emésztik fel.

Amanda Palmer zenész 39 évesen szülte az első gyerekét. A zenész karrierje nagyon fontos volt számára, ezért nehéz volt a terhesség mellett döntenie, de hallgatott az ösztöneire és elérkezettnek érezte az időt az anyaságra. Akkoriban a Patreon-on keresztül a rajongói támogatták a munkáját havi apanázzsal. Amikor kiderült számukra, hogy gyereket vár, az egyik ilyen támogató-rajongója aggódó levelet fogalmazott meg, miszerint az anyaság és az alkotó tevékenység nem összeegyeztethető. Amanda Palmer egy nyílt levéllel reagált ( itt meg is lehet hallgatni, ahogy felolvassa). Megírta, hogy számára is aggasztó, hogy vajon sikerül-e neki mindkét hivatást egyszerre gyakorolnia, tud-e majd ugyanúgy jelen lenni a rajongói számára, tud-e majd alkotni, amikor a testét és lelkét egy gyerek fogja lefoglalni…De az élete és a munkája eddig is egy mederben folyt, ez most sem fog változni, viszont az életének része lesz mostantól a gyereke és az anyai hivatása. Számomra a levél lényege, hogy amikor számon kérjük egy zenésztől, hogy miért akar anya is lenni, vagy fordítva egy anyától, hogy miért nem dolgozik valamit, akkor a mostani világunk kifacsart logikája mentén gondolkodunk. Annak a logikának a mentén, ahol csak bizonyos „munkák“ számítanak munkának és csak bizonyos tevékenységek eredményei teljesítménynek.

A kérdés számomra, hogy ki osztja ki ezeket a kategóriákat?

Zsonglőrködés az anyaság és más hivatások összeegyeztetése, és látni kell, hogy ez mind munka, olyan munka-szövet, aminek megszövésére a nők képesek, főleg, ha a férfiak is felveszik az apasággal járó szálat. Erre a következtetésre jutottam, amikor elolvastam egy nőiséggel kapcsolatos eszmecserét a mothernature facebook csoportjában. Lehet, hogy ha a mindennapi tevékenységeink a valódi, felismert női energiáinkból fakadnak, és hajlandóak vagyunk ezekkel az erőforrásainkkal törődni, megtanuljuk őket tisztelni, táplálni, akkor többféle hivatással együtt is flow-ba kerülhetünk? Úgy, mint Márti azon a csütörtök délelőttön?

Kép: https://nlc.hu/csalad/20180321/ket-es-fel-teljes-munkaidos-allassal-is-feler-kisgyermekes-anyanak-lenni/

A holló (adventi mese)

Karácsony közeledtével jól esik egy kis ráhangolódás az ünnepekre, ehhez válogatott nektek meséket Szórád Annamari, fogadjátok szeretettel.

A holló minden madárra irigykedett. A vörösbegyre, a jégmadárra, a harkályra, mert szebbek voltak nála, a pacsirtára és fülemülére pedig azért, mert szebben daloltak, mint ő. A holló magányosan repkedett mindig, s közben keservesen károgott. Egy hideg decemberi éjszakán arra lett figyelmes, hogy nincs egyedül a magas égben, valami mozgott fölötte, és édes ének is hallatszott valahonnan. Felnézett, és szívét irigység töltötte el:

– Már megint valamelyik aranytorkú madár dalol! – gondolta.
Amikor feltekintett, nem madarakat, hanem aranyszárnyú angyalokat pillantott meg az égen.
– Jó hír! Jó hír! – énekelték. – Jó hírt hoztunk! Megszületett Betlehemben Isten fia! Tudja meg minden élő! Eredj, holló, vidd a jó hírt, mond el a többi madárnak is!
– Miért pont én? – károgta a holló. – Még hogy pont én? Én vagyok a legrútabb a madarak között, a hangom is csúnya… Miért pont én?
– Menj, indulj, rád esett a választásunk, te leszel a hírvivő! – fuvolázták égi hangon az angyalok, majd huss, egy szempillantás alatt eltűntek a sötét égbolton.
Keringett a magasban, gondolkodott a fekete holló: – A madaraknak bármi áron meg kell tudniuk a jó hírt. Kis idő elteltével leereszkedett egy faágra és hangosan rikoltozni kezdett:
– Megszületett a Megváltó! Ma este jött világra Betlehemben!
Rettentő károgását minden madár meghallotta, de senki sem gúnyolta ki, csak csicseregve megköszönték a jó hírt, és már repültek is mind Betlehem felé. A holló követte őket. A betlehemi istállóban valóban ott feküdt egy kisded. A vörösbegy a tenyerébe szállt, a fülemüle és a pacsirta édes altatódalt zengett neki, a többi madár körberepkedte, és a kis Jézus gurgulázva kacagott. A holló is szeretett volna tenni valamit, de félt, hogy csúnyaságával és rettenetes károgásával csak megijeszti Isten fiát. Felült hát az istálló gerendájára, és csak a magasból nézte a gyermeket. Egy aranyló szárnyú angyal egyszer csak odasuhant mellé, és megszólította:
– Ne búslakodj, és ne félj! Menj oda hozzá bátran, hisz te tetted érte a legtöbbet, egyik madár sem lenne itt, ha te nem kiáltod szét a jó hírt!
A holló óvatosan leröppent a többi madárhoz a gyermek bölcsője mellé. A kis Jézus ránevetett, és a fekete madár szívéből eltűnt az irigység.
(Francia legenda )

Válogatta: Szórád Annamari
Forrás: www.mesepedagógia.hu
Kép: Pixabay