Fogadjátok szeretettel Tóth-Pál Evelin, gyermekekkel foglalkozó szakember, MotherNature tag írását, gondolatait az ítélkezésmentességről.
Barbi, aki közeli barátnőm, anyatársam, mesélt nekem az ítélkezés mentes meghallgatásról, és rendkívüli megtiszteltetésnek éreztem amikor felkért, hogy legyek ebben a partnere. Régebben is csináltunk hasonlót, csak akkor olyan jelzőket használtunk rá, hogy: rinya, ventilálás, hiszti stb. Ehhez viszont mély bizalom szükséges. A legnagyobb félelmei, árnyai, vad démonai suttogása, de még üvöltése sem tud kizökkenteni. Bármit mondhat, szeretettel, ítélkezés mentesen fordulok felé. Utólag jókat szoktunk mosolyogni azon, milyen sokat aggódunk azon, hogy csalódni fog a másik bennünk ha ezt vagy azt kimondjuk. Rengeteg fájdalom, feszültség szabadul fel ilyenkor. Fontos, hogyha eszükbe is jut valami saját történet, ne most reflektáljunk, ez most a megnyíló társunk ideje. Nem véleményezünk, nem tanácsolunk. Én legtöbbször megköszönöm, hogy megtisztelt az elmondottakkal és, ha valami nagyon motoszkál bennem, a végén szerényen megkérdezem, hogy szeretné-e , hogy X dologra reagáljak.
Rengeteg feszültség távozik, felidézés és elmondás közben jobban összetudjuk rakni a kirakóst és sokszor saját magunk jövünk rá a válaszainkra. Vagy a meghallgató társ egy-egy kérdése, meglátása döbbent rá megoldásainkra. Természetesen ez oda-vissza működik köztünk. De egy bérbarátnő, coach vagy pszichológus személyében is segítségre lelhetünk. Továbbá segíthet még az írás vagy egy párnának, bábnak való megnyílás. A cél a harmóniára való törekvés. Harmónia számomra azt jelenti, mikor a gondolataim, érzelmeim, kimondott szavaim, cselekedeteim egy irányba mutatnak. Erre törekszem nap, mint nap. Egy ember is nagyon összetett, nemhogy egy család. Annyi minden hat ránk. Valahol feszültség keletkezik, annak ki kell jönnie, ki kell oldódnia. Én ott tartok, hogy a keletkezés pillanatában megfigyelem magam. Hátrébblépek egy pillanatra, elkülönítem a dolgot/tárgyat magamtól és megkérdőjelezem e, hogy igaz e?. Mert az adott pillanatban lévő gondolataim reakciók, nem biztos, hogy a valóságot tükrözik. Hat rá ezernyi dolog, gyerekkorom, mintázataim, sémáim, aktuális fizikális és lelki állapotom. Megvan a magam valósága, aztán, hogy ebben én, hogyan értelmezek bármit is, ami kívülről jön az csak rajtam múlik, de az attól még nem lesz igaz. Vagy szituációtól függően, azt kezdem el monitorozni miért hat rám ennyire amit mondtak, láttam, vagy hallottam? Mi szól nekem, mit tanulhatok belőle?
Gondolati síkon így egész jól rendbe tudom magam tartani. Csakhogy hiába tudok sok mindent, mégis fáj. Tehát érzelmi síkon kell oldani és oda-vissza, minden összefügg. Néha meg csak gyűlik, gyűlik és szétmar belül vagy kirobban. Pedig nem a gyereknek szól vagy a páromnak. Ahhoz, hogy jól tudjak működni mindennek a helyére kell kerülnie. A ki nem mondott szavaknak, az elnyomott érzéseknek, a visszatartott reakcióknak, a félelmeknek, a dualisztikus megítéléseknek, a reális és nem reális aggodalmaknak.
Szívből köszönöm Barbusomnak, hogy időről időre meghallgat és támogat!
Tóth-Pál Evelin (Amanda) Anya, Gyermekkel foglalkozó szakember és Mother Nature tag
A MotherNature nemzetközi projekt megálmodója, Berecz Ági, környezeti nevelő, tréner, önismereti mentor, osztja meg veletek az egyik legnagyobb kihívást megjelenítő MotherNature kártyáról.
Ennek a kártyának különleges jelentősége van abban a globális bizonytalanság hullámban, ami 2020-at jellemzi. Ez a kártya messze túlmutat az anyaként megélt nehézségeken. Mögöttes szimbolikája és üzenetei segíthetnek értelmezni és elfogadni az ismeretlen helyzetet, melyet az emberiség történetének első globális járványa, “pandémiája” hozott az életünkbe.
Az AnyaTermészet kártyacsomag kidolgozásában nagy szerepet kapott egy 20. század eleji antropológus, Joseph Campbell munkája, a Hős Útja modellje. “Az Ezerarcú Hős” c. művében Campbell értelmezi és összefoglalja az emberiség kultúrtörténetének mítoszainak, népmeséinek üzenetét és a Jung pszichoterápiás üléseinek beszámolóiban lejegyzett álmokat. Mindezek megrajzolják a felnőtt személyiség érésének, kiteljesedésének útját, melyet Jung individuációnak hívott.
A hős, aki elindult misztikus útján, elérkezik a Nagy Nehézség időszakába. A nehézségek olyan elsöprőek, hogy a hős látszólag meg sem tud birkózni velük. A kihívások útján a népmesék hőse elnyeletik az ismeretlenben, és úgy tűnik, meg kell halnia. Egy átjáróba kerül, amely látszólag megsemmisíti őt. A hős eltűnik, hogy átalakulásának eme szimbolikus méhében majd ezerszeres erővel újjászülessen. Jónást elnyeli a cethal. A népmesék királylánya eltűnik az erdő sűrűjében amikor édesapja, a király előzi őt, mert “csak” úgy szereti őt, mint az emberek a sót. Holle anyó jó lánya évekre ott reked a felhők felett. A keresztény kultúrkörben a hívő minden vasárnap eltűnik a templom belsejében, ahol, mint az anyaméhben, gyónása után újjászületik. A középkori templomok sarkában a vízköpő szörnyek őrzik ezt az átalakulást, a hívőt pedig emlékezteti a szentély arra, mi ő valójában: por és hamu. Földi, halandó énünknek meg kell halnia, hogy megszülessen magasabb rendű énünk.
Az anyaság első évének “elnyeletése” a pelenkák között azt az érzetet keltheti, hogy megszűnünk annak a nőnek lenni, akinek egykor ismerek minket és akinek mi magunk ismertük magunkat. Az alvásmegvonás, napi 24 óra helytállás, nappal és éjjel egybeolvadása olyan kihívás elé álíltják az új anyát, amit hétköznapi tudatállapotban nem lehet végigcsinálni. Átállunk egy másfajta működésre, “elnyeletünk” az anyai létben, és majd hosszú utunk végén egy új személyként születünk meg.
Hasonló zajlik le most mindannyiunkkal. Ami akár egy éve szürreális rémálomnak tűnt volna, most mindennapjaink része lett. Országok egészségügyi rendszereit fenyegeti az összeomlás, százezrek kerülnek karanténba, korlátozódik a nemzetközi mobilitás, bezárnak az iskolák, kijárási tilalom és egyéb korlátozások lépnek életbe. Mintha kollektíven kellene most átmennünk a hős útjából ismert átalakuláson. 2020 márciusában együtt beléptünk az ismeretlenbe. Bizonyos szempontból együtt ülünk most a bálna gyomrában elnyeletve, és nem tudjuk, mikor és hogyan jövünk ki újra a felszínre. Vajon milyen lesz az emberiség, amikor kikerül a covid által fémjelzett időszakból? Vajon mire fogunk rájönni, mire kell emlékeznünk ezalatt a hosszú “éjszaka” alatt, otthonainkban, elzártságunkban? A kártyán lévő megerősítések hatékony kapaszkodók lehetnek mindenkinek a jelenlegi helyzet bizonytalanságában:
Entz Sári és Bakonyi Márti az Együttszületünk kezdeményezés anyukái, akik perinatális szaktanácsadóként segítik az anyákat és apákat a szülővé válásukban. Ők küldték ma nektek ezeket a gondolatokat, történetüket. Keressétek őket a blogjukon: https://egyuttszuletunk.blog.hu/
Csütörtök délelőtt Mamafonó (női kör anyáknak és 0-6 hónapos babáiknak) volt. Mártival tartottuk. Náluk a héten karantén miatt nincs iskola, ezért két gyereke vele jött dolgozni. Ámulattal néztem, ahogy egyensúlyozott (talán a zsonglőrködött megfelelőbb szó) a gyerekei külön töltött két órájának előkészítése és a csoportunkra való készülés között.
Megteremtette a lehetőséget az online vagy telefonon vagy valahogy tanulás körülményeihez, berendezte a kisebbiknek az asztalt a füzeteivel és közben a csoportunkhoz tartozó férjjel megbeszélte, hogy a szokásos módon nem fog tudni velünk maradni.
Hirtelen felmerült problémák sorát oldotta meg, majd teljes jelenléttel tudott aztán a csoportunkkal dolgozni. Lenyűgöző volt az az egyszerűség ahogy ez zajlott. Ahogy a gyerekek számára rendben volt, hogy a mama dolgozik és most nekik önállóan kell boldogulni, és ahogy Márti nagy természetességgel alakította a körülményeket, hiszen ő anya és perinatális szakember egyszerre.
Talán egy évem volt az életemben, amikor kizárólag anya voltam és minden munkám ebből a hivatásból fakadt. Ebben az évben, egy szabaddá tett fektetés utáni estén, Mártival ültünk az Olasz Intézet kávézójában. Mint mindig beszélgettünk az életünk dolgairól, és egyszer csak mindketten megfogalmaztuk, hogy szép-szép az életünk, de olyan jó lenne a szabadon lévő energiáinkat valamilyen fontos ügy támogatására használni. Valamilyen szívügyet találni, amiben a meglévő képességeinket kamatoztathatjuk. Visszatekintve már látjuk, hogy ez lett a perinatális tanácsadás. Már akkor megéreztük, hogy vannak olyan képességeink, amik parlagon maradnak, ha az egyetlen munkánk a gyermekeinkhez és a háztartásunkhoz kapcsolódik.
A női lét egyik hivatása az anyaság, amiben kiteljesedhetünk és, ami élethosszig tartó munkánkká válhat. Rengeteg energiánkat felemészti. A gyerekek folyamatosan igénylik a figyelmünket, ha többen vannak differenciálunk, az időnket okosan kell beosztani, helyt állunk a betegségekben, és igyekszünk fenntartani az egészségességet. Állandó igénybevétel az is, hogy figyeljük a fejlődésüket, észrevegyük, hogy mire van szükségük, megtaláljuk a megfelelő szakembereket, kifejlesszünk saját megoldásokat. Nappalainkat és éjszakáinkat, testünket és lelkünket szánjuk erre a hivatásra az első gyerekünk megfoganásától kezdve a halálunkig. Ez a nagy energiabefektetés, amit önként adunk, megtérül, mivel az anyaság kapcsán sok mindent kapunk. Az ő tükrükön keresztül fejlődik az önismeretünk, az ő fejlődésüknek figyelése táplál minket, új képességekre teszünk szert vagy a meglévőket fejlesztjük magasabb szintre. Mindennapi rutinunkká válik a sok feladat egyszerre végzése (multitasking), megtanuljuk részletesen megtervezni a napjainkat, és azt is, hogy ezeket a terveket, hogy tudjuk egyik pillanatról a másikra az igényeknek és lehetőségeknek megfelelően újratervezni, és megint újratervezni. Fejlődik a kreativitásunk, a humorérzékünk, az empátiánk, a lényeglátásunk, a priorizálási képességünk, mindez rengeteg kudarc és próbálkozás nyomán, amik során igyekszünk megoldani a kisgyermekes lét mindennapi problémáit. Megtanuljuk azt is, hogy, ami most van az elmúlik, hogy türelmesek legyünk, örüljünk annak, ami éppen van, és ne ijedjünk meg, mert minden elmúlik egyszer.
Minden hivatás terén is megélhetjük ezt az adok-kapok dinamikát, ami az anyaságot is jellemzi, csak más területeken fejlesztenek minket, és másmilyen energiáinkat emésztik fel.
Amanda Palmer zenész 39 évesen szülte az első gyerekét. A zenész karrierje nagyon fontos volt számára, ezért nehéz volt a terhesség mellett döntenie, de hallgatott az ösztöneire és elérkezettnek érezte az időt az anyaságra. Akkoriban a Patreon-on keresztül a rajongói támogatták a munkáját havi apanázzsal. Amikor kiderült számukra, hogy gyereket vár, az egyik ilyen támogató-rajongója aggódó levelet fogalmazott meg, miszerint az anyaság és az alkotó tevékenység nem összeegyeztethető. Amanda Palmer egy nyílt levéllel reagált ( itt meg is lehet hallgatni, ahogy felolvassa). Megírta, hogy számára is aggasztó, hogy vajon sikerül-e neki mindkét hivatást egyszerre gyakorolnia, tud-e majd ugyanúgy jelen lenni a rajongói számára, tud-e majd alkotni, amikor a testét és lelkét egy gyerek fogja lefoglalni…De az élete és a munkája eddig is egy mederben folyt, ez most sem fog változni, viszont az életének része lesz mostantól a gyereke és az anyai hivatása. Számomra a levél lényege, hogy amikor számon kérjük egy zenésztől, hogy miért akar anya is lenni, vagy fordítva egy anyától, hogy miért nem dolgozik valamit, akkor a mostani világunk kifacsart logikája mentén gondolkodunk. Annak a logikának a mentén, ahol csak bizonyos „munkák“ számítanak munkának és csak bizonyos tevékenységek eredményei teljesítménynek.
A kérdés számomra, hogy ki osztja ki ezeket a kategóriákat?
Zsonglőrködés az anyaság és más hivatások összeegyeztetése, és látni kell, hogy ez mind munka, olyan munka-szövet, aminek megszövésére a nők képesek, főleg, ha a férfiak is felveszik az apasággal járó szálat. Erre a következtetésre jutottam, amikor elolvastam egy nőiséggel kapcsolatos eszmecserét a mothernature facebook csoportjában. Lehet, hogy ha a mindennapi tevékenységeink a valódi, felismert női energiáinkból fakadnak, és hajlandóak vagyunk ezekkel az erőforrásainkkal törődni, megtanuljuk őket tisztelni, táplálni, akkor többféle hivatással együtt is flow-ba kerülhetünk? Úgy, mint Márti azon a csütörtök délelőttön?
Olvassátok szeretettel Tóth Enikő érzéseit, gondolatai, életének történetét a Gyökerek című kártyánk fényében. Enikő egy 2.5 kisfiú édesanyja, akit az anyaság még mélyebbre vitt önismereti útjában, és ezzel együtt gyökerei felkutatásában. Kisfia érkezése előtt angol-magyar szakos tanárként dolgozott egy gimnáziumban, majd az otthon töltött idő alatt továbbképződött női körvezetőnek, OH-kártya instruktornak. Önismereti útjában nagy hatással volt rá a tudatos jelenlét és az integrál szemlélet.
„Hogy összekapcsolódjunk egy kicsit az online térben, közösen húzni fogunk egy kártyát a MotherNature kártyacsomagból. Végighúzom az ujjam a kártyákon, és aki érzi, hogy meg kell állítania, mondja azt, hogy Stop!”- hangzott a kérés Ágitól a legutóbbi MotherNature közösségi találkozón. Nagyon izgatott lettem, és éreztem a hívást, hogy nekem kell megállítanom. Ági lassan húzta végig az ujját a kártyákon, és mikor a szívem egy nagyot dobbant, szóltam, hogy „Stop!”. A kihúzott kártyán ez állt: „Kapcsolódj a gyökereidhez! Ismerd meg női őseidet! Ünnepeld őseid bölcsességét! Köss békét édesanyáddal!” Nem hittem a szememnek, a hideg kirázott, belül könnyeim potyogtak. 35 év elteltével, pont azokban a napokban kaptam lehetőséget gyökereim megismerésére, vérvonalam magamba fogadására. A szívem és az Ég csodálatos összhangban ismét utat mutatott, üzent, mint életem során már oly sokszor.
35 év hosszú idő: benne fogantatásom, születésem, kislánykorom, tinikorom, pártalálásom, jegyben járásom, házasságom, várandósságom, anyaságom. Életem hullámhegyei és hullámvölgyei, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy felnőjjek és megérjek arra, hogy képes legyek szembenézni a múlttal, ami mindvégig velem volt. Életem első 15 hónapját csecsemőotthonban töltöttem, majd örökbefogadtak drága szüleim, s ezzel megmentették az életem. Én minden örökbefogadó szülőre úgy tekintek, mint akik életet mentenek. S bár biztonságba, szerető családba kerültem, az az első 15 hónap, mely az Ősbizalom kialakulásában, a gyökerek növesztésében olyannyira fontos, folyamatosan éreztette hiányát. Hosszú éveken át úgy éreztem, hogy csak lógok a levegőben. Mint egy fa, amelyik gyönyörű, dús koronájával az Ég felé tőr, de nincsenek gyökerei, így a szél ide-odaveti, és nem talál szilárd, biztos talajra a Földön.
Egyetemi éveim után fordultam mélyebben az önismeret felé, bár az állandóan jelen volt az életemben. Mindig is szívem hívásának engedve fordultam segítők felé, s jutottam el oda, hogy magamban összebékítettem a két vonalat: a vérszerinti szüleimet és az örökbefogadó szüleimet, elfogadva, hogy én mindkét családba tartozom. Támogató szülője lettem a bennem élő riadt kislánynak, s ezzel megszilárdítottam a lábam alatt a talajt. Hosszú folyamat volt, még mindig tart, de úgy tűnik eljutott egy olyan pontra, hogy most már befogadhatom valódi gyökereimet is. A közösségi találkozó előtti héten ugyanis megkerestek a hivataltól, hogy a több mint egy éve beadott és lassan már feledésbe merült kérvényemmel kapcsolatban szeretnének tájékoztatást adni: az egyik családtagommal felvehetem a kapcsolatot. Nem haboztam, s nyitottam. Ismerkedési fázisban vagyunk, de olyan mintha mindig is ismertük volna egymást, és rajta keresztül mindenkihez eljuthatok vérszerinti családomból. A biztos hátteret, hogy életutamban és önismeretemben eljuthattam idáig, örökbefogadó szüleimtől kaptam. Ők voltak azok, akik bizonytalanságomban, kétségbeesésemben megtartottak, tovább segítettek, hogy felnőhessek. Életem nem szokványos módon indult. Az én fám nem a megszokott ütemben fejlődött: nőtt, nőtt, először gyönyörű lombkoronája lett, s csak aztán eresztett gyökereket. De azok a gyökerek már mélyen a Földben vannak. Az a fa már biztosan és biztonságban áll a világban, s képes arra, hogy drága facsemetéjének is gyökereket adjon. Mi az a bölcsesség, amit gyermekeidnek mindenképp át szeretnél örökíteni, hogy az gyökerekként szolgálhasson számukra, és ezzel egy családként fontosnak tartott érték is tovább élhessen bennük?
Kinyik Anita, blogger, bölcsész, anya, a MotherNature Egyesület tagja. Mesél arról, milyen viszonya van egy anyának az idővel…
Különösen szerettem gyerekkoromban az olyan mesekönyveket, melyeket lapozva az olvasó maga döntheti el, merre tovább: a tiltott rengetegbe, az Óperencián is túlra, a hmcs karjaiba vagy épp onnan el. Azért tetszett ez a megoldás, mert mindig aktuális hangulatomhoz igazíthattam a mese folyamát, sőt, beindította fantáziám darkosabb v. rock&rollosabb megoldások irányába is.
Három gyerekkel hasonlóan kalandosak a hétköznapok, folyamatos B(/C/D)-terv előhúzás zajlik. Elindulunk (ez már önmagában is nagy mutatvány) A-ból B-be, de aztán (D és E érintésével) C-ben lyukadunk ki, és útközben az A-ból való indulás motivációjának is nyoma veszik… állandóan megy a merretovább, jönnek a kereszteződések, dilemmák, húzdmeg-ereszdmeg, STOP, eztkihagytam, leragadtam, demártökmásvan. És közben észrevétlenül folyik ki kezeim közül minden, és sodor az idő könyörtelen folyama, és bottal üthetem eredeti terveim, előzetes elgondolásaim, mindenféle megtartó keret és konstruktív igyekezet nyomát… ez a hét könyörtelenül elsodort, hajótörött vagyok, a vitorlámat dagasztó nagy eszmék szeleinek hírmondója sincs…
Most ülök a parton – pillanatnyi csend – és hagyom, hogy lábaimat nyaldossák a semmi egykedvű hullámai. Ami fáj, az korántsem az, ami elmúlt, elfolyt, szétszaladt, hanem mindig az, ami (potenciálisan) lehetett volna. Az elmulasztott jó nem pótolható. Korrigálhatja az ember utólag önmagát, analizálhat, reflektálhat, az akkor és otton ez mit sem változtat. Pont ezért kénytelen figyelmét az itt és mostra irányítani, megpihenni, majd menni tovább, fölhúzni a vitorlát és bátran meglovagolni a következő dagályt annak minden időpillanat-ajándékával. Így a várakozás szakasza sem lesz az ördögé. A szétfolyt individuum az ugrás előtt lángoló szívét, forró fejét a parton lehűtheti, szomját olthatja, szemét hunyhatja és megállapíthatja, hogy voltaképp „minden jó – jó minden.”
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
