Kedves osztrák munkatársammal meetingeltem ma, aki nagyszerű kolléga, tréner, oktató, évek óta meditál, és feleségével német nyelven tudatos szülőség (“mindful parenting”) online kurzust indítanak. Ja, mert nem utolsósorban két majdnem felnőtt fiú apukája is. A becsekkolásnál arról kérdeztem, mi is a módszerük lényege? Azt mondta, a saját magunk iránti együttérzés. 
Az, hogy mindenki mindig a legjobbat akarja szülőként, indul az iskolaév, ezernyi dolgunk van nap mint nap, hozzuk-visszük gyerekeinket, szülőire járunk és tanszert vásárolunk, reggelente útjukra indítjuk őket és este meghallgatjuk hogy mi volt az iskolában. És mindeközben mindig mindenhol a legjobbat akarjuk nyújtani. És közben folyamatosan emlékezzünk rá, hogy együttérzéssel, szeretettel forduljunk saját magunk felé szülőként. Éreztem, ahogyan megnyílik a szívem.

Igen! Milyen könnyű meglátni miben tudnék még fejlődni. Milyen könnyű úgy ágyba menni, hogy ma is tölthettem volna több időt velük, vagy hagyhattam volna a mosogatást altatás utánra, lehettem volna türelmesebb, stb…. 
Ám, mondta a kollégám, a saját magunk iránti együttérzés az, amiből töltekezünk, erőt merítünk. Ha elfogadom magamat szülőként, anyaként úgy ahogy vagyok, akkor átjár egy jó érzés, “jó anya vagyok”, ez erőt ad a mindennapokhoz mert növeli az önértékelésemet.