Sosem értettem, hogy miért élünk úgy, ahogy? Miért is megyek egyedül a gyerekért a suliba, oviba, aztán a boltba, aztán haza és főzök egyedül és mosok és takarítok és közben segítem a gyereket a házi feladatban és próbálgatom, hogyan játszik el az ovis egyedül… És aztán kinézek a házból és látom, hogy a szomszéd anyuka ugyanezt csinálja. Meg a másik szomszéd. Egyedül küzdünk a nagytakarítással és a gyerekeink elfoglalásával. Mikor pedig van egy kis szabadidőnk, a játszótérre levisszük őket és a másik anyukával jól kipanaszkodjuk magunkat, hogy mennyi dolgunk volt és sosem érünk a végére….
Mi lehetne ehelyett?
Mondjuk megoszthatnánk a főzés terhét? Vagy a takarításét? Mire is gondolok pontosan?
Arra, hogy csináljuk másképp! Hogy nem élvezetesebb egyszer együtt főzni más anyatársunkkal és közben a gyerekeink is eljátszanak? Mi másra gondolok még? Ötleteljünk együtt!
A MoNa Lab egy olyan hely, ahol out-of-the-box ötleteket gyűjtünk, hogyan lehetnének könnyebbek az anyasági/szülői hétköznapok. A MoNa nem egy szakértői csoport, hanem egy tér, ahol közösen tanulunk egymástól és magunktól. Szóval légyszi tedd be te is a gondolatod, ötleted.
MoNa Lab online női körök szoktak lenni nálunk, nézd a FB oldalunkat és a honlapon az Eseményeket.
2018 nyara volt, mikor Ágival újra találkoztunk. Én éppen Olaszországban éltem két fiammal és férjemmel, az olasz Oxfamnak dolgoztam (ez egy nemzetközi humanitárius szervezet a világ szegénysége ellen tevékenykedik). Ágival vagy tíz éve láttuk egymást utoljára, akkor én még egy kis ifjúsági egyesületet vezettem, ő pedig környezeti neveléssel foglalkozott. Most egy erdőcskében sétáltunk Gödöllőn, amikor mesélni kezdett.
Mesélte a projekteket, az ötleteit, a világot, amilyet szeretne. Mesélte a Mother Nature-t, a nőket, anyákat, akikkel együtt dolgozták ki az anyaság állomásait reflektálva azokra a lelki kihívásokra, amelyek akkor érik váratlanul az anyukát, mikor először válik anyává. Ahogyan mondta emlékezni kezdtem. A nagyobbik fiam már 14 éves, de elevenen él bennem az emléke, hogy mennyire kétségbe voltam esve, mikor négy naposan hazavittem és folyton csak sírt. Mikor azt gondoltam rossz anya vagyok, mikor éjjelente nem tudtam megvigasztalni, mikor kialvatlanul, zombiként vonszoltam magam végig, ordító gyerekkel a kaotikus lakáson éjjel, hogy hátha a fel-alá járkálástól megnyugszik kicsit. Mikor láttam a lakást, ahol nem volt időm rendet csinálni, takarítani, az ételt, amit gyorsfagyasztottan csak megmikróztam és gyorsan a számba lapátoltam két pelenkázás és szoptatás között, láttam magam, ahogy nincs időm még zuhanyozni sem. És láttam magam, ahogy próbálom a sírást visszafojtani, mikor a szomszéd néni közli, hogy nem jól tartom a gyereket, mikor a vadidegen a játszótéren rámszól, hogy nem jól nevelem, mikor az anyám, nagyanyám, anyósom elmondják, hogy hogyan is kell szoptatni, pelenkázni, etetni. Igyekszem már nem mondani, hogy „azok más idők voltak” vagy hogy épp egy olyan könyvet olvastam, ami szerint amit épp tanácsolnak az teljes kudarchoz vezet. A sok információ, tanács úgyis már masszává vált számomra, amelyben elsüllyedek. Nem tudom mit tegyek, kire hallgassak. A gyerekkel egyedül vagyok éjjel, egyedül nappal, a kétségbeesésemmel méginkább. Egyszer nem eszik, máskor nem alszik, máskor meg beteg. Közben nincsenek szünetek, én sosem alszom, én alig eszem, én folyton mintha beteg zombi lennék. Nincs vége sosem, gondolom. Nem lesz vége soha. Egyedül vagyok. És persze az ember ilyenkor válik, a krízis krízist szül. A kétségbeesés menekülést. Ahogy mesél Ági emlékszem, hogy egyedül voltam. Mennyire nagyon-nagyon egyedül… „Én benne akarok lenni ebben a projektben! Hogy lehet? Mit tudok tenni? Mivel tudok hozzájárulni?” Nem volt kérdés. Csak fél évvel később, 2018 decemberében már ott ültem a 12 anya között egy német erdőben, egy öko közösség bérbeadott szobájában és a Mother Nature projektbe csatornáztam tudásom. Önkéntese, rajongója lettem a csapatnak, a munkának, az eredménynek. És a Női Erőnek, a Women Power-nek.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.