A MoNa az anyaságunkkal indult. Az anyasággal, ami az egyik legnagyobb női átalakító erő. Sokunkat letarolt, átalakított, alakít folyamatosan. Az Anyatermészet részévé tesz, sokkal inkább, mint bármilyen más átalakulásunk. Teremtő, életet adó erő. De kihívás is, hogy képesek vagyunk-e olyanná válni, mint maga a természet? Életet adóvá, gondoskodóvá ebben a földi létben, ami olyan sokszor lett már varázstalanítva.
A MoNa a női erőt szimbolizálja. Az erőt, ami bennünk van. Az Anyatermészet erejét. A közösség erejét. A tudatot, hogy minden létezővel összekapcsolódva létezünk, hogy nem kell tennünk, csak léteznünk, mert magában a női létezében van az erő. Nem vagyunk egyedül. Sosem voltunk, csak sokszor elfeledjük.
A MoNa ma már nem csak az anyaságról szól. Sokkal inkább arról a folyamatos belső átalakulásról, változásról, ami a női élet velejárója. Arról a felismerésről, hogy a változás nem rossz, sőt! A legjobb, ami történhet velünk. És arról is, hogy ebben együtt vagyunk. Ezáltal kapcsolódunk egymáshoz és az Anyaföldhöz is.
Emese szavaival élve: „Valami történik mostanában velünk nőkkel és anyákkal. Mintha elkezdődött volna egy különös szerveződés, összefogás, mintha kezdenénk megtalálni az erőnket.”
Számomra az elmúlt hónapok, évek nagy erővel robbantak be. Velejéig rombolták azt, amit eddig fontosnak hittem és olyan erővel törnek fel a belső gyermekem, az igazi valóm darabjai, hogy azok letarolnak. Valami nagy dolog van készülőben bennem és bennünk, kívül és belül is. Átalakulóban vagyok egy régi énből egy újba, ami nem tudom milyen lesz. Csak sejtem, hogy ez nem egy megérkezés, hanem maga az út. A változás a megérkezés. Minden olyan bizonytalan, hogy csak egyetlen dologban bízhatok: abban a belső erőben, ami a valódi női létem ereje. Még nem ismerem fel új önmagam. De felismerlek titeket! Látlak titeket, nőket, asszonyokat, anyákat. Időseket és fiatalokat, az ősi bölcsességet és az új utakat, amiket kerestek és amiken elindultok. Lépéseinket számoljuk. Mind megérkezni szeretnénk. Abba, ami teljes.
Mi a te utad? Merre vezetnek a lépéseid? Milyen utat kezdtél el járni?
Fantasztikus erő rejlik a nőkben. Olyan varázserő, amit eddig legbelül, mélységesen, elrejtve hordoztunk magunkban. Látom benned. Ezt az az erő, amikor a női létet teljességgel éljük meg, amikor igazán önmagunk vagyunk.
Éveken, évtizedeken keresztül kerestem valamit. Nem tudtam pontosan mi az. Otthonnak neveztem. Országokon, kontinenseken át vitt az utam, hogy megtaláljam. De nem leltem. Mert az otthon nem egy hely. Ismertem ezt a mondást, mégis egy hosszú évtized kellett, mire megértettem. Mikor nem találtam odakint, akkor kezdtem megérteni.
Egy női közösségben éreztem meg először. Ahol nem kellett semmit csinálnom. Nem kellett bizonyítanom, csak léteznem. Akkor éreztem meg először, hogy maga a létezés is elég lehet. Sőt, az a legtöbb, amit magamból adhatok, és amit magamnak adhatok. Hogy hagyom magam létezni. Ott, négy éve, egy erdő mélyén összekapcsolódtam 15 vadidegen nővel, anyával. Nekem innen indult a MoNa. Azóta biztosan tudom, hogy nekem az otthon a női kör. Az a női közösség, ahol elég csak lenni. Ahol igazán otthon vagyok. Ahol önmagam vagyok.
Szeretnélek látni téged is ebben körben. Szeretnélek ismerni téged. Látni és érezni az erőt, a szenvedélyt, a lelket, ami benned van.
A MoNa a covid idején született, így online lettünk. Az online lét minden modernségével, idegenségével és minden hasznával együtt. Itt teret és időt is átívelünk, kapcsolódunk. Az, hogy egy zoom eseményen is tudunk egymáshoz kapcsolódni, idegenként, több száz kilométer távolságban, tudunk megosztani és meghatódni azt jelenti számomra, hogy olyan óriási bennünk a vágy és az erő, hogy az legyőzi a virtualitás akadályát. A vágy arra, hogy együtt legyünk, hogy érezzük más nők erejét és ezáltal felismerjük a sajátunkat. És az erő, hogy minden nehézség ellenére, téren és időn át is ez lehetséges.
A női erő nem duplázódik, ha ketten vagyunk, hanem megsokszorozódi. És ha nem csak ketten vagyunk, hanem öten, tízen, százan? Mindent magával sodorhat és megteremtheti azt a világot, amit szeretnénk. Nem kell ehhez tennünk, csak léteznünk. Együtt.
A MoNa online. A MoNa csak egy online tér ahhoz, hogy kapcsolódj. Magaddal, más nőkkel és a természettel. A természettől idegen, mesterséges tér, csatorna. Ez adatott most nekünk. De ez is több, mint ami eddig volt. Örülök neki. Még ha hiányoztok is. Hiányzik az igazi ölelés. Hiányzik a közös éneklés. A hangunk rezgése. A tánc. Az összekapcsolódás. Az érintés. A megismerés három dimenziója és a többi.
Évek óta szeretnék tartani élő találkozókat. De úgy érzem nem az én tisztem ezt indítani. Én csak a létezője vagyok a térnek. Egyetlen darabja. Aki tartja és akit tart.
Kérlek, ha tartasz élő női kört, anyakört, bármit, ami teret kínál nekünk, nőknek az összekapcsolódásához, hívj! Hívj engem és másokat is.
Minden nap újra megpróbálom. Ma majd sikerülni fog! Futok neki újra. Reggel kávé, összeszedem az erőmet, meditáció, mantra, hogy jó vagyok, gyors vagyok, hatékony vagyok, ma sikerülni fog! És aztán nekifutok az újabb napnak. Amiben egyszerre próbálok megfelelni több szerepben is. Anya vagyok, társ vagyok, hivatásom is van, nő vagyok, anyám lánya vagyok, gyerekemnek aznap ápolója, a másiknak tanára vagyok, háztartási logisztikus vagyok, edző, diatetikus, szakács, sofőr és aznap, még terapeuta is. A nap végén összeesem. Ma megint nem sikerült sokmindent elintéznem. Nem hívtam fel a gyerekfogorvost, nem beszéltem az osztályfőnökkel, nem vittem le a szemetet, nem mostam, nem vettem ajándékot a közelgő szülinapra, nem vittem el a kocsit a szerelőhöz, nem készítettem el a prezentációt időben, nem voltam csinos, sem kedves a páromhoz, nem ettem egészségesen, nem mozogtam. És még rengeteg a „nem”, amit ma sem csináltam. Pedig szerettem volna. A napnak vége és ugyan minden gyerek életben van, és lelkileg is nagyjából rendben vannak, a munkám sem veszítettem el és a házat sem lepték el a hangyák, a férj is megvan még, mégis… mégis úgy érzem megint kevés voltam.
„Nem azért nehéz, mert rosszul csinálod. Azért nehéz, mert egyszerűen nehéz.” Hallom Bea, a barátnőm szavait.
De miért? Hiszen mindenki ezt csinálja! Nekik miért megy? Vagy nekik sem megy?
És miért is akarunk több életnyit belepréselni egy életbe? Nekünk, anyáknak is csak 24 óra áll rendelkezésünkre. Miért alakult ez így? Hogyan lehetne könnyebb?
A miértek messze vezetnek, viszont ma egy fontos dolgot megtudhatsz a túlhajszoltságunkról, arról, hogy anyaként is ki lehet égni, az időszegénységről és arról, hogy miért van anyai bűntudat.
Számomra Dr Geambasu Réka tanulmánya igazi felismerés volt.
Nem én csinálom rosszul! Tényleg nem! Egyszerűen ezt nem lehet csinálni!
Mi, az Anyatermészet Egyesületben azt valljuk, hogy az anyaság alatt nem azt értjük, hogy valakinek van gyereke, akit ő szült. Az anyaságnak számtalan formája van, biológiai neme nincs, és hús-vér gyermek sem kell hozzá, hogy anya légy.
Mindaz, aki az anyai kompetenciáit működteti, másokról és önmagáról gondoskodik, empátiával fordul a társai felé, védelmez, törődik, gyógyít, táplál, ringat, megnyugtat, az anya.
Mindaz, aki vallja, hogy Földanya teremtményei vagyunk ezen a bolygón, amiből csak egy van, aki érzi a vele való elválaszthatatlanságot, az mind gyermek, akit ez az anya szült és megtart.
Mielőtt ma kimentem az erdőbe, hogy köszöntsem Földanyát is az Anyák Napján; húztam egy iránymutató kártyát azzal a szándékkal, hogy a kép üzenetének a tükrében vizsgáljam meg az anyaság minőségét. A „Mágus” lapja ugrott ki a tarot pakliból.
A Mágus lapja az alkotó, az önmegvalósító és a kommunikatív erők szimbóluma. A kép nekem azt sugallja, hogy bennünk rejlő alkotóerők révén teremtő módon hatással vagyunk a világra, kommunikálunk, és az élet dolgaiban egyre magasabb szintre juttatjuk magunkat. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a valóságteremtés ereje a kezünkben van, és hogy megvan a képességünk, hogy megváltoztassuk a világot.
A Földanyához való viszony kapcsán az Mágus lapja azt sugallja, hogy mindannyian részesei vagyunk a teremtő erőnek, és hogy ez az erő az anyaság alapját is képezi. Az anyaság egy olyan komplex érzés- és gondolatrendszer, amely magában foglalja az empátiát, a védelmet, a gondoskodást, az alkotást és a kommunikációt. Az anyaság ezen aspektusai nemcsak emberi kapcsolatokra, hanem a földi kapcsolatokra is alkalmazhatók, mint például az összekapcsolódás érzése és a felelősségvállalás a Földanya iránt.
Az Mágus lapja arra emlékeztet bennünket, hogy mi magunk vagyunk a teremtő erők forrásai, és hogy szabad akaratunknak köszönhetően befolyásolhatjuk a világunkat, hogy jobbá, boldogabbá és fenntarthatóbbá tegyük azt. Az anyaság, az összekapcsolódás érzése és a felelősségvállalás a Földanya iránt ebben az értelemben is a teremtő erők megnyilvánulásai, amelyekkel mi magunk is tudatosan és tudattalanul hatással vagyunk a világra. Tudsz kapcsolódni? Mi van benned?
Boldog Anyák Napját neked is; szeretettel küldöm neked azt a tengernyi vérehulló fecskefű mezőt, ami ma délelőtt elém tárult. (Tudtad, hogy ezt a növényt „győzelmi növényként” tartják számon? Számos gyógyhatása mellett amulettként is viseleték.)
Mire képesek a nők, anyák a túlélésért? A délszláv háború után ott maradtak a falvak, városok lebombázva, szétverve, áram és víz nélkül. És nők, anyák gyerekekkel gyászban, traumában, fájdalomban. Egy összedöntött országban. A háború után a nők összefogtak és vettek egy fóliasátrat. Aztán még egyet és adományt kértek még egyre. paprikát ültettek és ájvárt gyártottak. A női közösségek, anyaközösségekben a saját konyhájukban főzték az ájvárt, míg a gyerekek játszottak. Aztán együtt lett közös konyhájuk és ma már catering céget vezetnek. Mások szamarat szereztek és szamártejből krémeket készítettek, ma már szamárfarmjuk van. A háború után a nők, anyák összefogtak és újjáépítették az országot. Nem egy ilyen példát láttunk, hanem sokat! Senadát és Hasnát még be fogjuk mutatni neked, mert az ő történetük nem maradhat ismeretlenül!
De most kicsit arról, mi miért jártunk ott.
Több mint 25 nő várt minket, mind, egytől egyig fantasztikusak! Azért voltak a kétalkalmas képzéssorozaton, hogy tanuljanak tőlünk, nemzetközi képzőktől. Nők, akik között voltak analfabéták is és olyanok, akik éppenhogy kijárták az általános iskolát, nők, akik megélték a háború borzalmait, akik elvesztettek fontos embereket, akik magukba zártak, miközben továbbmentek, akik újraindultak és újjáépítettek. A képzéssorzat célja az volt, hogy tanuljanak. De közben mi tanulhattunk tőlük.
V4 támogatott projekt: Bátor nők, ellenálló közösséget építenek Bosznia Hercegovina, 2022-2023 Partnerországok: Csehország, Szlovákia, Magyarország Cél: női közösségek, társadalmi vállalkozások fejlesztése 2 alkalmas élő tréningsorozat és online mentorálása a női közösségek, vállalkozások fejlesztő projektjeinek.
Dömösi Emese, a MoNa egyesület elnöke a Mother Center nemzetközi nagysikerű anyák, alulról építkező közösségi modellét mutatta be és a legújabb szervezetfejlesztési, közösségfejlesztési eszközt, a Clara-t. Baranyai Liza, a MoNa egyesület ügyvezetője, nemzetközi adományszervezési szakértő pedig a pénzügyi, emberi és környezeti fenntarthatóságról tartott workshopot. Helyszín: Zavidovici
Nézd meg a FB-on a videónaplónkat is és a képeket. Egy szamárfarmot is meglátogattunk, ahol a szamártejből szappant, tusfürdőt és krémet készítenek a nők.
Civil szervezetekben dolgozom az elmúlt húsz évben. Először csak itthon, láttam, beszéltem, éreztem az emberi jogi sérelmeket, vizionalizáltuk a természeti katasztrófákat. Aztán elindultam a nagyvilágba és saját szememmel is láthattam a környezeti katasztrófákat, voltam ott ahol dzsungeleket gyújtottak fel és a tigrisek rohanva menekültek, voltam ott is ahol kéthetente tájfun sújtotta a szigeteket és emiatt az emberek vidékről a fővárosba küldték a gyerekeiket az éhhalál elő hajléktalannak. Aztán megtudtam, hogy a világon egy átlagos napon 22 humanitárius katasztrófa van, ezek közül rengeteg természeti, a klímaváltozás miatti, a többi fegyveres konfliktusból eredő és a legfélelmetesebbek pedig az összetett, egymásra halmozódó katasztrófák, krízisek. Ahogyan egy aszályból belső vándorlás lesz, abból fegyveres konfliktus, majd menekült áradat, és felüti a fejét a kolera is.
Fotó: Destiny Blue
Munkám során tüntettem, szerveztem, adományt gyűjtöttem, erőt és hitet adtam, lelkesítettem, reményt próbáltam adni. De mikor láttam, hogy az egész világ milyen állapotban van, és hogy nem tudjuk megállítani a jelen eszközeinkkel, sőt nem csak ugyanarra halad, de egyre gyorsabban is, akkor elkeseredtem. Végignéztem, ahogyan a legrosszabb döntéseket hoztuk politikaliag, környezetvédelmileg, társadalmilag. Még amikor volt is lehetőségünk a jó irányba dönteni, akkor sem azt tettük. Hogy az egymás és a Földanya tisztelete és megbecsülése helyett a kihasználását és kifosztását folytatjuk. Mindez igencsak kétségbe ejtett.
Az elmúlt évtizedekben a környezetvédelmi szervezetek a világvégét vizionalizálták, az emberjogi szervezetek pedig igyekeztek a tüzet oltani az itt és ott is, újra és újra feltörő rasszizmus, szexizmus, diszkrimináció, erőszak és gyűlölet ellen. De mintha a világ minden sebből vérezne. Mintha ahogyan törnek előre a természeti és humanitárius katasztrófák, úgy törnének elő az emberek közötti konfliktusok is, egyre erősödnek a nők elleni, a másság elleni és az egymás elleni konfliktusok. És mindez már nem csak más kontinenseken, más, „lemaradt” országokban. Egyáltalán nem! Mindez már nem az ajtónkon kopogtat, hanem az előszobánkban van!
Többször égtem ki a munkám során és folyton kerestem mi lehet a megoldás, mi tud ténylegesen változást elérni. Ha a tüntetések, a petíciók, a globális szervezetek nem tudnak radikális változást elérni, akkor mi lesz erre képes? Mit kell tennünk, hogy mindez a gyorsvonat, amivel a világvége felé száguldunk leálljon, sőt, másfelé induljon?
A legtöbb megoldásnak tűnő eszköz a férfivilág férfimegoldásai voltak, a rákényszerítés, az erőszak, a kiharcolás, a küzdelem. Alig hallottunk a békés megoldásokról, nem tanulunk a békemozgalmakról, az erőszakmentes akciókról, az erőszakmentes kommunikációról és tárgyalási módszerekről. A patriarchális, kapitalista rendszert a saját eszközeivel próbáltuk megzabolázni. Ami nem megy.
Gloria Steinem, híres feminista azt mondta: “A feminizmus nem arról szól, hogy a nők nagyobb szeletet akarnak a tortából. A feminizmus arról szól, hogy egy teljesen új torta készüljön.””
Ez igaz számomra az egész világra is: nem a mostanit kell megjavítani, mert azt már nem lehet. Hanem egy teljesen más kell, egy más alapokra épülő világ. Egy más társadalmi és természeti alapokra épülő világ. Egy olyan, amiben nem a jelenkori megoldásokat próbálgatjuk, hanem valami mást, valami egészen mást.
A válaszaimat a teljes reménytelenségemben találtam meg. Mert egy idő után már csak azt kerestem, hogy engem mi tenne boldoggá abban a következő ötven évben, amíg még ezen a Földön vagyok.
Fotó: Destiny Blue
Közösség
Így találtam rá arra, hogy ami nekem nagyon hiányzik: az a közösség. Sok helyen éltem, családostul utaztunk, költöztünk. Mégis mindig csak ott éreztem jól magam, ahol közösségben lehettem, ahol nem a teljesítményem határozta meg az elfogadottságomat. Ahol elég volt “csak úgy” lennem.
Ez nőként különösen nehéz, mert annyi szerepbe kényszerülünk, hogy soha nem hisszük, hogy elég lenne “csak úgy” léteznünk. Valahogy mindig teljesíteni kell nőként, feleségként, háztartási alkalmazottként, a munkahelyen és a családban, anyaként és valakinek a lányaként, feleségeként, anyjaként. Nevelni, tanítani, etetni, fuvarozni, ápolni, gondozni a gyerekeket, az időseket, logisztikázni az egész családot, takarítógépként funkcionálni és gondoskodni mindenki fizikai és mentális egészségéről.
“Csak úgy lenni” egyetlen helyen lehet: női közösségben.
Ahol még beszélnem, megmagyaráznom, megfelelnem sem kell. Ahol elég csak egymásra mosolyogni, félmondatokat mondani, ahol lehet a félmondat után elhaló hangon hallgatni, ahol lehet sírni és meghatódni. Ahol megölelnek, és én is megölelek másokat.
Ahol gyógyulás folyik, önmagunk és egymás gyógyítása.
Fotó: Destiny Blue
A Földanya
Feltöltődni mentem az erdőbe, azt mondták az jó. Még sosem próbáltam, nem is ismertem. Sok idő volt és még ma is az sokszor, hogy ráhangolódjak. De titkok vannak ott. Nyílt titkok. Csak olvasni kell tudni őket. Megoldások. A gondoskodás megoldásai. A körforgásé, a táplálásé. A természet irányt mutat. Mert a természet megoldja, gondoskodik mindenről és mindenkiről, beforgat, visszaforgat, nem vész el semmi, nincs használhatatlan, minden értékes és értékteremtő. A lehullott falevél nem szemét, az elmúlás nem véges, az egész egy nagy körforgás, a múló táplál, az új gyarapít.
Az összes megoldás ott van a természetben. Olyan megoldások, amiket mi nők, anyák rendszerint alkalmazunk.
A teljes figyelem, a meghallgatás, az odafordulás. Az olyan megoldás keresése, ami másoknak nem árt, hanem mindenkinek használ, a win-win megoldások, a harc és küzdelem helyett a “sárkányaink megszelidítése”, a perspektívák megváltoztatása, ellenségek helyett társak keresése, a hirtelen jött rossz befogadása, átformálása tanulsággá, tanulássá alakítása. Tanulássá magunkról, egymásról, a környezetről és mindezek összefüggéseiről. A láthatatlan munkánkban, a gondoskodásunkban korántsem az önérdek és a gazdasági érdek vezérel bennünket. A mások boldogsága, a harmónia, a hosszútávú fenntarható harmónia és mindenki boldogsága. Mindaz, aminek az ellentéte a mai világ.
Az én szememben a világ egy nagy pókháló, amelyben ezer millió szállal vagyunk egymáshoz kötve, függünk egymástól és nem csak a globális kapitalizmus miatt, sőt! Amint megszületünk, valakiknek a gyermekei vagyunk, függünk tőlük, attól, hogy etetnek-e, táplálnak-e, bántanak-e, ránkvetített traumáikban traumatizálódunk, örökölünk tőlük életünk végéig cipelt sorsokat. Majd társakkal kapcsolódunk, egymás életét alakítjuk, gyerekeink születnek és minden apró lépésünk befolyásol mindent és mindenkit. Egy-egy mondatunk, egy-egy cselekedetünk. Ugyanúgy, mint a pillangó hatás, a vásárlásunk és a globális gazdasági rendszer fennmaradása. Minden rajtunk múlik. Azon, hogy a mondatunk táplál-e és erősít, hogy a cselekedeteinket a mások szolgálata vagy a rövidtávú önérdek irányítja.
Az, hogy ezeket a döntéseket, mondatokat rövidtávú, patriarchális struktúrába kényszerítve, férfimegoldásokkal tesszük-e, vagy a Földanyától vett női, anyai tulajdonságokat használjuk-e, hogy a kihasználás, a másoktól elvétel helyett adunk-e és gondoskodunk – csak rajtunk múlik.
A nők, az anyák a kapcsolatok őrzői, ösztönösen alkalmazzák a Földanya módszereit.
De nem kell ahhoz nőnek sem lenni, sem anyának, hogy ismerd a gondoskodás és egymás felé fordulás erejét. Mert ez mindannyiunkban benne él.
Mi nők, valahogy ösztönösen tudjuk ezt.
Minden olyan egyén, kisebbségi csoport, hátrányos helyzetű csoport, akit valaha bántottak, kizsákmányoltak és kihasználtak tudja mindezt. Tudja, milyen alul lenni.
De attól, hogy el akarnak nyomni, nem vagyunk gyengék, sőt!
Az, hogyha el akarnak nyomni, épp azt jelenti, hogy erősek vagyunk, hogy veszélyt jelentünk.
Azt mutatja, hogy van erőnk, hogy hatalmasak vagyunk, félelmetesek. Hogy az a világ, amit a Földanya gondoskodó természetére építve teremthetnénk annyira más, hogy az összes férfi privilégiumot romba dönti. Ez igaz.
Hogy néznek ki az anyakörök, és miért fontos, hogy mindenkinek legyen támogató közege? Szórád Annamáriával beszélgettünk.
Annamária szociálpedagógus, coach, képződő meseterapeuta és a MotherNature – Anyatermészet Egyesület elnökségének tagja, anyaköreinek egyik facilitátora. Puskás Noémivel együtt vezetik a MoNa anyaköröket, ahova kéthetente kedden délelőttönként online várják a kapcsolódni vágyó anyukákat.
Aki már régóta jár anyakörbe tudja, milyen egy találkozó. De aki még csak barátkozik a gondolattal, annak mit mondanál, hogyan kell elképzelni ezeket az anyaköröket?
Az anyakör olyan, mint egy nappali, ahol szabadon és szükségleteid szerint tevékenykedhetsz. Sokszor térnek be hozzánk az anyák babájukkal, kisebb gyerkőcükkel. S ha éppen úgy hozza az élet, az a legtermészetesebb, hogy helye van a vigasztalásnak, szoptatásnak, táplálásnak. Vagy éppen a teregetésnek.
Ítélkezés nélkül, nyitott füllel és szívvel vagyunk jelen egymás számára. Tanácsot csak akkor adunk, ha valaki kifejezetten kéri – ilyenkor saját tapasztalatainkat osztjuk meg: mi segített nekünk az adott helyzetben.
Az AnyaTermészet Anyakör egy hely, ahol…
… mi, anyák vagyunk a középpontban. A mi élet – utazásunk, amiben hol szárnyalunk, hol megpihenünk, és néha elakadunk.
… megoszthatjuk az érzéseinket: örömeinket és kihívásainkat egyaránt.
… ahol szívből szólunk és szívből hallgatunk.
… ahol a természet bölcsességének segítségével, életszakaszaink, szerepeink folyamatos változását belső erőnkbe hívjuk.
… ahol együtt sírunk és együtt nevetünk.
Ez egy szabad, nyitott tér, ahova be lehet térni, meg lehet pihenni.
- Mother Nature-Anyatermészet Egyesület Anyakörök -
Van valami formális kerete az anyaköröknek?
Szórád Annamária, a MoNa anyakörök egyik vezetője
Mindig van ideje a megérkezésnek: az üdvözlés után Noémi rövid gyakorlatával „lélegezzük be” magunkat a körbe, majd a nyitókörben a MotherNature kártyacsomagból húzunk közösen egy kártyát, s a kártyára reflektálva megosztjuk egymással, hogy miben vagyunk éppen, milyen gondolatokat ébreszt bennünk a kártya üzenete.
A megosztó körben az aktuális témánkról beszélgetünk, ezeket az évkör változásához, az aktuális időminőséghez választjuk. Szeptemberben a betakarítás, a tavasz óta elvégzett munkánk volt fókuszban.
Októberben azokról az értékekről beszéltünk, amiket szeretnénk magunkkal vinni a téli időszakba.
A zárókör után búcsúzunk el, itt mindenkinek lehetősége van megosztani, hogy mit visz magával a körből, mi volt az a gondolat, érzés, ami megérintette vagy különösen sokat adott az alkalmon. Ez nekünk is jó visszajelzés; és nagy öröm számunkra, amikor azt érezzük, hogy a társaink biztonságban – megtartva érzik magukat.
Ezeket a találkozókat mindig online tartjátok?
Igen, így az ország minden pontjáról van lehetőség bekapcsolódni. Sőt, az országhatárokon túl élő nők, anyák is tudnak csatlakozni hozzánk. Érkeztek a körbe már Angliából, Svájcból, a Felvidékről és Erdélyből is.
Bármikor lehet csatlakozni a körhöz, vagy csak bizonyos időszakonként?
Az Anyakörök nyitottak, bármikor be lehet kapcsolódni. A résztvevőknek évszakonként 1-1 Iránytűvel kedveskedünk; ez egy munkafüzet, amelyben a foglalkozások témáit járjuk körbe, kiegészítve az évszakokhoz kapcsolódó mesékkel, gyakorlatokkal, az időminőséghez kapcsolódó önreflexiós kérdésekkel. Így, ha valaki valamilyen oknál fogva mégsem tud jelen lenni, a munkafüzet segítségével tudja követni a folyamatunkat.
Felnőtt-, vagy gyerekmesék vannak a munkafüzetben?
A választott mesék felnőtteknek szólnak. Szeretnénk, hogy a kör ideje valóban az anyáké, nőké legyen. Hogy az ő burkaikat – s rajtuk keresztül az egész családét – erősítsük meg a megtartó, szeretetteljes és elfogadó légkörrel, amit biztosítunk számukra.
Hány éves korú gyerekek anyukáit várjátok a körbe?
A körbe járó társaink legtöbbjének kicsi – babakortól kisiskolás korig – gyerekei vannak, de bármilyen korú gyerkőccel lehet érkezni. Akkor is, ha az anya még csak a szíve alatt hordja a babáját. Ha érzi valaki a hívást, szívesen fogadjuk. Sokat segíthet a baba érkezése utáni időkben, ha van impulzus a hús-vér anyaságról, ami nem csak mosoly, ringatás és öröm; hanem vannak nehéz és megterhelő időszakok, amikor nem minden – sőt semmi nem – rózsaszín.
„az egymástól tanulás, a tapasztalatok és megélések megosztása nem csak mintát adhat, hanem megkönnyebbülést is”
Miért jó ezeket az élethelyzeteket közösségben megélni?
A laikus segítségnyújtás, a saját női – anyai – szülői példával való elöl járás nagyon jól kiegészítheti a szaksegítséget a szülők életében. Az egymástól tanulás, a tapasztalatok és megélések megosztása nem csak mintát adhat, hanem megkönnyebbülést is, hogy az egyén nincs egyedül a problémával. Ebben a sorsközösségben össze tudunk kapaszkodni, és saját utunkat is könnyebb megtalálni a szülőségben. Különösen igaz ez akkor, ha valaki teljesen más mintázatot szeretne követni, mint ahogy őt nevelték anno. Ha látunk több lehetőséget, meglelni is könnyebb azt az ösvényt, amelyen szülőként önazonosan járni tudunk. Ahány család, annyi félék vagyunk; más szükséglettel és értékrenddel. Mindannyian adhatunk valamilyen kincset a másiknak, ami őt előre viszi és viszont.
Van, amit körben nem lehet megoldani?
Fontos, hogy tudjuk, hol az a pont, ahol a laikus segítség már nem elég. Fel kell ismernünk, ha valaki sokkos, traumatizált, akár pszichotikus állapotban van, vagy depressziós. Ilyen esetben a szaksegítség kompetenciája mind a diagnózis, mind a terápia.
Egy támogató környezet abban viszont tud segíteni, hogy az érintett merjen szakemberhez fordulni. Legyen az akár mentálhigiénés segítő, pszichológus, pszichiáter.
A kör azért is segítség még, mert olyan, mint egy információs háló. Sok elérhető módszer, szakember van, itt megoszthatjuk egymással a terápiás folyamatban szerzett tapasztalatainkat is.
„olyan közösség kell az anyák és családok köré, ami megtartja őket„
Egyedül nem lehet átmenni ezen az életszakaszon?
Sok anya és család egyedül küzd meg a szülővé válás krízisével. Mi is ezt tettük, messze voltunk a családjainktól és a közeli barátoktól. Persze ez is egyfajta tapasztalás, támogattuk egymást legjobb tudásunk szerint; megküzdési stratégiáink alakultak, amiket idővel újra kellett gondolni. Mindenkinek járna segítség és támogató közösség.
Olyan közösség kell az anyák és a családok köré, ami megtartja őket. Mert amin átmennek – legyen az a várandósság, a baba születése, óvoda-, iskolakezdés, kamaszkor, vagy amikor a gyerekek elhagyják a családi fészket – azok mind normatív krízisek.
Ezek a krízisek természetes folyamatok, mindenkivel megtörténnek. Ugyanakkor nehezek.
Amikor elmeséljük egymásnak azt, amiben vagyunk – legyen az épp könnyű vagy nehéz -, rájövünk, hogy más is küzd hasonló nehézséggel. Vagy éppen ugyanolyannal. Az a felismerés, hogy „nem vagyok egyedül”, hogy tudom, hogy az adott helyzet másnak is kihívást jelent, nagyon sokat tud segíteni.
A körben könnyebb arra is rálátni, hogy nem azért nehéz egy-egy helyzet, mert nem csinálok jól valamit, nem figyeltem, elrontottam, lekéstem, defektes vagyok, hanem azért, mert ilyen a dolog természete.
Szóval, át lehet menni a kríziseken egyedül is – sőt bizonyos feladatokat, pl. a belső munkát senki nem végezheti el helyettünk – de egy támogató közösségben könnyebb megélni ezeket a nehezebb időszakokat. A 30-35-40-es kor mindenkinek nehéz ezektől függetlenül is.
De jó, hogy behozod ezt a szempontot, mert eddig a kríziseket is gyakorlatilag csak a gyerekek élethelyzete mentén vizsgáltuk. Mi történik velünk 30-40 körül?
A kb. 21-42 éves kor a lelki fejlődés ideje. 28 éves korunkig tartanak az ún. „vándor-évek”, amikor a személyiségünk kibontakozását alapozzuk meg. 28–35 éves korunk között vagyunk a „Meghalni és feltámadni” szakaszban, s 35 éves korunk körül vagyunk a legmélyebben. Egyre többször felmerül bennünk a kérdés, hogy „Ki vagyok én?” „Mi marad belőlem, ha minden szerepem lerakom?”*
Ez mindenki életében nehéz periódus. Mindenkinek másképp, de mindenkinek nehéz. Akkor is, ha nem beszélünk róla, és akkor is, ha azt írják az újságok, hogy a 40 az új 20.
Ha végiggondoljuk, hogy milyen, amikor a gyereknek fejlődési ugrása van, megláthatjuk benne a saját fejlődési mintázatunkat is. Hogy viselkedik akkor? Rosszul alszik, furán eszik, egyébként is mindig nyunnyog, nyűgös, semmi sem jó – akkor miért gondoljuk, hogy nálunk ennek másképp kellene lennie?
„egy-egy megosztással hatalmas zsákot tudunk letenni.”
Milyen igaz! Eszerint magunktól is lehetünk válságban, és erre csak rátesz egy lapáttal a családunk… Így talán még inkább indokolt nekünk nőknek, anyáknak, hogy elmondhassuk valakinek, mi történt velük, mi van bennünk. Hogy látod, a megosztás tényleg terápiás hatású?
Azzal, hogy elmondhatom, ami a szívemet nyomja, bennem is jobban letisztul a kép, jobban átlátom a helyzetem. Könnyebben megtalálom a problémám gyökerét és az ahhoz kapcsolódó szükségleteimet. Így közelebb kerülök önmagamhoz és a saját megoldásomhoz is. Az érzéseink egyfajta szeizmográfként működnek, mindig jelzik, hogy a mélyben hol van „földrengés” bennünk. Ezért nagyon fontos, hogy megéljük az érzéseinket, akkor is, ha azok nehezek. Ők a mi útjelzőink, a részeink. Egy-egy megosztással hatalmas zsákot tudunk letenni. Emellett a visszajelzések segítenek legitimálni az érzéseinket, és sokszor a történetünkhöz kapcsolódóan hangzik el az az egy mondat, ami megtart és segít felemelkedni a következő lépcsőfokra.
Ezek az „egymondatok” a női körökben gyakori vendégek.
Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy támogató körre, de nem találsz, hozz létre bátran sajátokat. Hogyan? Ezzel folytatjuk jövő héten.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
