A mi erőnk

A mi erőnk

A MoNa az anyaságunkkal indult. Az anyasággal, ami az egyik legnagyobb női átalakító erő. Sokunkat letarolt, átalakított, alakít folyamatosan.
Az Anyatermészet részévé tesz, sokkal inkább, mint bármilyen más átalakulásunk.
Teremtő, életet adó erő. De kihívás is, hogy képesek vagyunk-e olyanná válni, mint maga a természet? Életet adóvá, gondoskodóvá ebben a földi létben, ami olyan sokszor lett már varázstalanítva.

A MoNa a női erőt szimbolizálja. Az erőt, ami bennünk van.
Az Anyatermészet erejét.
A közösség erejét.
A tudatot, hogy minden létezővel összekapcsolódva létezünk, hogy nem kell tennünk, csak léteznünk, mert magában a női létezében van az erő.
Nem vagyunk egyedül.
Sosem voltunk, csak sokszor elfeledjük.

A MoNa ma már nem csak az anyaságról szól. Sokkal inkább arról a folyamatos belső átalakulásról, változásról, ami a női élet velejárója.
Arról a felismerésről, hogy a változás nem rossz, sőt!
A legjobb, ami történhet velünk.
És arról is, hogy ebben együtt vagyunk. Ezáltal kapcsolódunk egymáshoz és az Anyaföldhöz is.

Emese szavaival élve: „Valami történik mostanában velünk nőkkel és anyákkal. Mintha elkezdődött volna egy különös szerveződés, összefogás, mintha kezdenénk megtalálni az erőnket.”

Számomra az elmúlt hónapok, évek nagy erővel robbantak be. Velejéig rombolták azt, amit eddig fontosnak hittem és olyan erővel törnek fel a belső gyermekem, az igazi valóm darabjai, hogy azok letarolnak. Valami nagy dolog van készülőben bennem és bennünk, kívül és belül is. Átalakulóban vagyok egy régi énből egy újba, ami nem tudom milyen lesz. Csak sejtem, hogy ez nem egy megérkezés, hanem maga az út. A változás a megérkezés. Minden olyan bizonytalan, hogy csak egyetlen dologban bízhatok: abban a belső erőben, ami a valódi női létem ereje.
Még nem ismerem fel új önmagam. De felismerlek titeket!
Látlak titeket, nőket, asszonyokat, anyákat.
Időseket és fiatalokat, az ősi bölcsességet és az új utakat, amiket kerestek és amiken elindultok. Lépéseinket számoljuk. Mind megérkezni szeretnénk. Abba, ami teljes.

Mi a te utad? Merre vezetnek a lépéseid? Milyen utat kezdtél el járni?

Fantasztikus erő rejlik a nőkben. Olyan varázserő, amit eddig legbelül, mélységesen, elrejtve hordoztunk magunkban.
Látom benned.
Ezt az az erő, amikor a női létet teljességgel éljük meg, amikor igazán önmagunk vagyunk.

Éveken, évtizedeken keresztül kerestem valamit. Nem tudtam pontosan mi az. Otthonnak neveztem. Országokon, kontinenseken át vitt az utam, hogy megtaláljam. De nem leltem. Mert az otthon nem egy hely. Ismertem ezt a mondást, mégis egy hosszú évtized kellett, mire megértettem. Mikor nem találtam odakint, akkor kezdtem megérteni.

Egy női közösségben éreztem meg először. Ahol nem kellett semmit csinálnom. Nem kellett bizonyítanom, csak léteznem. Akkor éreztem meg először, hogy maga a létezés is elég lehet. Sőt, az a legtöbb, amit magamból adhatok, és amit magamnak adhatok.
Hogy hagyom magam létezni.
Ott, négy éve, egy erdő mélyén összekapcsolódtam 15 vadidegen nővel, anyával.
Nekem innen indult a MoNa.
Azóta biztosan tudom, hogy nekem az otthon a női kör. Az a női közösség, ahol elég csak lenni. Ahol igazán otthon vagyok. Ahol önmagam vagyok.

Szeretnélek látni téged is ebben körben.
Szeretnélek ismerni téged.
Látni és érezni az erőt, a szenvedélyt, a lelket, ami benned van.

A MoNa a covid idején született, így online lettünk.
Az online lét minden modernségével, idegenségével és minden hasznával együtt. Itt teret és időt is átívelünk, kapcsolódunk. Az, hogy egy zoom eseményen is tudunk egymáshoz kapcsolódni, idegenként, több száz kilométer távolságban, tudunk megosztani és meghatódni azt jelenti számomra, hogy olyan óriási bennünk a vágy és az erő, hogy az legyőzi a virtualitás akadályát. A vágy arra, hogy együtt legyünk, hogy érezzük más nők erejét és ezáltal felismerjük a sajátunkat. És az erő, hogy minden nehézség ellenére, téren és időn át is ez lehetséges.

A női erő nem duplázódik, ha ketten vagyunk, hanem megsokszorozódi. És ha nem csak ketten vagyunk, hanem öten, tízen, százan? Mindent magával sodorhat és megteremtheti azt a világot, amit szeretnénk. Nem kell ehhez tennünk, csak léteznünk. Együtt.

A MoNa online. A MoNa csak egy online tér ahhoz, hogy kapcsolódj. Magaddal, más nőkkel és a természettel. A természettől idegen, mesterséges tér, csatorna. Ez adatott most nekünk. De ez is több, mint ami eddig volt.
Örülök neki.
Még ha hiányoztok is.
Hiányzik az igazi ölelés.
Hiányzik a közös éneklés.
A hangunk rezgése. A tánc. Az összekapcsolódás. Az érintés.
A megismerés három dimenziója és a többi.

Évek óta szeretnék tartani élő találkozókat. De úgy érzem nem az én tisztem ezt indítani. Én csak a létezője vagyok a térnek. Egyetlen darabja. Aki tartja és akit tart.

Kérlek, ha tartasz élő női kört, anyakört, bármit, ami teret kínál nekünk, nőknek az összekapcsolódásához, hívj! Hívj engem és másokat is.

Liza

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz és mutatkozz be, posztolj programot!

Az Anyatermészet és a Te napod

Az Anyatermészet és a Te napod

Mi, az Anyatermészet Egyesületben azt valljuk, hogy az anyaság alatt nem azt értjük, hogy valakinek van gyereke, akit ő szült. Az anyaságnak számtalan formája van, biológiai neme nincs, és hús-vér gyermek sem kell hozzá, hogy anya légy.

Mindaz, aki az anyai kompetenciáit működteti, másokról és önmagáról gondoskodik, empátiával fordul a társai felé, védelmez, törődik, gyógyít, táplál, ringat, megnyugtat, az anya.

Mindaz, aki vallja, hogy Földanya teremtményei vagyunk ezen a bolygón, amiből csak egy van, aki érzi a vele való elválaszthatatlanságot, az mind gyermek, akit ez az anya szült és megtart.

Mielőtt ma kimentem az erdőbe, hogy köszöntsem Földanyát is az Anyák Napján; húztam egy iránymutató kártyát azzal a szándékkal, hogy a kép üzenetének a tükrében vizsgáljam meg az anyaság minőségét. A „Mágus” lapja ugrott ki a tarot pakliból.

A Mágus lapja az alkotó, az önmegvalósító és a kommunikatív erők szimbóluma. A kép nekem azt sugallja, hogy bennünk rejlő alkotóerők révén teremtő módon hatással vagyunk a világra, kommunikálunk, és az élet dolgaiban egyre magasabb szintre juttatjuk magunkat. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a valóságteremtés ereje a kezünkben van, és hogy megvan a képességünk, hogy megváltoztassuk a világot.

A Földanyához való viszony kapcsán az Mágus lapja azt sugallja, hogy mindannyian részesei vagyunk a teremtő erőnek, és hogy ez az erő az anyaság alapját is képezi. Az anyaság egy olyan komplex érzés- és gondolatrendszer, amely magában foglalja az empátiát, a védelmet, a gondoskodást, az alkotást és a kommunikációt. Az anyaság ezen aspektusai nemcsak emberi kapcsolatokra, hanem a földi kapcsolatokra is alkalmazhatók, mint például az összekapcsolódás érzése és a felelősségvállalás a Földanya iránt.

Az Mágus lapja arra emlékeztet bennünket, hogy mi magunk vagyunk a teremtő erők forrásai, és hogy szabad akaratunknak köszönhetően befolyásolhatjuk a világunkat, hogy jobbá, boldogabbá és fenntarthatóbbá tegyük azt. Az anyaság, az összekapcsolódás érzése és a felelősségvállalás a Földanya iránt ebben az értelemben is a teremtő erők megnyilvánulásai, amelyekkel mi magunk is tudatosan és tudattalanul hatással vagyunk a világra. Tudsz kapcsolódni? Mi van benned?

Boldog Anyák Napját neked is; szeretettel küldöm neked azt a tengernyi vérehulló fecskefű mezőt, ami ma délelőtt elém tárult. (Tudtad, hogy ezt a növényt „győzelmi növényként” tartják számon? Számos gyógyhatása mellett amulettként is viseleték.)

#AnyákNapja#FöldanyaGyermekei

Nő a pusztában

Nő a pusztában

Ott áll előttem ez a lány, hosszú, sötét haja varkocsba fonva, ruhája, fejdísze, lova, ahogyan támasztja a falat a pajtában, mind, mind olyan, mintha egy filmet néznénk. A pajtában nagy sólymok röpködnek, kint agarak futnak, lovas avarok érkeznek.
A Bogárzói tanyavilágban vagyunk. Nórával.
Nórával, aki egyike azoknak a fantasztikus nőknek, akiről hírt szeretnénk adni neked.
Hogy tudd, lehet másképpen is élni. Lehet önazonosan, hitelesen, lehet a világtól eltávolodva éghez közelítve.

Nórát kérdeztem arról, miért él a pusztában állatok között, vezetékes víz és áram nélkül, mi hozta őt haza az Egyesült Államokból és mit is jelent neki a puszta.
Fogadjátok szeretettel Nórát, látogassátok meg őt a Kék Tanyán.

Oláh Nóra, Kék Tanya
https://www.facebook.com/kektanya.bogarzo
MoNa Civil Partner

#MiNők #empowerment #természet #önellátás #zöld

Az anyák ereje

Az anyák ereje

A sárkányok megszelidítése

A cikk a Szabadnem blogon jelent meg. Köszönjük a megjelenést!

Civil szervezetekben dolgozom az elmúlt húsz évben. Először csak itthon, láttam, beszéltem, éreztem az emberi jogi sérelmeket, vizionalizáltuk a természeti katasztrófákat. Aztán elindultam a nagyvilágba és saját szememmel is láthattam a környezeti katasztrófákat, voltam ott ahol dzsungeleket gyújtottak fel és a tigrisek rohanva menekültek, voltam ott is ahol kéthetente tájfun sújtotta a szigeteket és emiatt az emberek vidékről a fővárosba küldték a gyerekeiket az éhhalál elő hajléktalannak. Aztán megtudtam, hogy a világon egy átlagos napon 22 humanitárius katasztrófa van, ezek közül rengeteg természeti, a klímaváltozás miatti, a többi fegyveres konfliktusból eredő és a legfélelmetesebbek pedig az összetett, egymásra halmozódó katasztrófák, krízisek. Ahogyan egy aszályból belső vándorlás lesz, abból fegyveres konfliktus, majd menekült áradat, és felüti a fejét a kolera is. 

Fotó: Destiny Blue

Munkám során tüntettem, szerveztem, adományt gyűjtöttem, erőt és hitet adtam, lelkesítettem, reményt próbáltam adni. De mikor láttam, hogy az egész világ milyen állapotban van, és hogy nem tudjuk megállítani a jelen eszközeinkkel, sőt nem csak ugyanarra halad, de egyre gyorsabban is, akkor elkeseredtem. Végignéztem, ahogyan a legrosszabb döntéseket hoztuk politikaliag, környezetvédelmileg, társadalmilag. Még amikor volt is lehetőségünk a jó irányba dönteni, akkor sem azt tettük. Hogy az egymás és a Földanya tisztelete és megbecsülése helyett a kihasználását és kifosztását folytatjuk. Mindez igencsak kétségbe ejtett.

Az elmúlt évtizedekben a környezetvédelmi szervezetek a világvégét vizionalizálták, az emberjogi szervezetek pedig igyekeztek a tüzet oltani az itt és ott is, újra és újra feltörő rasszizmus, szexizmus, diszkrimináció, erőszak és gyűlölet ellen. De mintha a világ minden sebből vérezne. Mintha ahogyan törnek előre a természeti és humanitárius katasztrófák, úgy törnének elő az emberek közötti konfliktusok is, egyre erősödnek a nők elleni, a másság elleni és az egymás elleni konfliktusok. És mindez már nem csak más kontinenseken, más, „lemaradt” országokban. Egyáltalán nem! Mindez már nem az ajtónkon kopogtat, hanem az előszobánkban van!

Többször égtem ki a munkám során és folyton kerestem mi lehet a megoldás, mi tud ténylegesen változást elérni. Ha a tüntetések, a petíciók, a globális szervezetek nem tudnak radikális változást elérni, akkor mi lesz erre képes? Mit kell tennünk, hogy mindez a gyorsvonat, amivel a világvége felé száguldunk leálljon, sőt, másfelé induljon? 

A legtöbb megoldásnak tűnő eszköz a férfivilág férfimegoldásai voltak, a rákényszerítés, az erőszak, a kiharcolás, a küzdelem. Alig hallottunk a békés megoldásokról, nem tanulunk a békemozgalmakról, az erőszakmentes akciókról, az erőszakmentes kommunikációról és tárgyalási módszerekről. A patriarchális, kapitalista rendszert a saját eszközeivel próbáltuk megzabolázni. Ami nem megy.

Gloria Steinem, híres feminista azt mondta: “A feminizmus nem arról szól, hogy a nők nagyobb szeletet akarnak a tortából. A feminizmus arról szól, hogy egy teljesen új torta készüljön.”” 

Ez igaz számomra az egész világra is: nem a mostanit kell megjavítani, mert azt már nem lehet. Hanem egy teljesen más kell, egy más alapokra épülő világ. Egy más társadalmi és természeti alapokra épülő világ. Egy olyan, amiben nem a jelenkori megoldásokat próbálgatjuk, hanem valami mást, valami egészen mást. 

A válaszaimat a teljes reménytelenségemben találtam meg. Mert egy idő után már csak azt kerestem, hogy engem mi tenne boldoggá abban a következő ötven évben, amíg még ezen a Földön vagyok. 

Fotó: Destiny Blue

Közösség

Így találtam rá arra, hogy ami nekem nagyon hiányzik: az a közösség. Sok helyen éltem, családostul utaztunk, költöztünk. Mégis mindig csak ott éreztem jól magam, ahol közösségben lehettem, ahol nem a teljesítményem határozta meg az elfogadottságomat. Ahol elég volt “csak úgy” lennem.

Ez nőként különösen nehéz, mert annyi szerepbe kényszerülünk, hogy soha nem hisszük, hogy elég lenne “csak úgy” léteznünk. Valahogy mindig teljesíteni kell nőként, feleségként, háztartási alkalmazottként, a munkahelyen és a családban, anyaként és valakinek a lányaként, feleségeként, anyjaként. Nevelni, tanítani, etetni, fuvarozni, ápolni, gondozni a gyerekeket, az időseket, logisztikázni az egész családot, takarítógépként funkcionálni és gondoskodni mindenki fizikai és mentális egészségéről. 

“Csak úgy lenni” egyetlen helyen lehet: női közösségben.

Ahol még beszélnem, megmagyaráznom, megfelelnem sem kell. Ahol elég csak egymásra mosolyogni, félmondatokat mondani, ahol lehet a félmondat után elhaló hangon hallgatni, ahol lehet sírni és meghatódni. Ahol megölelnek, és én is megölelek másokat. 

Ahol gyógyulás folyik, önmagunk és egymás gyógyítása. 

Fotó: Destiny Blue

A Földanya

Feltöltődni mentem az erdőbe, azt mondták az jó. Még sosem próbáltam, nem is ismertem. Sok idő volt és még ma is az sokszor, hogy ráhangolódjak. De titkok vannak ott. Nyílt titkok. Csak olvasni kell tudni őket. Megoldások. A gondoskodás megoldásai. A körforgásé, a táplálásé. A természet irányt mutat. Mert a természet megoldja, gondoskodik mindenről és mindenkiről, beforgat, visszaforgat, nem vész el semmi, nincs használhatatlan, minden értékes és értékteremtő. A lehullott falevél nem szemét, az elmúlás nem véges, az egész egy nagy körforgás, a múló táplál, az új gyarapít.

Az összes megoldás ott van a természetben. Olyan megoldások, amiket mi nők, anyák rendszerint alkalmazunk. 

A teljes figyelem, a meghallgatás, az odafordulás. Az olyan megoldás keresése, ami másoknak nem árt, hanem mindenkinek használ, a win-win megoldások, a harc és küzdelem helyett a “sárkányaink megszelidítése”, a perspektívák megváltoztatása, ellenségek helyett társak keresése, a hirtelen jött rossz befogadása, átformálása tanulsággá, tanulássá alakítása. Tanulássá magunkról, egymásról, a környezetről és mindezek összefüggéseiről. A láthatatlan munkánkban, a gondoskodásunkban korántsem az önérdek és a gazdasági érdek vezérel bennünket. A mások boldogsága, a harmónia,  a hosszútávú fenntarható harmónia és mindenki boldogsága. Mindaz, aminek az ellentéte a mai világ.

Az én szememben a világ egy nagy pókháló, amelyben ezer millió szállal vagyunk egymáshoz kötve, függünk egymástól és nem csak a globális kapitalizmus miatt, sőt! Amint megszületünk, valakiknek a gyermekei vagyunk, függünk tőlük, attól, hogy etetnek-e, táplálnak-e, bántanak-e, ránkvetített traumáikban traumatizálódunk, örökölünk tőlük életünk végéig cipelt sorsokat. Majd társakkal kapcsolódunk, egymás életét alakítjuk, gyerekeink születnek és minden apró lépésünk befolyásol mindent és mindenkit. Egy-egy mondatunk, egy-egy cselekedetünk. Ugyanúgy, mint a pillangó hatás, a vásárlásunk és a globális gazdasági rendszer fennmaradása. Minden rajtunk múlik. Azon, hogy a mondatunk táplál-e és erősít, hogy a cselekedeteinket a mások szolgálata vagy a rövidtávú önérdek irányítja. 

Az, hogy ezeket a döntéseket, mondatokat rövidtávú, patriarchális struktúrába kényszerítve, férfimegoldásokkal tesszük-e, vagy a Földanyától vett női, anyai tulajdonságokat használjuk-e, hogy a kihasználás, a másoktól elvétel helyett adunk-e és gondoskodunk – csak rajtunk múlik. 

A nők, az anyák a kapcsolatok őrzői, ösztönösen alkalmazzák a Földanya módszereit.

De nem kell ahhoz nőnek sem lenni, sem anyának, hogy ismerd a gondoskodás és egymás felé fordulás erejét. Mert ez mindannyiunkban benne él.

Mi nők, valahogy ösztönösen tudjuk ezt.

Minden olyan egyén, kisebbségi csoport, hátrányos helyzetű csoport, akit valaha bántottak, kizsákmányoltak és kihasználtak tudja mindezt. Tudja, milyen alul lenni.

De attól, hogy el akarnak nyomni, nem vagyunk gyengék, sőt! 

Az, hogyha el akarnak nyomni, épp azt jelenti, hogy erősek vagyunk, hogy veszélyt jelentünk. 

Azt mutatja, hogy van erőnk, hogy hatalmasak vagyunk, félelmetesek. Hogy az a világ, amit a Földanya gondoskodó természetére építve teremthetnénk annyira más, hogy az összes férfi privilégiumot romba dönti. Ez igaz.

De meg is mentheti a Földanyát.

És mindannyiunkat.

A férfiakat is. 

Baranyai Liza