A mi erőnk

A mi erőnk

A MoNa az anyaságunkkal indult. Az anyasággal, ami az egyik legnagyobb női átalakító erő. Sokunkat letarolt, átalakított, alakít folyamatosan.
Az Anyatermészet részévé tesz, sokkal inkább, mint bármilyen más átalakulásunk.
Teremtő, életet adó erő. De kihívás is, hogy képesek vagyunk-e olyanná válni, mint maga a természet? Életet adóvá, gondoskodóvá ebben a földi létben, ami olyan sokszor lett már varázstalanítva.

A MoNa a női erőt szimbolizálja. Az erőt, ami bennünk van.
Az Anyatermészet erejét.
A közösség erejét.
A tudatot, hogy minden létezővel összekapcsolódva létezünk, hogy nem kell tennünk, csak léteznünk, mert magában a női létezében van az erő.
Nem vagyunk egyedül.
Sosem voltunk, csak sokszor elfeledjük.

A MoNa ma már nem csak az anyaságról szól. Sokkal inkább arról a folyamatos belső átalakulásról, változásról, ami a női élet velejárója.
Arról a felismerésről, hogy a változás nem rossz, sőt!
A legjobb, ami történhet velünk.
És arról is, hogy ebben együtt vagyunk. Ezáltal kapcsolódunk egymáshoz és az Anyaföldhöz is.

Emese szavaival élve: „Valami történik mostanában velünk nőkkel és anyákkal. Mintha elkezdődött volna egy különös szerveződés, összefogás, mintha kezdenénk megtalálni az erőnket.”

Számomra az elmúlt hónapok, évek nagy erővel robbantak be. Velejéig rombolták azt, amit eddig fontosnak hittem és olyan erővel törnek fel a belső gyermekem, az igazi valóm darabjai, hogy azok letarolnak. Valami nagy dolog van készülőben bennem és bennünk, kívül és belül is. Átalakulóban vagyok egy régi énből egy újba, ami nem tudom milyen lesz. Csak sejtem, hogy ez nem egy megérkezés, hanem maga az út. A változás a megérkezés. Minden olyan bizonytalan, hogy csak egyetlen dologban bízhatok: abban a belső erőben, ami a valódi női létem ereje.
Még nem ismerem fel új önmagam. De felismerlek titeket!
Látlak titeket, nőket, asszonyokat, anyákat.
Időseket és fiatalokat, az ősi bölcsességet és az új utakat, amiket kerestek és amiken elindultok. Lépéseinket számoljuk. Mind megérkezni szeretnénk. Abba, ami teljes.

Mi a te utad? Merre vezetnek a lépéseid? Milyen utat kezdtél el járni?

Fantasztikus erő rejlik a nőkben. Olyan varázserő, amit eddig legbelül, mélységesen, elrejtve hordoztunk magunkban.
Látom benned.
Ezt az az erő, amikor a női létet teljességgel éljük meg, amikor igazán önmagunk vagyunk.

Éveken, évtizedeken keresztül kerestem valamit. Nem tudtam pontosan mi az. Otthonnak neveztem. Országokon, kontinenseken át vitt az utam, hogy megtaláljam. De nem leltem. Mert az otthon nem egy hely. Ismertem ezt a mondást, mégis egy hosszú évtized kellett, mire megértettem. Mikor nem találtam odakint, akkor kezdtem megérteni.

Egy női közösségben éreztem meg először. Ahol nem kellett semmit csinálnom. Nem kellett bizonyítanom, csak léteznem. Akkor éreztem meg először, hogy maga a létezés is elég lehet. Sőt, az a legtöbb, amit magamból adhatok, és amit magamnak adhatok.
Hogy hagyom magam létezni.
Ott, négy éve, egy erdő mélyén összekapcsolódtam 15 vadidegen nővel, anyával.
Nekem innen indult a MoNa.
Azóta biztosan tudom, hogy nekem az otthon a női kör. Az a női közösség, ahol elég csak lenni. Ahol igazán otthon vagyok. Ahol önmagam vagyok.

Szeretnélek látni téged is ebben körben.
Szeretnélek ismerni téged.
Látni és érezni az erőt, a szenvedélyt, a lelket, ami benned van.

A MoNa a covid idején született, így online lettünk.
Az online lét minden modernségével, idegenségével és minden hasznával együtt. Itt teret és időt is átívelünk, kapcsolódunk. Az, hogy egy zoom eseményen is tudunk egymáshoz kapcsolódni, idegenként, több száz kilométer távolságban, tudunk megosztani és meghatódni azt jelenti számomra, hogy olyan óriási bennünk a vágy és az erő, hogy az legyőzi a virtualitás akadályát. A vágy arra, hogy együtt legyünk, hogy érezzük más nők erejét és ezáltal felismerjük a sajátunkat. És az erő, hogy minden nehézség ellenére, téren és időn át is ez lehetséges.

A női erő nem duplázódik, ha ketten vagyunk, hanem megsokszorozódi. És ha nem csak ketten vagyunk, hanem öten, tízen, százan? Mindent magával sodorhat és megteremtheti azt a világot, amit szeretnénk. Nem kell ehhez tennünk, csak léteznünk. Együtt.

A MoNa online. A MoNa csak egy online tér ahhoz, hogy kapcsolódj. Magaddal, más nőkkel és a természettel. A természettől idegen, mesterséges tér, csatorna. Ez adatott most nekünk. De ez is több, mint ami eddig volt.
Örülök neki.
Még ha hiányoztok is.
Hiányzik az igazi ölelés.
Hiányzik a közös éneklés.
A hangunk rezgése. A tánc. Az összekapcsolódás. Az érintés.
A megismerés három dimenziója és a többi.

Évek óta szeretnék tartani élő találkozókat. De úgy érzem nem az én tisztem ezt indítani. Én csak a létezője vagyok a térnek. Egyetlen darabja. Aki tartja és akit tart.

Kérlek, ha tartasz élő női kört, anyakört, bármit, ami teret kínál nekünk, nőknek az összekapcsolódásához, hívj! Hívj engem és másokat is.

Liza

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz és mutatkozz be, posztolj programot!

Lányok Napja

Április végén, 26-án van a Lányok Napja. Mit jelent ez?
Egy igazán megindító kísérletet indítottak 1983-ban a sztereotípiák feltérképzéséhez, amit azóta is rendszeresen megismételnek. A teszt neve „Rajzolj egy tudóst” tesztet (Draw-a-scientist test, DAST), amelyben kisgyerekekkel rajzoltatnak természettudósokat. Kíváncsi vagy, hányan rajzoltak női tudóst?

1983-ban az 5000 gyerekből 28 lány rajzolt női tudóst. Egyetlen fiú sem. 2007-ben pedig még mindig nagyon alacsony volt a női tudósok megjelenése a rajzokon.

„A nemi sztereotípiák 5 és 7 éves korban rögzülnek, és az egyetemig is elkísérhetik az embereket. Hiába vesz részt például a magyar felsőoktatásban még több nő is, mint férfi, jelen van az ún. horizontális szegregáció. „Magyarországon a nemek aránya a tudományterületek között kiegyenlítetlen, a nők még mindig elsősorban a tanárképzés, oktatástudomány, egészségügy és szociális gondoskodás területén vannak túlsúlyban (akárcsak az Európai Unióban), míg a férfiak aránya 80 százalék körüli az informatika és a műszaki tudományokban” – olvashatjuk Kereszty Orsolya „Nők az oktatásban Magyarországon” c. tanulmányában (in: A nőtlen évek ára, 2014).” Glamour

A Lányok Napját a Nők a Tudományban Egyesületnek köszönhetjük itthon. Ez egy olyan program, amelyben már 15,500 lány vett részt, 40 városban, 2016 óta.
Hajrá lányok!

Nő a pusztában

Nő a pusztában

Ott áll előttem ez a lány, hosszú, sötét haja varkocsba fonva, ruhája, fejdísze, lova, ahogyan támasztja a falat a pajtában, mind, mind olyan, mintha egy filmet néznénk. A pajtában nagy sólymok röpködnek, kint agarak futnak, lovas avarok érkeznek.
A Bogárzói tanyavilágban vagyunk. Nórával.
Nórával, aki egyike azoknak a fantasztikus nőknek, akiről hírt szeretnénk adni neked.
Hogy tudd, lehet másképpen is élni. Lehet önazonosan, hitelesen, lehet a világtól eltávolodva éghez közelítve.

Nórát kérdeztem arról, miért él a pusztában állatok között, vezetékes víz és áram nélkül, mi hozta őt haza az Egyesült Államokból és mit is jelent neki a puszta.
Fogadjátok szeretettel Nórát, látogassátok meg őt a Kék Tanyán.

Oláh Nóra, Kék Tanya
https://www.facebook.com/kektanya.bogarzo
MoNa Civil Partner

#MiNők #empowerment #természet #önellátás #zöld

Hasna, egy harcos, akit meg kell ismerned!

Hasna, egy harcos, akit meg kell ismerned!

Bosznia, 2022

Amikor megismertem őt egy idős nénit láttam a terembe érkezni. Hasonlított a nagymamámra, ugyanolyan szoknya, cipő, ősz haj, mint minden 70+-os néninek annak idején.
De ő más volt. Mikor elkezdett beszélni, a teremben megállt minden lélegzet.
És a könnyek szemünkbe szöktek.

Hasna tanárnő volt Boszniában, amikor kitört a háború. A fia elesett a háborúban, a városát rommá bombázták. Csodával határos módon ő túlélte a háborút és Bosznia újjá alakulásában fontos szerepet töltött be. Nem azért, mert szeretett volna, hanem mert szükség volt rá. A szétbombázott városban, amikor újraindult az élet, őt kérték fel, hogy indítsa újra az iskolát, vezesse, építse újjá. Női közösségek keresték meg, kérték támogatását. Anyákat, nőket, gyerekeket hozott össze, ötleteltek együtt azon, hogyan tudják túlélni, mit adjanak enni a gyerekeknek? Az egyik első projektje volt egy fóliasátor, amely alatt zöldséget kezdtek termeszteni páran, majd külföldi támogatással ebből a kezdeményezésből 2000 fóliasátor lett és egy olyan anyák által vezetett társadalmi vállalkozás, ami ajvárt gyárt, készít, márkát épített, eladja azt, catering-et szervez és több száz családnak ad bevételt. Hasnának ez csak az egyik projektje volt, sok hasonló született támogatásával. Politikus is lett és még mi minden…Életéről könyv is készült.

Kértem, hogy írjon magáról, mert én úgy nem írhatok róla, ahogyan ő mesél.

Amit írt fordítóprogrammal fordítottam, mert nincs közös nyelvünk. Mégis mindig, mikor találkozunk megöleljük egymást és makogva hálálkodunk a sorsnak, hogy újra összehozott bennünket.

Bosznia erős, erős, bátor és megbízható nő, és mindenekelőtt emberséges.

Ez vagyok én. Életem 74 éve alatt voltak viharok és tornádók, de napsütéses időszakok is. Még mindig küzdök a következményekkel,de életfilozófiámnak köszönhetően nem veszítettem el a lelkemet.
19 évesen tanár lettem, és a szülővárosom, Olovo feletti falvakban kezdtem tanítani. A fiatalság és a lelkesedés szárnyain lebegtem, és az életről fantáziáltam, mint minden fiatal. A szarajevói Pedagógiai Akadémián végeztem részmunkaidőben (munka mellett), és anyanyelv tanár lettem. A háború előtt sikerült elhagynom a falut, és szülővárosomba, abba az iskolába mentem, ahová magam is jártam.

1992 augusztus 7-én láttam utoljára első osztályosaimat, mert sürgősségi evakuálást hirdettek. Néhányukat soha többé nem láttam.
Sokan már nincsenek az élők között.
A háború alatt összegyűjtöttem néhány gyereket, akik önként jöttek az óráimra a menekült lakásomban. Megadtam nekik a zárt tér tudását és biztonságát, ők pedig fiatalságuk erejét, kitöltve a várakozási időt.
És enyhítetni a kínomat.

Fiam, Edo, a Villamosmérnöki Kar harmadéves hallgatója véletlenül Szarajevóban volt, és Žučba mozgósították. Az volt a legrosszabb szarajevói csatatér. Ha nem voltam a gyerekeimmel, akkor beültem a kocsiba és hallgattam a szarajevói hadszíntérről szóló híreket. Sokszor nem volt áram, tehát az autóakkumulátora jelentett mindent.
És… megtörtént az, amitől a legjobban féltem és amitől féltem. Megölték az Edemet, kioltották apám látását.
Az elviselhetetlen szomorúság összetör bennünket…
Aztán újra dolgozom, ezúttal munkakötelezettség. Hadd legyen. A sorsom könnyebben viselhető.
1995-ben Olovóba kerültem igazgatónak, ugyanazon a napon, amikor édesanyám meghalt egy menekültszálláson…
Több helyszínen, rögtönzött tantermekben szerveztem órákat.
Újjáépítjük az iskolát, és 1997-ben az élet visszatér a normális kerékvágásba.
Legalábbis sokaknak.

Nemcsak a gyerekeknek van szükségük segítségre, hanem a szülőknek is, erkölcsileg és gazdaságilag egyaránt. Megalapítottam és 18 éve vezetem a „Sabina Jamaković” Olovo Női Fórumot, amely ma is a hősnőnk emlékét őrzi.
Sok támogatást kaptunk külföldről és a hazatérőknek így volt mihez kezdeniük. Szereztünk juhokat, üszőket, üvegházat és sok mást is.
Később az asszonyok saját konyhát is kaptak, ahol feldolgozzák az üvegházból származó fölösleges alapanyagokat és a betakarított erdei gyümölcsöket.
Nemcsak gazdaságilag, hanem erkölcsileg és érzelmileg is támogatjuk egymást.Érezhető az újjáéledés, büszkék vagyunk.
Minden kemény és önkéntes munkámat tiszta szívemből a barátaimnak ajánlom.

Én is nyertes vagyok. Barátságuk és elismerésük a legnagyobb ajándék számomra. Köszönöm nekik, hogy láttak engem. A sebek nem engedték meg, hogy lehajoljak és feladjam az életet.

Életem a „Tanár” című könyvem borítói között találtam magam,amely emlékműként marad gyermekeimnek, diákjaimnak, rokonaimnak.
És minden jó szándékú embernek.

Az üzenetem a következő: Soha ne veszítsd el a szíved, hanem fordítsd a csapásokat motivációvá és erővé az emberiség szolgálatában álló új eseményekhez.
Ez nemesíti az embert és környezetét.

Hasna Vatres
https://www.facebook.com/hasna.vatres
Bosznia Herczegovina

Bátor nők Boszniában

Bátor nők Boszniában

Mire képesek a nők, anyák a túlélésért?
A délszláv háború után ott maradtak a falvak, városok lebombázva, szétverve, áram és víz nélkül. És nők, anyák gyerekekkel gyászban, traumában, fájdalomban. Egy összedöntött országban.
A háború után a nők összefogtak és vettek egy fóliasátrat. Aztán még egyet és adományt kértek még egyre. paprikát ültettek és ájvárt gyártottak. A női közösségek, anyaközösségekben a saját konyhájukban főzték az ájvárt, míg a gyerekek játszottak. Aztán együtt lett közös konyhájuk és ma már catering céget vezetnek. Mások szamarat szereztek és szamártejből krémeket készítettek, ma már szamárfarmjuk van.
A háború után a nők, anyák összefogtak és újjáépítették az országot.
Nem egy ilyen példát láttunk, hanem sokat!
Senadát és Hasnát még be fogjuk mutatni neked, mert az ő történetük nem maradhat ismeretlenül!

De most kicsit arról, mi miért jártunk ott.

Több mint 25 nő várt minket, mind, egytől egyig fantasztikusak!
Azért voltak a kétalkalmas képzéssorozaton, hogy tanuljanak tőlünk, nemzetközi képzőktől. Nők, akik között voltak analfabéták is és olyanok, akik éppenhogy kijárták az általános iskolát, nők, akik megélték a háború borzalmait, akik elvesztettek fontos embereket, akik magukba zártak, miközben továbbmentek, akik újraindultak és újjáépítettek.
A képzéssorzat célja az volt, hogy tanuljanak. De közben mi tanulhattunk tőlük.

V4 támogatott projekt: Bátor nők, ellenálló közösséget építenek
Bosznia Hercegovina, 2022-2023
Partnerországok: Csehország, Szlovákia, Magyarország
Cél: női közösségek, társadalmi vállalkozások fejlesztése
2 alkalmas élő tréningsorozat és online mentorálása a női közösségek, vállalkozások fejlesztő projektjeinek.

Dömösi Emese, a MoNa egyesület elnöke a Mother Center nemzetközi nagysikerű anyák, alulról építkező közösségi modellét mutatta be és a legújabb szervezetfejlesztési, közösségfejlesztési eszközt, a Clara-t. Baranyai Liza, a MoNa egyesület ügyvezetője, nemzetközi adományszervezési szakértő pedig a pénzügyi, emberi és környezeti fenntarthatóságról tartott workshopot.
Helyszín: Zavidovici

Nézd meg a FB-on a videónaplónkat is és a képeket. Egy szamárfarmot is meglátogattunk, ahol a szamártejből szappant, tusfürdőt és krémet készítenek a nők.

#empowerment #mothercenters #anyák

Az anyák ereje

Az anyák ereje

A sárkányok megszelidítése

A cikk a Szabadnem blogon jelent meg. Köszönjük a megjelenést!

Civil szervezetekben dolgozom az elmúlt húsz évben. Először csak itthon, láttam, beszéltem, éreztem az emberi jogi sérelmeket, vizionalizáltuk a természeti katasztrófákat. Aztán elindultam a nagyvilágba és saját szememmel is láthattam a környezeti katasztrófákat, voltam ott ahol dzsungeleket gyújtottak fel és a tigrisek rohanva menekültek, voltam ott is ahol kéthetente tájfun sújtotta a szigeteket és emiatt az emberek vidékről a fővárosba küldték a gyerekeiket az éhhalál elő hajléktalannak. Aztán megtudtam, hogy a világon egy átlagos napon 22 humanitárius katasztrófa van, ezek közül rengeteg természeti, a klímaváltozás miatti, a többi fegyveres konfliktusból eredő és a legfélelmetesebbek pedig az összetett, egymásra halmozódó katasztrófák, krízisek. Ahogyan egy aszályból belső vándorlás lesz, abból fegyveres konfliktus, majd menekült áradat, és felüti a fejét a kolera is. 

Fotó: Destiny Blue

Munkám során tüntettem, szerveztem, adományt gyűjtöttem, erőt és hitet adtam, lelkesítettem, reményt próbáltam adni. De mikor láttam, hogy az egész világ milyen állapotban van, és hogy nem tudjuk megállítani a jelen eszközeinkkel, sőt nem csak ugyanarra halad, de egyre gyorsabban is, akkor elkeseredtem. Végignéztem, ahogyan a legrosszabb döntéseket hoztuk politikaliag, környezetvédelmileg, társadalmilag. Még amikor volt is lehetőségünk a jó irányba dönteni, akkor sem azt tettük. Hogy az egymás és a Földanya tisztelete és megbecsülése helyett a kihasználását és kifosztását folytatjuk. Mindez igencsak kétségbe ejtett.

Az elmúlt évtizedekben a környezetvédelmi szervezetek a világvégét vizionalizálták, az emberjogi szervezetek pedig igyekeztek a tüzet oltani az itt és ott is, újra és újra feltörő rasszizmus, szexizmus, diszkrimináció, erőszak és gyűlölet ellen. De mintha a világ minden sebből vérezne. Mintha ahogyan törnek előre a természeti és humanitárius katasztrófák, úgy törnének elő az emberek közötti konfliktusok is, egyre erősödnek a nők elleni, a másság elleni és az egymás elleni konfliktusok. És mindez már nem csak más kontinenseken, más, „lemaradt” országokban. Egyáltalán nem! Mindez már nem az ajtónkon kopogtat, hanem az előszobánkban van!

Többször égtem ki a munkám során és folyton kerestem mi lehet a megoldás, mi tud ténylegesen változást elérni. Ha a tüntetések, a petíciók, a globális szervezetek nem tudnak radikális változást elérni, akkor mi lesz erre képes? Mit kell tennünk, hogy mindez a gyorsvonat, amivel a világvége felé száguldunk leálljon, sőt, másfelé induljon? 

A legtöbb megoldásnak tűnő eszköz a férfivilág férfimegoldásai voltak, a rákényszerítés, az erőszak, a kiharcolás, a küzdelem. Alig hallottunk a békés megoldásokról, nem tanulunk a békemozgalmakról, az erőszakmentes akciókról, az erőszakmentes kommunikációról és tárgyalási módszerekről. A patriarchális, kapitalista rendszert a saját eszközeivel próbáltuk megzabolázni. Ami nem megy.

Gloria Steinem, híres feminista azt mondta: “A feminizmus nem arról szól, hogy a nők nagyobb szeletet akarnak a tortából. A feminizmus arról szól, hogy egy teljesen új torta készüljön.”” 

Ez igaz számomra az egész világra is: nem a mostanit kell megjavítani, mert azt már nem lehet. Hanem egy teljesen más kell, egy más alapokra épülő világ. Egy más társadalmi és természeti alapokra épülő világ. Egy olyan, amiben nem a jelenkori megoldásokat próbálgatjuk, hanem valami mást, valami egészen mást. 

A válaszaimat a teljes reménytelenségemben találtam meg. Mert egy idő után már csak azt kerestem, hogy engem mi tenne boldoggá abban a következő ötven évben, amíg még ezen a Földön vagyok. 

Fotó: Destiny Blue

Közösség

Így találtam rá arra, hogy ami nekem nagyon hiányzik: az a közösség. Sok helyen éltem, családostul utaztunk, költöztünk. Mégis mindig csak ott éreztem jól magam, ahol közösségben lehettem, ahol nem a teljesítményem határozta meg az elfogadottságomat. Ahol elég volt “csak úgy” lennem.

Ez nőként különösen nehéz, mert annyi szerepbe kényszerülünk, hogy soha nem hisszük, hogy elég lenne “csak úgy” léteznünk. Valahogy mindig teljesíteni kell nőként, feleségként, háztartási alkalmazottként, a munkahelyen és a családban, anyaként és valakinek a lányaként, feleségeként, anyjaként. Nevelni, tanítani, etetni, fuvarozni, ápolni, gondozni a gyerekeket, az időseket, logisztikázni az egész családot, takarítógépként funkcionálni és gondoskodni mindenki fizikai és mentális egészségéről. 

“Csak úgy lenni” egyetlen helyen lehet: női közösségben.

Ahol még beszélnem, megmagyaráznom, megfelelnem sem kell. Ahol elég csak egymásra mosolyogni, félmondatokat mondani, ahol lehet a félmondat után elhaló hangon hallgatni, ahol lehet sírni és meghatódni. Ahol megölelnek, és én is megölelek másokat. 

Ahol gyógyulás folyik, önmagunk és egymás gyógyítása. 

Fotó: Destiny Blue

A Földanya

Feltöltődni mentem az erdőbe, azt mondták az jó. Még sosem próbáltam, nem is ismertem. Sok idő volt és még ma is az sokszor, hogy ráhangolódjak. De titkok vannak ott. Nyílt titkok. Csak olvasni kell tudni őket. Megoldások. A gondoskodás megoldásai. A körforgásé, a táplálásé. A természet irányt mutat. Mert a természet megoldja, gondoskodik mindenről és mindenkiről, beforgat, visszaforgat, nem vész el semmi, nincs használhatatlan, minden értékes és értékteremtő. A lehullott falevél nem szemét, az elmúlás nem véges, az egész egy nagy körforgás, a múló táplál, az új gyarapít.

Az összes megoldás ott van a természetben. Olyan megoldások, amiket mi nők, anyák rendszerint alkalmazunk. 

A teljes figyelem, a meghallgatás, az odafordulás. Az olyan megoldás keresése, ami másoknak nem árt, hanem mindenkinek használ, a win-win megoldások, a harc és küzdelem helyett a “sárkányaink megszelidítése”, a perspektívák megváltoztatása, ellenségek helyett társak keresése, a hirtelen jött rossz befogadása, átformálása tanulsággá, tanulássá alakítása. Tanulássá magunkról, egymásról, a környezetről és mindezek összefüggéseiről. A láthatatlan munkánkban, a gondoskodásunkban korántsem az önérdek és a gazdasági érdek vezérel bennünket. A mások boldogsága, a harmónia,  a hosszútávú fenntarható harmónia és mindenki boldogsága. Mindaz, aminek az ellentéte a mai világ.

Az én szememben a világ egy nagy pókháló, amelyben ezer millió szállal vagyunk egymáshoz kötve, függünk egymástól és nem csak a globális kapitalizmus miatt, sőt! Amint megszületünk, valakiknek a gyermekei vagyunk, függünk tőlük, attól, hogy etetnek-e, táplálnak-e, bántanak-e, ránkvetített traumáikban traumatizálódunk, örökölünk tőlük életünk végéig cipelt sorsokat. Majd társakkal kapcsolódunk, egymás életét alakítjuk, gyerekeink születnek és minden apró lépésünk befolyásol mindent és mindenkit. Egy-egy mondatunk, egy-egy cselekedetünk. Ugyanúgy, mint a pillangó hatás, a vásárlásunk és a globális gazdasági rendszer fennmaradása. Minden rajtunk múlik. Azon, hogy a mondatunk táplál-e és erősít, hogy a cselekedeteinket a mások szolgálata vagy a rövidtávú önérdek irányítja. 

Az, hogy ezeket a döntéseket, mondatokat rövidtávú, patriarchális struktúrába kényszerítve, férfimegoldásokkal tesszük-e, vagy a Földanyától vett női, anyai tulajdonságokat használjuk-e, hogy a kihasználás, a másoktól elvétel helyett adunk-e és gondoskodunk – csak rajtunk múlik. 

A nők, az anyák a kapcsolatok őrzői, ösztönösen alkalmazzák a Földanya módszereit.

De nem kell ahhoz nőnek sem lenni, sem anyának, hogy ismerd a gondoskodás és egymás felé fordulás erejét. Mert ez mindannyiunkban benne él.

Mi nők, valahogy ösztönösen tudjuk ezt.

Minden olyan egyén, kisebbségi csoport, hátrányos helyzetű csoport, akit valaha bántottak, kizsákmányoltak és kihasználtak tudja mindezt. Tudja, milyen alul lenni.

De attól, hogy el akarnak nyomni, nem vagyunk gyengék, sőt! 

Az, hogyha el akarnak nyomni, épp azt jelenti, hogy erősek vagyunk, hogy veszélyt jelentünk. 

Azt mutatja, hogy van erőnk, hogy hatalmasak vagyunk, félelmetesek. Hogy az a világ, amit a Földanya gondoskodó természetére építve teremthetnénk annyira más, hogy az összes férfi privilégiumot romba dönti. Ez igaz.

De meg is mentheti a Földanyát.

És mindannyiunkat.

A férfiakat is. 

Baranyai Liza