A világ gyakran sugallja nekünk, hogy „az öndicséret büdös,” miközben azt is halljuk, hogy mutassuk meg magunkat, építsük az önbizalmunkat és legyünk büszkék arra, akik vagyunk. Ebben az ellentmondásos közegben a nők különösen nehéz helyzetben találják magukat, hiszen a szerénység, önfeláldozás és visszafogottság kultúrája mélyen gyökerezik a társadalmi elvárásokban. De mi történne, ha újraértelmeznénk, mit jelent számunkra az önszeretet?
Hogyan alakíthatjuk át a saját magunkkal való kapcsolatunkat, hogy az önbecsülés és az önszeretet természetes részévé váljon mindennapjainknak? Fedezzük fel együtt!
Miért nehéz az önszeretet a nők számára?
A nőket generációk óta arra nevelik, hogy alkalmazkodjanak, vigyázzanak másokra és sokszor helyezzék magukat a háttérbe. Gyakran elvárják, hogy szerepeket játsszunk, amik kiszorítják az önmagunk iránt érzett tiszteletet és szeretetet. Sokan érezzük, hogy az önbecsülés kimutatása önző vagy kellemetlen. Az önszeretet azonban nem az önzés vagy beképzeltség jele – éppen ellenkezőleg. Ez egy alapvető forrás, ami a mentális, érzelmi és fizikai jóllétünkhöz szükséges.
Önszeretet = Erőforrás Amikor elismerjük saját értékeinket, képesek vagyunk jobban törődni másokkal is, hiszen a saját szükségleteinkre és határainkra való odafigyelés révén egyensúlyt teremtünk. Az önszeretet így egy olyan erőforrássá válik, amelyből mindannyian meríthetünk – és amit másoknak is átadhatunk.
Hogyan kezdj hozzá az önszeretethez?
Ismerd fel az értékeidet Tarts egy pillanatnyi szünetet, és gondold át: mi az, amit értékelsz magadban? Lehet, hogy ez egy olyan tulajdonság, mint a gondoskodás vagy a kitartás, vagy valami egészen személyes, amit csak te ismersz. Írd le, mondd ki hangosan vagy állj meg egy pillanatra, és ünnepeld magad ezekért az értékekért. Az önszeretet egyik első lépése, hogy tudatosan észrevesszük, mi mindenért lehetünk hálásak önmagunkban.
Gyakorold az „Önszeretet pillanatait” Minden nap szánj egy rövid időt arra, hogy valami olyan dolgot csinálj, amitől igazán jól érzed magad. Legyen ez egy séta a természetben, egy csésze tea nyugodt elfogyasztása, vagy egy kellemes könyv olvasása. Ezek az apró „önszeretet pillanatok” emlékeztetnek arra, hogy törődsz önmagaddal, és ezek az idők megadhatják azt a megnyugvást és figyelmet, amire szükséged van.
Kapcsolódj a természethez – önmagadon keresztül A természetkapcsolat mélyítheti az önmagunk iránt érzett szeretetet. A természethez való kapcsolódás segít visszatérni a saját gyökereinkhez, egy természetes ciklushoz és ritmushoz. Próbáld ki, hogy időt töltesz kint a szabadban, és figyeld meg, hogyan érezheted magad jobban összhangban önmagaddal. Talán találsz egy fát vagy növényt, amelyhez különösen kötődsz – egy olyan természeti erőt, amely támogat téged az önszeretet gyakorlásában.
Gyakorlatok az önszeretet megerősítésére
Az önszeretet nem jön mindig magától, ezért fontos, hogy tudatosan fejlesszük. Íme néhány egyszerű gyakorlat, amelyek segíthetnek elmélyíteni a saját magunkhoz való szeretetteljes kapcsolódást:
Naplózás önszeretet-témákban Tarts egy önszeretet-naplót, ahova minden nap leírod, miért vagy hálás önmagadban. Kezdd egyszerű dolgokkal, mint például „ma időt adtam magamnak egy rövid pihenésre,” vagy „büszke vagyok magamra, mert kiálltam magamért.” Ez a gyakorlat idővel megerősíti az önbecsülést.
Alkotó folyamatok Ha kreatívabb útra vágysz, próbálj meg egy olyan képet készíteni, amely kifejezi azt az önszeretetet, amire szükséged van. Lehet, hogy egy fát rajzolsz, ami mélyen gyökerezik és szilárdan áll, vagy egy folyót, amely lágyan halad előre. Használd a színeket és formákat arra, hogy megjelenítsd, amit önmagadban szeretnél ápolni.
„Én vagyok” mantrák Minden reggel vagy este szánj egy-két percet arra, hogy hangosan vagy magadban megfogalmazz pozitív kijelentéseket, mint például „Én értékes vagyok.” „Én megérdemlem a szeretetet.” Ezek az „Én vagyok” mantrák idővel tudatosítják benned az önértékelés és önszeretet fontosságát.
Az önszeretet nem szégyen – hanem belső erőforrás
Az önszeretet gyakorlása nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk mások szükségleteit, sőt – minél több szeretetet adunk magunknak, annál több erőt és figyelmet tudunk nyújtani másoknak is. Amikor elkezdjük tisztelni és szeretni önmagunkat, egy egészséges egyensúly alakul ki az életünkben, és képesek vagyunk elfogadni, hogy mi is megérdemeljük a törődést.
A következő lépés tehát egyszerű, mégis erőteljes: kérdezd meg magadtól, hogyan tudnál ma egy kicsit több szeretetet adni magadnak. Lehet ez egy apró cselekedet, egy szelíd szó vagy egy pillanatnyi nyugalom. Bármi legyen is az, emlékezz rá, hogy az önszeretet egy folyamat, amelyet napról napra építesz. És minden ilyen pillanat erősít téged.
Csatlakozz a MoNa – Anyatermészet Egyesület női köréhez, ahol támogatást kapsz ebben a folyamatban, és megtapasztalhatod, milyen, amikor önmagunk felé fordulva kapcsolódunk egymáshoz. Aktuális eseményeinket itt találod: ESEMÉNYEK
El tudod képzelni, hogy van egy hely, ahová bármikor betérhetsz, ahol mindig vár valaki, akivel megoszthatod az anyaság örömeit és kihívásait? Egy tér, ahol nem kell tökéletesnek lenned, ahol más anyák is pontosan értik, min mész keresztül? Ez az anyaközpontok lényege.
Nem kell egyedül megküzdenünk a kihívásokkal. Anyaként gyakran tapasztaljuk az elszigeteltséget, a támogatás hiányát, azt az érzést, hogy egyedül kell megoldanunk mindent. Pedig a közösség nemcsak erőt ad, hanem lehetőséget is teremt arra, hogy egymást emeljük fel, egymást támogassuk, és együtt növekedjünk.
Honnan indult az anyaközpontok mozgalma?
Az első anyaközpontokat a 20. század második felében hozták létre azok az édesanyák, akik nem akartak többé egyedül lenni. Európában és világszerte egyre több helyen alakultak olyan közösségi terek, ahol az anyák nemcsak támaszt és barátokat találtak, hanem valódi közösségi erőt is építettek.
Ezek az anyaközpontok azóta számos országban elterjedtek. Némelyik fizikai térként működik, mások online közösségekként. Egy azonban közös bennük: az anyák önmaguknak teremtik őket, saját igényeik szerint.
Miért fontos egy anyaközpont?
Megértést és támogatást kapsz – Itt nincsenek „jó anyák” és „rossz anyák”. Csak anyák vannak, akik mind ugyanazokat a kihívásokat élik meg.
Erősebb leszel – Ha egy támogató közösség része vagy, könnyebb megtalálni az utadat és önmagadat az anyaságon túl is.
Önbizalmat építesz – Megoszthatod a tapasztalataidat, és közösen dolgozhattok azon, hogy a hangotok hallható legyen a társadalomban is.
Valódi változást hozhatsz létre – Az anyaközpontok nemcsak a közösségnek segítenek, hanem a helyi közéletben is hatással lehetnek, példát mutatva az együttműködés erejére.
Mit értek el eddig az anyaközpontok?
Az anyaközpontok mozgalma nemcsak baráti köröket hozott létre, hanem konkrét változásokat is elért:
🌿 Közösségeket építettek – Az anyák új barátokat, támogatókat és szövetségeseket találtak egymásban. 🌿 Erőforrásokat biztosítottak – Szülésfelkészítő tanfolyamok, önfejlesztő programok, vállalkozói mentorálás – minden, amire egy nőnek szüksége lehet az anyaság mellett. 🌿 Helyi és nemzetközi szinten is hatást gyakoroltak – Számos anyaközpont már a döntéshozók figyelmét is felkeltette, és hozzájárult a családpolitikai intézkedések formálásához.
És most te jössz!
Ha úgy érzed, hogy egy ilyen közösségre lenne szükséged, vagy akár saját anyakört, anyaközpontot szeretnél létrehozni, ne várj tovább! A változás te magad vagy, és minden, amit egy anyaközpont adhat, már benned van.
Tarts velünk, és építsünk együtt egy támogatóbb világot az anyák számára!
Tudj meg többet: Nézz be a Youtube csatornánkra, ahol több külföldi anyaközpontot is bemutatunk.
Október hónap teliholdjának estéjén gyűltünk össze egy MoNa női kör keretében, amelyet Fenesi Gabi vezetett. A téma az intimitás volt, nem csupán a másokkal való kapcsolódás, hanem a belső kapcsolataink, saját testünkkel, elménkkel és lelkünkkel való viszonyunk felfedezése.
Gabi a találkozót a női kör szabályainak ismertetésével kezdte, majd egy rövid meditációt vezetett, hogy minden résztvevő ellazuljon, és képes legyen befelé figyelni. A meditációt követően hangsúlyozta, milyen fontos nőként kapcsolódnunk azokhoz a testünkben rejlő részekhez is, amelyek nem mindig láthatóak vagy tapinthatóak – ezekhez a női szervekhez, amelyek életünk és szexualitásunk alapjai. Az intimitás nem csupán egy társunkkal történő kapcsolat, hanem a legmélyebb, legszemélyesebb kapcsolódás saját magunkkal.
A kör első kérdése ez volt: „Te hogyan éled meg az intimitást önmagaddal? Hogyan hat ez a kapcsolódás a társas kapcsolataidra, vagy a párkapcsolataidra?” A jelenlévő nők mély és őszinte gondolatokat osztottak meg egymással:
Az anyaság sokunk számára egy olyan szakasz volt, amikor elveszítettük a kapcsolatot saját testünkkel, és most, az évek múltával, szükségünk van arra, hogy ezt a kapcsolatot újjáépítsük. Valaki elmesélte, hogy méhrituálék által ismét figyelni kezdett a testére, arra, hogy mikor fárad el, és hogy az intim viszony, amit önmagával alakít ki, egy élethosszig tartó folyamat. Egy másik nő megosztotta, hogy a test és a tudat nem választható el egymástól; amikor elkezdett a méhéhez kapcsolódni, felismerte, hogy ennek a folyamatnak köszönheti azt az erőt, amelyet négygyermekes anyaként megélt.
Az intimitás és a testhez való kapcsolódás gyakran nem csupán fizikai, hanem érzelmi tapasztalat is. Az érintés, a mások rezzüléseinek érzékelése mélyebb kapcsolatokat hoz létre a világunkkal, mint azt korábban gondoltuk volna. Egy résztvevő elmondta, hogy minden fában nőt lát, minden érintés számára az intimitás egy formája, ami gyógyító erejű.
Az önmagunkhoz való kapcsolódás útja nem mindenki számára könnyű. Egy idősebb nő őszintén megkérdezte: „Hol voltam én 66 évig önmagamtól? Hogyan tudok most magammal intim viszonyba kerülni?” Egy másik résztvevő arról beszélt, hogy az otthonszülés volt az a pillanat, amikor először valódi kapcsolatot alakított ki a méhével, és ez az élmény egy újfajta önismeret felé vezette. Volt, aki gyermekeihez tudott kapcsolódni, de egy nehéz nőgyógyászati műtét miatt ez a kapcsolódás saját magával akadályokba ütközött.
Egy nő megosztotta, hogy éppen egy burnoutból lábal ki, ahol teljesen elveszítette önmagával a kapcsolatot. Elmondta, hogy a testhez való kapcsolódás – legyen az sport, meditáció vagy jóga – segítette abban, hogy újra összeforrassza a lelke részeit, és képes legyen meghallani, mit is kíván a teste. Korábban mindig hátrább sorolta saját igényeit, de most úgy érzi, előtérbe kell helyeznie önmagát, mert csak akkor képes másokat támogatni, ha először ő maga van rendben, ha képes szeretni és támogatni saját magát. Ez a belső, intim kapcsolat önmagával segít neki visszatalálni a harmóniához, amit annyira nélkülözött a kiégés idején.
A kör során a dogmatikus vallási neveltetés hatása is megjelent; a test, mint érték, kevés figyelmet kapott gyerekkorban. A test és a lélek kettéválasztása olyan nehézségeket okozott, hogy nem voltak rá szavaik, hogyan is kapcsolódhatnának önmagukhoz, a testükhöz. Ma már többen érzik, hogy felfedezték ennek a folyamatnak a szavait és módjait, de az út továbbra is nehéz és kihívásokkal teli.
A női kört azzal a kérdéssel zártuk: „Hogyan szeretek én?” Ez a kérdés mélyen rezonált mindannyiunkkal, hiszen az önmagunkkal való intimitás hatással van arra is, hogyan kapcsolódunk másokhoz. Ahogyan a testünkhöz és belső énünkhöz kapcsolódunk, úgy formáljuk a kapcsolatainkat a világban is.
Sokáig azt hittem, hogy a határ az, ami elválaszt. Pedig dehogy! A határ az, ami megtart. Egyfajta kerítés. De nem arra szolgál, hogy kizárjon. Kizárjon engem, elzárjon tőled. Kizárjalak téged, elzárjam magam. Mintha ezer éven át hallgattam volna az életem során, hogy mostmár fel kéne húzni azokat a határokat. Mostmár ideje lenne meghúzni.
Mindig kínkeserves téma volt ez. Hova kellene húzzam, milyen határt és hogy néz ki egy határ egyáltalán?
Aztán egyszercsak valami változott. Bennem. Hosszú mélyrepülések után, sötét árnyakkal való szembenézés után egyszercsak megérkezett belém az ELÉG. ÍGy, nagy betűkkel. És akkor, abban a pillanatban olyan magas falak nőttek ki körülöttem, hogy csak néztem. Hatalmas, vörös téglafalak. Akkora sebességgel, hogy megrengette a földet körülöttem. Akik pedig addig bántottak, és akiket valószínűleg én is bántottam, hirtelen távol kerültek. Valami megmagyarázhatatlan módon annyira távol, hogy már nem bánthattuk egymást, de annyira távol, hogy végre láthattam őket. EGy másik valójukban. Ami talán sokkal közelebb áll a valódi lényükhöz.
Ebben a pillanatban szavak, amelyeket azt hittem, hogy ismerek, hirtelen új tartalommal teltek meg. Az első ilyen volt a biztonság. Rájöttem, hogy korábban sosem éreztem ezt! És ez megdöbbentett. Hát persze, hogy nem tudtam határokat felhúzni, ha sosem ismertem a biztonságot. A bent és a kint nálam nem különbözött. Hogy miért nem? Persze tudom én. Ezt már régen tudom. Ahogy felnőttem, ott nem voltak intim terek, nem lehetett saját gondolat, érzés, rejtett, magamban hordozgatott önmagam. Ott folyamatosan elolvasott levelek, naplók voltak. Ott nyitott ajtók voltak. És ahogyan oda ki-be jártak a személyek, mindig valamit elvittek, vagy otthagytak, ami fájt, mart, kínzott. Nem ismertem a határ szót. A határokat, amik megvédenek. Nem ismertem a biztonságot sem. Ezért sem volt értelmezhető számomra a: Hogyhogy nem félsz? Kérdés. Mert ha nincs mit elvesztened, nincs mitől félned.
A határ után jött az otthon. Úristen! Micsoda csodás szó! Eddig sosem tudtam mi az, valójában. Az otthon melege. Az otthon íze, színe, illata. A biztonság vakító fehérsége és az otthon meleg, vörös-sárga szőnyege.
Utána nagyon is tudtam, milyen félni. Milyen lenne mindezt elveszíteni.
A falat lehet felhúzni és lebontani. Átfesteni, átmászni rajta. A falat lehet újrahúzni. A falat lehet megmászni. Labirintusba rendezni, lehet rá festeni, lehet utat húzni bele és vele. A fal segít teret nyitni és teret tartani. A fal kis részekből áll, belőled és belőlem. Milliónyi kis téglából.
A határ nem választ el. A határ egyben tart. A határ megtart engem, segít, támaszkodom rá. A határ biztonságot ad. A határ segít téged, hogy láss engem. A határ megtart téged, segít, támaszkodhatsz rá. A határ biztonságot ad. A határ segít téged, hogy lássalak, hogy lássam mi a tiéd és mi az enyém és hol van a közös. A határ kialakítja a te és az én terünket. És a határ kialakítja a MI-t. Segít látnunk, hogy hol kezdődünk és hol végződünk. Mi tartozik a MI belső terünkbe és mi nem. A határ nem elválaszt. A határ összetart.
Amikor először hallottam ezt a szót, nagyon rákaptam. Radikális… ön és szeretet! Mi is lehet ez? Megmondom őszintén mindig is érdekeltek a radikális dolgok és az is, hogy miért is lesz valaki (esetemben éppen én) radikális valamiben… De pont az önszeretetben?
Amikor rákerestem a neten, rájöttem, hogy az ilyen, mint radical self love igenis létezik.
Magyarul leginkább arról olvastam a neten, hogy miért kell elfogadni magunkat és a testünket, de nem nagyon ment mélyebbre a dolog. Viszont angolul nagyon érdekes anyagokat találtam.
De azóta jöttek ki könyvek magyarul is! Ilyen ez például: Fogadj örök hűséget magadnak! (Veit Lindau) Jól hangzik! Megvan valakinek? Milyen?
Az egyik a Body is not an apology – Sonya René Taylor oldala és könyve. Akinek a honlapján rengeteg anyag található a függőségtől a testbántásig mély, őszinte stílusban, nagyon hitelesen, ahol mindezt összekötik az igazi, belső önszeretettel és elfogadással.
Fél évet töltöttem a radikális önszeretettel a fókuszban. Rájöttem, hogy számomra a megértés pszichológiai vonala, a belső gyermekkel való dolgozás, a gyerekkori traumákkal való dolgozás mellett néhány gyakorlat is segít. Lényegében mindent kipróbáltam és nekem például a tantrikus gyakorlatok (amiket egyedül végzek!) és a taoista női gyakorlatok váltak be.
Rájöttem, hogy már nagyon korán leválasztottam a testem a lelkemtől és szellememtől. Elkülönítettem. Most viszont itt az idő, hogy újra egyesüljünk. Ma már a testemmel egy különleges intim, bensőséges, szeretetteljes viszonyom van. Ez állítólag kívülről is látszik. De belülről, hidd el, igazán teljesen más érzés! Mintha végre valahára valóban, tényleg élnék!!!
A Radikális Önszeretetről még írunk és beszélünk. Szeretnék erről női kört is indítani, hogy megosszuk egymással, kinek mi vált be és igazán tudjuk önmagunkat sokféleképpen nagyon szeretni.
