Elképzelek egy nőt…

Ez egy olyan szép írás, hogy meg kell veletek osszam!

Elképzelek egy nőt…

„Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében vagy életében hordozza.

Elképzelek egy nőt, aki felismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.

Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt. Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.

Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát. Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.

Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli. Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.

Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélegzet.

Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.

Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait. Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen.

Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek. Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.

Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.

Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.

Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.

Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.

Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja. Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.

Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban. Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja. Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.

Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében. Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát az igazságra, amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait. Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.

Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett. Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek. Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.

Képzeld el, hogy Te vagy ez a Nő!” Patricia Lynn Reilly: Imagine a Woman

Elképzelek egy nőt…

„Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében vagy életében hordozza.

Elképzelek egy nőt, aki felismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.

Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt. Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.

Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát. Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.

Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli. Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.

Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélegzet.

Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.

Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait. Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen.

Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek. Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.

Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.

Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon. Elképzelek egy nőt…

„Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében vagy életében hordozza.

Elképzelek egy nőt, aki felismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.

Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt. Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.

Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát. Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.

Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli. Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.

Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélegzet.

Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.

Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait. Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen.

Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek. Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.

Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.

Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.

Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.

Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.

Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja. Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.

Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban. Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja. Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.

Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében. Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát az igazságra, amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait. Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.

Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett. Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek. Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.

Képzeld el, hogy Te vagy ez a Nő!” Patricia Lynn Reilly: Imagine a Woman

Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.

Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.

Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja. Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.

Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban. Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja. Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.

Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében. Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát az igazságra, amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait. Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.

Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett. Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek. Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.

Képzeld el, hogy Te vagy ez a Nő!” Patricia Lynn Reilly: Imagine a Woman

Czakó Éva – 2012 január 04.
Innen: svtkurzus.hu

A (nem)szőröslábú feminista …kiderült, ez én vagyok…

Az a „férfigyűlölő”, az a „véresszájú”, az a „szőröslábú feminista”…

Elég sokáig tartott, mire rájöttem, hogy az az elképzelésem, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak egy radikális feminista elképzelés (!)
Gyerekként valahogy mindigis hittem a szabadság, egyenlőség, testvériség elvében, és a nagy „mindenki szeret mindenkit” keresztény hitvilágában. Nem mondta nekem senki, hogy azért ez nem így van ám, főleg ha az ember még véletlenül lány is.
Már régen hittem abban,


hogy egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár, mire kiderült, hogy ez szintén egy radikális feminista elképzelés.
Nahiszen, akkor úgy tűnik, hogy feminista vagyok! Gondoltam.

Egy egyszerű, munkáscsaládban nőttem fel, ahol ezt a kifejezést senki nem ismerte. Én sem. Így nem tapadtak rá negatív érzések, jelzők, gondolatok.
Ezért nem is értettem, amikor valaki először mondta rám eltorzult arckifejezéssel, megdöbbenve, kételkedve, hogy te feminista vagy… Az egész úgy hangzott, mint valami halálos fertőző betegség.
Aztán hallottam, hogy véresszájú és hogy szőrös lábú. Ezek mind eléggé szórakoztattak. Nem vagyok szőrös lábú, de azért elgondolkodtatott a kifejezés, mert láttam egyszer egy csajt, aki a szőrtelenítés ellen lép fel, a teste teljesen kigyúrt, gyönyörű és szőrös! :O Huh! Imádom az ilyen, tabudöntögető nőket!
De nos, én még korántsem tartok ott, hogy fel merjem vállalni, akár magam előtt a szőrös lábakat. A véresszáj sem biztosan tudom pontosan, hogy mit is takarhat.

Mindenesetre ahogyan egyre több érdekességet olvastam a társadalmi nemekről, a szerepekről, a családon belüli erőszakról, a patriarchátusról, egyre inkább nem értettem a helyzetet. Miért van mindez? Miért nincs egyenlőség? Mit is jelent az egyenlőtlenség? Mit jelent az elnyomás? Most akkor van vagy nincs? Egyenlőség van vagy egyenlőtlenség? Elnyomás vagy nem elnyomás?
Rájöttem, hogy mindez nagyon trükkös, mert egy csomó elnyomást, kényszerítést fedeztem fel a saját életemben is. Megdöbbentem, hogy az általam szeretett családtagjaim hányszor és hogyan kényszerítettek és igyekeznek ma is kényszeríteni dolgokra csak azért, mert én nő vagyok, és milyen erők mozognak a hatalom és kontrol mezsgyéjén, főleg a férfiak privilégiumaként. Ez a sok felismerés teljesen lesokkolt.
Férfiak, akiket szerettem teljesen más színben tűntek fel hirtelen. De még mindig nem értettem az egészet: MIÉRT?
Ahogyan egy barátnőm kérdezte egyik nap a buszon, a gyerekeket a suliba kísérvén: Miért van ennyi családon belüli erőszak? Miért hagyják ezt? Miért nem hozzák meg a megfelelő törvényeket?
És én csak ideges lettem. Mert valójában már tudom, hogy miért.
Az egész egyáltalán nem olyan egyszerű.

Mert sokkal jobb lenne azt mondani, hogy minden pasi egy bántalmazó agresszor. De korántsem így van.
A pasik, akiket ismerek, apák, nagyapák, fiaim, párjaim – szupercukik! És rengeteg remek, imádnivaló férfit ismerek. (Na jó, nem rengeteget és nem is eleget, de azért ismerek…) Korántsem gonoszok ők. Nem is kegyetlenek! Sőt! És bár egyértelműen ez a társadalom a férfiakat privilegizálja, nekik vannak több jogaik és lehetőségeik, mégis. Ők egyáltalán nem néznek ki boldogabbaknak! Sőt, elég sokan cudarul szenvednek…
De akkor miért is? Miért is van mindez?
A kérdésemre a választ a feminista irodalomban találtam meg. Bell Hooks segített, a Megérteni a partirarchátust írásával.
Ott értettem meg mindent.
A patriarchátus fáj. Az fáj olyan nagyon mindenkinek!
Nem csak nekünk, nőknek, de nekik is, a férfiaknak.

Aztán hallottam, ahogyan a férjem – most már a volt férjem – azt mondja rám: férfigyűlölő vagyok. Nos, korántsem vagyok férfigyűlölő, sőt! Borzasztóan sajnálom a pasikat! (A nem bántalmazókat.) És minél több feminista irodalmat olvasok, annál inkább azt gondolom, hogy mi, nők még szerencsések is vagyunk. Nem azért, mert a társadalom kedvezne nekünk. Korántsem! Hanem azért, mert érezzük a zsigereinkben, hogy valami itt nem stimmel. És még ha most rögtön nem is tudjuk, hogy milyen világ lenne jó, akkor is azt legalább tudjuk, hogy ez most nem az igazi. A krízis pedig valami újat fog szülni.
Női összefogást, női világot. Amelyben nem csak mi, hanem a férfiak is boldogabbak lehetnek majd. Egy támogató, szeretetre és gondoskodásra épülő világot. Ami nem olyan, mint a mostani, ami a munkára és a pénzre alapul. Ez egy másik lesz.
Amiben boldogabbak lehetünk nem csak mi, hanem a fiaink, párjaink és apáink is.

Mert mi másra vágynánk mindannyian, férfiszerető, csupaszlábú, csiklandós nyelvű feministák? 🙂

Liza

Ajánlott irodalom:
Teszteld le magad gyorsan, és még a végén kiderül, hogy te is ide tartozol. 😛

Megnéztem a Netflixen a Beyond Men and Masculinity filmet, mert vannak fiaim. És nem mindegy, hogy milyen férfiakat nevelek belőlük.

Bell Hooks: Megérteni a patriarchátust
Van egy jó kis esemény nemsokára, ahol ezt az írást beszéljük meg. FB Ökofem

Egyébként a szőröslábúság király! (Csak én nem merem) 😀 Hairy women

Ő is egy királynő! LydiHairy

Feminizmus típusai

LaFemme: Ki számít feministának?

Határtalanság

Mindig hallom, hogy határokat kell(ene) húzni. Igen, igen, teljesen bizonyosan. A határ jó. A határ megvéd. A határ egy olyan kerítés, amelyik kizárja a rosszat.
De hogyan? Hogyan kellene határokat húzni? És miért is annyira nehéz ez?
Mit is jelent ez pontosan? Honnan tudjam, hogy mikor kell határt húzni? Hogyan ismerjem fel?
És miért is olyan nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni?

Az anyám gyerekkoromban minden levelemet elolvasott. Akkoriban még postán érkeztek a levelek 😛 Szerinte ez természetes. Azt mondta, miért akarnék bármit is titkolni? A titok nem jó. Elhittem.
Aztán elolvasta a naplómat is. Ez méginkább rosszul esett, de ennél is ugyanaz volt a válasz. Neki joga van mindent tudni rólam. Intim zóna nincs. A gyerekszobában az öcsémmel együtt nőttem fel, az ajtót nem lehetett becsukni. Sehol nem voltak zárható ajtók a lakásban. Az anyámnak pedig mindig, mindenkiről mindent tudnia kellett. Ez volt a szabály.
Amikor manapság, mikor ő már 60 fölött, én meg 40 fölött járok, pedzegetem neki ezt a kérdést, még mindig nem érti. Mit akartam volna titkolni? Valljam be! A játszmája ugyanaz, de én már nem játszom ezt a szerepet. Nem hunyászkodok meg zavartan makogva, bűnösként csak mert lennének olyan gondolataim és érzéseim, amiket magamban tartanék.

Sokáig kellett tanulnom, hogy nem az a természetes, amit ő képvisel, hanem az én reakcióm. Ésszel meg is értettem, de megfelelően cselekedni nemigazán tudtam. Bár eszembe se jutott belenézni soha a férjem telefonjába, amikor ő kérdőrevont egy általam valakinek küldött üzenet kapcsán, nem a határaimat védtem, hanem azonnal mentegetőzni kezdtem. Megmutattam neki minden üzenetemet, minden levelezésem, minden gondolatom, hogy bizonyítsam ártatlanságomat, akármivel is vádolt.


Nem a határomat húztam meg, hanem éppenséggel én magam vettem semmibe a saját határaimat.

Ma már tudom, hogy vannak tiltott zónák. Amik köré igenis fel kell húznom a falakat. De a legtöbb egészen könnyen érthető. A telefonom, a levelezésem, a számítógépem. Mind kézzel fogható.
Sokkal nehezebb dolgom van az érzésekkel, a szavakkal, a döntésekkel.

A legnagyobb kérdés mégis az, hogy miért?

Persze könnyű azt a választ adni, hogy ilyen-olyan családból származom és ott ez volt a rend, a szabály, hogy nem láttam más mintát, hogy az egyenlőtlen kapcsolatok voltak számomra a természetesek. De nézzünk körül egy kicsit a környezetünkben.
Lépten nyomon azt látjuk hogyan hatolnak be egymás tereibe más emberek. Nem tisztelve mások határait, szabályait, kereteit.
Anyaként biztosan észrevetted, hogy amint gyerekkel jelensz meg valahol, rögtön valaki feljogosítva érzi magát, hogy valami fontos dolgot közöljen veled arról, hogy ma nem jól öltöztetted fel a gyereket, hogy rosszul kötötted magadra, hogy nem kellene/vagy éppen kellene szoptatnod, hogy rosszul neveled, mert ezt és ezt csinálja vagy éppen nem csinálja.
Az óvodában, az iskolába folytatódik a helyzet, mindig, mindenért a szülő a felelős, pontosabban az anya. Gondolkodás nélkül hágják át egymás határait az iskolában, a tanároknak fel sem tűnik már, hogyan teszik ezt a szülőkkel és méginkább a gyerekekkel (akik ezt rögtön elsajátítják).
Persze fogalmunk sincs a jogainkról, így mikor a munkáltató közli, hogy márpedig itt az a szokás, hogy hétvégén is felhívnak egy-egy ügy miatt, hogy a szabadságod alatt is kell kövesd a folyamatban lévő ügyeket, hogy előrébb levő legyen a cég, mint a családod, akkor csak bólogatsz. Valahogy olyan ismerős mindez. Nem lepődünk meg azon sem, hogy a „Nagy Testvér” lehallgathatja a telefonunkat, elolvashatja az üzeneteinket.
Sőt, a legutóbb nagymamám (93) azt mondta, „mindigis ez volt édesfiam, ilyen a rendszer”, mondta, és bezárta a Horthy korszakból íródott regényét azzal a mondással, hogy a demokrácia is csak ilyen lehet… (?!)

Minek mentél oda, minek mondtad ezt és azt? Igazi áldozathibáztatásba kezdünk, ha magunkat védenénk.
A hétköznapjainkban simán bekérdez a szomszéd, hogy miért váltok a férjeddel, vagy hogy miért ilyen pimasz a gyereked? Hogy miért ilyen lomposan öltözöl és hogy azért nem kellett volna kihívnod a rendőrséget, mikor a férjed legutóbb kezet emelt rád, merthát tudjuk, „a feleség verve jó”.

És hirtelen észrevesszük, hogy mind áldozatok és bántalmazók vagyunk egy durván érzelmileg és fizikailag is bántalmazó társadalomban, amit mi magunk hoztunk létre. Ahol nincsenek határok, ahol nincsenek szabályok.

Vagyis vannak:

  • ahol megszoktuk ott beszólunk, gondolkodás nélkül hágjuk át mások határait (a gyerekjogoknál, a gyengébbeknél, a kevesebb hatalommal rendelkezőknél),
  • ahol látjuk, hogy mások áthágják a határokat, ahol egyetlen pillanat alatt válik kisebb bűnből hatalmas, ahol zsarnokoskodva hatalmat gyakorol az egyik ember a másikon, ott csendben maradunk, meghúzzuk magunkat – merthát ez magánügy. Vagy az áldozatot hibáztatjuk, merthát minek ment oda.
  • ahol pedig mi magunk vagyunk az áldozat… nos… ott sajnálkozunk, siránkozunk, panaszkodunk és játszuk tovább a szerepet.

Miért alakítjuk így a társadalmunkat? Miért nem mondunk nemet arra, mikor a rendszer is abuzál, nem csak mi egymást?
Pontosabban a rendszer éppen azért abuzál, mert mi is egymást…

Tisza Kata Most, Túlélő leszel nem áldozat című könyvében olvastam: a szocializmus, a diktatúra bántalmaz. Nem tart határokat. Határtalan. Nincs szabadságod. Még csak szabad gondolatod sem. Hát ezért mondunk újra és újra igent a diktatúrára. Mert a határtalanságban nőttünk fel és fogalmunk sincsen, hogy milyen lehetne másképp…

Liza

Fordított élet – gondolatkísérlet

Először a NANE egyik munkatársától hallottam erről a dologról, mikor pánikszerűen meséltem neki, hogy a férjem azt találta ki, hogy az új munkahelyemmel köttetendő szerződésben az ő bankszámláját adjam meg. Egyetlen okot említett: elég egy euro alapú számlát fenntartanunk. Ne adjunk ki fölöslegesen pénzt több bankszámla fenntartására. Mikor megkérdeztem, hogy pontosan mennyi pénzt kíván azzal megspórolni, hogy elveszi az önállóságomat a saját fizetésem fölött, akkor erre nem tudott pontos adatot adni, viszont cserébe jól megsértődött, hogy milyen bizalmatlan vagyok vele.
Ekkor jutott eszembe először megfordítani a jelenséget. Mi lenne, ha a férjem kapna egy új állást és én mondanám neki, hogy „Drágám, van nekem bankszámlám, add meg azt, ne kelljen két bankszámlát fenntartani, ez csak fölösleges költség.”
Megdöbbentő?
A hatás, ami ezzel a gondolattal járt, örökre megváltoztatta a perspektívámat.
Ezentúl rendszeresen alkalmaztam ezt a módszert. A fordítottság gondolatkísérletét. Bármikor, amikor kissé furcsának tűnt a felállás, megfordítottam. Lehetne-e mindez fordítva? Aztán egyre inkább rákaptam és elkezdtem elképzelni az életünket másképpen.
Reggel a férjem felébreszti a gyerekeket, elkészíti tízóraijukat, ellenőrzi bepakolt táskájukat, megmondja, hogy ki mit vegyen fel a megfelelő időjáráshoz képest, aztán emlékezteti a Kicsit és a Nagyot a napi teendőikre, hogy ma angol lesz délután, ne feledje el, és a tornaruhát hozza haza, mert ki kell mosni és hogy ha az osztályfőnök kérdi, hogy mi van az osztálypénzzel mondja, hogy ma befizetjük. Aztán készít reggelit, kávét és szól nekem, hogy ébredhetek, mert már reggel van.
Aztán lemegyek a konyhába, megreggelizek a gyerekekkel, kávézgatok nyugodtan, míg ők mint pók a falon rohangálnak, hol a tornacucc nincs meg, hol a matekfüzet. Közben be-beszólok, hogy nem szabad cipővel az emeletre menni, hiszen megbeszéltük, és hogy az asztalnál kellett volna megenni a reggelit, nem rohangálva. Aztán mosolyogva elbúcsúztatom a férjem és a gyerekeket, szép napot kívánva nekik, akik rohannak a buszhoz, hogy idejében beérjenek az iskolába és a munkahelyre. Aztán ráérek még lezuhanyozni a nyugalomban és csendben, majd felöltözni és beautózni a munkahelyemre.
A munkahelyemen dolgozom, gondolkodom, beszélgetek, kávézok, szabadon áramolnak a gondolataim, nem zavarja őket sem idő, sem tér. Nem aggódom dél körül, hogy a Kicsi megeszi-e az ebédet majd az iskolába, és hogy miért is hívott az osztályfőnök, míg a meetingen voltam, mert nem hív. Mert nem engem hív. Hanem a másik szülőt. Engem nem szabad zavarni, hiszen dolgozom. Komoly munkát végzek. Gondolkodom, áramolnak a remek gondolataim, alkotok, csapatot vezetek, irányítok. Aztán mikor délután vége a munkaidőnek, lassan hazaindulok, előtte persze még egy kis beszélgetés a munkatársakkal, talán még be is ülünk a lányokkal egy pohár borral a közeli bárba, koccintani a legújabb projekt sikerére. Vagy megyek jógázni egyet. Este 7 körül érek haza, akkor már vár a vacsora. A gyerekek már túl vannak a házi feladaton, bár ezt talán nem is tudhatom, mert nem az én dolgom tudni. A férjem már alig várta, hogy hazaérkezzek, elém is tárja a vacsorát, miközben elmeséli, hogy a Kicsi milyen ügyes volt a futóversenyen és a Nagy az angol felmérőnél. A vacsora után ráérek olvasgatni a neten, míg a férjem elpakolja a konyhát, beteszi a mosást. Két kérdésen kell csak gondolkodnom, a férjem kérdezte, mit szeretnék vacsorára holnap és hogy hova is menjünk a hétvégén kirándulni. Nagyon cukik a gyerekeim, így el-eljátszom velük fél-fél órát, de aztán úgyis viszi őket a férjem fürdetni. Imádom, amikor a Kicsi hozzám bújik este, így vállalom, hogy olvasok neki egy mesét elalváskor. De csak egyet! Amíg a férjem a Nagyobbat elaltatja, addig én a Kicsinek olvasok egy mesét, de aztán már mennék a saját sorozatomat nézni, így ráhagyom a férjemre, hogy ő altassa el teljesen.
Aztán egy nagy, habos fürdőt veszek, addig a férjem nem is tudom mit csinál… talán a gyerekek játékait pakolja el a nappaliban, vagy befizeti a csekkeket. Mindenesetre a fürdés közben olvasok és aztán várom őt az ágyban, hogy kedvemre tegyen. Hiszen ez az értelme a házaséletnek, nemdebár?
….
Nos, az életem valahogy nem így nézett ki, mikor még házas voltam.
Most, hogy elváltam, az életem sokkal jobban hasonlít ehhez. 😀

Liza

Ui: Milyen is lenne a világ, ha véletlen a férfiak által felépített patriarchátusban hirtelen felcserélődnének a szerepek? Egy nagyon szórakoztató, elgondolkodtató francia film szól erről: I am not an easy man – címmel (sajnos a Magyarországon a Netflix nem forgalmazza!)
Ne gondoljuk annyira tovább azért, ha egyenrangúság lenne, a nők sosem alakítanának ki olyan hierarchikus, hatalomra és kontrollra épülő rendszert, mint a patriarchátus… a matriarchátusok ugyanis korántsem ilyenek voltak.

Kit hallgatunk?

Podcast ajánló zöld témákban

A podcastok menők. Hirtelen vettem észre, amikor már állítólag mindenki ezt hallgatta.
De én mindigis utáltam a rádiót. Anyukám folyton azt hallgatta, bár inkább zenét, meg közte a sok vicceskedést, ami korántsem volt vicces. Aztán rájöttem, hogy a podcast csak olyannyira rádió, mint ahogyan a Netflix sem tévé. 😀
És rákattantam.
Anyukaként, háztartást menedzselőként szuperjó ötlet podcastokat hallgatni. Főzés közben, teregetés közben, elalvás előtt.
Te mit hallgatsz?
Az én kedvenceim most éppen: az Új Egyenlőség Zöld podcastját hallgatom. Itt a legjobban eddig Milánkovics Kingával készült podcast tetszett, aki a Hekate Foundation vezetője és akivel most éppen azon dolgozunk, hogy milyen közös projektbe kezdjünk 😀
Nők, fenntarthatóság, gondoskodást! – ne hagyd ki!

Akit még ajánlok, Köves Alexandra, aki egyszerűen egy zseniális nő! A nem-növekedés szakértője, egyetemi tanár meg mi minden más is… Ez a podcast egy igazán reménytkeltő podcast, ami a világunkat és nem a végét, sokkal inkább egy jobb, szebb világ kezdetét ígéri.

Mindenségit! Köves Alexandra: Nem növekedés, gazdaság, válság, társadalom, jövő

Te mit hallgatsz?

Liza