Ki gondoskodik az Anyatermészetről?

Szerző: | máj 31, 2023 | #anyaság, #MoNa Könyvespolc, #természet | 0 hozzászólás

Zöld könyvajánló egy kis személyessel
MoNa Könyvespolc

#zöld #környezet #természet #klíma #nagyvilág #radikálisan zöld #Anyatermészet

Ma beleolvastam egy könyvbe, ami elindította ezt a gondolatsort. Ma úgy szeretnék neked könyvet ajánlani, hogy közben egy kis személyes történettel fűszerezem.
Pár olyan könyvet hoztam, amit olvasok, vagy szeretnék olvasni. Olyanokat, amelyek alapvetően változtatja meg a nézetünket a természetről és a viszonyunkról a természettel.

Nem tartom magam tipikus környezetvédőnek. Nem úgy kezdődött a kapcsolatom a környezettel, hogy folyton meg akartam volna védeni, sőt, valójában nagyon sokáig még kapcsolatunk sem volt. A természet nekem a lakótelepről nemigen látszott. Volt néhány fa, amik velem együtt nőttek, de a fenyő és a fűzfán kívül nem tudtam mást megkülönböztetni. A madarakkal is körülbelül így voltam, gólya, galamb, veréb… aki már többet ismert, azt csodálattal néztem!
Logikai úton jutottam el a környezethez. Először a klímaváltozás kapcsán. A Greenpeace-ben dolgoztam 6 éven át, először Magyarországon, azután „szerencsém” volt látni, ahogyan égnek az indonéz őserdők és ahogyan milliónyi gyereket tesz hajléktalanná a tájfunok sora Fülöp szigeteken. Megdöbbenve álltam és csak sírni tudtam.
Évente egyszer hazatértem és hallgattam, amikor azt mondták nekem „A környezetvédők azért eléggé túltolják. Minek pánikoltatnak?” „Kicsit túl van ez spirázva, azért ekkora gond nincsen.”
És ilyenkor arra gondoltam, hogy könnyű a jóból szépnek látni a világot. Amikor két kezemen meg tudom számolni hol van iható víz az egész világon….iható víz… amivel mi a vécénket húzzuk le.

Az iskolában nem volt jó természettudományos tanárom. Tanulmányaimból semmi érdekesre nem emlékszem. Kisgyerekkorom őszinte kíváncsiságát a természet, a bogarak, az állatok iránt városi szüleim igyekeztek minél hamarabb elnyomni, hogy inkább a városi élettel foglalkozzak.

Megismerni a körülöttünk lévő világot egy másik nézőpontból, ajánlom Anne könyvét.

Anne Sverdrup-Thygeson: Az élet szövete című könyvét még nem olvastam, de a rovartani szakértő anyuka már a szakmai életútjával kivívta érdeklődésemet. De ezekkel a mondatokkal engem megfogott!
A hvg oldalon bele lehet olvasni a könyvébe, tedd meg te is:

„A természetet szerintem sokan – akár tudattalanul – valamiféle távoli, nem befolyásolható erőforráskészletnek tekintik, ha egyáltalán gondolnak rá. Olyan helynek, amely elkülönül tőlünk, emberektől, a kényelmes életünktől és hétköznapjainktól – egy szolgáltatóközpontnak, ahonnan korlátlanul meríthetünk erőforrásokat, és amelytől minden további nélkül tetszés szerinti kínálatot várhatunk el –, ám amely máskülönben nem igazán érint bennünket.
Pedig ez nem így van. Mindannyian a természet szövetének részei vagyunk, sokkal erősebben szőttek bele minket, mint gondolnánk. A természet és a temérdek apró és kevéssé látható organizmus tart életben bennünket még a mai modern városokban is. (…) e névtelen szervezetek tömkelegének
köszönhetjük, hogy élünk.” Anne Sverdrup-Thygeson

Már egy ideje azt gondolom, hogy nem az a dolgunk, hogy minél kevesebbet ártsunk. A karbon lábnyomunk számoljuk és hogy az minél kisebb legyen. Azt gondolom, hogy a csökkentés már régen nem elég. Ha olvastad az IPCC jelentést (bár ki olvasta ezt? Magyarul csak egy kivonat van elrejtve a neten), akkor tudjuk, hogy a csökkentés már régen nem elegendő. A 1,5 fokos emelkedésről ma már senki nem beszél, nem is véletlen. Mert már nem lehet megállítani.

A csökkentés, a lassú átalakítás helyett egy teljesen újra van szükségünk. Már tudjuk, a mai világ berendezkedését, működését hiába változtatnánk kicsit így, kicsit úgy. A rendszeren belüli eszközökkel a rendszer maga nem változtatható meg alapjaiban. Ahhoz, hogy legyen jövőnk, egy új rendszer kell, ahhoz új eszközök, ahhoz új szemlélet. Rendszeren kívül.
De akkor honnan?!

Sokat gondolkodtam ezen. És valahogyan éreztem, hogy a válasz a szemünk előtt van. A válasz maga a Természet. A természet működése, a természet rendszerei, az Anyatermészet működési modellje. Ezeket ha megfigyeljük látjuk magát a csodát! A teremtést, újjászületést, a körforgást, magát az életet. Mi, nők különösen fogékonyak vagyunk erre, mert magunkban is ott az áramlás, a ciklikusság.

A klímaváltozásról, a világunk jövőjéről alkotott mai nézeteimet nagyban befolyásolta a Permakultúra szemlélete, amelyben az első feladat a megfigyelés. Tisztelettel, értékeléssel párosuló megfigyelés. Amelyben láthatjuk, hogy minden élőlény egyenrangú. Mi emberek sem vagyunk semmivel sem jobbak, sőt! Sokmindenben igencsak rosszabbak. A természettől eddig folyton elvettünk. Nem az a feladat, hogy kevesebbet vegyünk el! Az a feladat, hogy végre ne vegyünk el, hanem adjunk!

Mi nők, különösen tudjuk milyen ez. A gondoskodás.

Eddig az Anyatermészet rólunk gondoskodott, most itt az idő, hogy mi gondoskodjunk az Anyaföldről!

A megértés, az alázat és a természettel kialakított igazi kapcsolat vitt arra, hogy úgy gondolkodjak, ahogyan ma. A nők, az anyák adják nekem a reményt, mert mi tudjuk milyen az, teremteni, újjászületni, milyen az elmúlás és az újjászületés, mi tudjuk milyen alázatosnak lenni, kitartónak, türelmesnek, és másokat előtérbe helyezni. Mi tudjuk mi a gondoskodás. Az Anyatermészetnek, a Földnek pedig éppen erre van most szüksége!

És ahogyan ígértem, néhány könyv, ami a szemléletem formálta.

Charles Eisenstein: Klíma
Eisenstein-t mindenképpen ajánlom! Ha jól értesz angolul, iratkozz fel a hírlevelére, nézd meg a videóit! Remek ember! Alázatos a természettel, kifogyhatatlan a kíváncsisága, tanulási vágya, a vágya, hogy megértse hogyan lehetne megoldást találni. Szemlélete rendszert alkot, olyat, amire úgy fogod érezni, hogy mindigis itt volt a szemünk előtt… csak valami miatt eddig még nem láttuk.

„A ​”zöld világ” képe több mint egyszerű ábránd; igaz, nem is realisztikus. Azonban lehetséges! Mindehhez arra van szükség, hogy mindegyikünk elkötelezze magát a rá szabott szolgálat mellett – mindenféle logikus ok és a garantált siker ígérete nélkül. Arra van szükség, hogy elhiggyük, igenis eljöhet az a meggyógyult, zöld, szebb világ, amelyre vágyunk.”

Kim Stanley Robinson: Jövő minisztériuma könyvnek az utánnyomására nagyon várok, mert éppen sajnos nem lehet kapni. Én is egy barátnőmnek köszönhettem, hogy elolvashattam. Amikor olvastam, úgy magával ragadott, hogy nem tudtam, hogy ez már a valóság-e vagy még csak a képzelet? A jövőben játszódik, ahol a gyors egymásutáni katasztrófákról ír regény módjára, de ne aggódj, ott a megoldás is!

És ajánlom nagyon a Gaia kertjét Tomy Hemmenway-től, ami egy nagyon gyakorlati könyv arról, hogyan építs kertet. Kakuktojásnak tűnik most itt, de nem az. A szemléletet tanítja, a természettel való szeretetteljes kapcsolatot. Miközben egyébként pontosan megtanít arra, ami ahhoz kell, hogy a kerted ne csak neked legyen oázis, hanem igazán tápláljon minden élőlényt a földön!

Mára ennyit, de folytatás következik, ígérem!

Oszd meg te is a kedvenceid!

Liza