Október hónap teliholdjának estéjén gyűltünk össze egy MoNa női kör keretében, amelyet Fenesi Gabi vezetett. A téma az intimitás volt, nem csupán a másokkal való kapcsolódás, hanem a belső kapcsolataink, saját testünkkel, elménkkel és lelkünkkel való viszonyunk felfedezése.
Gabi a találkozót a női kör szabályainak ismertetésével kezdte, majd egy rövid meditációt vezetett, hogy minden résztvevő ellazuljon, és képes legyen befelé figyelni. A meditációt követően hangsúlyozta, milyen fontos nőként kapcsolódnunk azokhoz a testünkben rejlő részekhez is, amelyek nem mindig láthatóak vagy tapinthatóak – ezekhez a női szervekhez, amelyek életünk és szexualitásunk alapjai. Az intimitás nem csupán egy társunkkal történő kapcsolat, hanem a legmélyebb, legszemélyesebb kapcsolódás saját magunkkal.
A kör első kérdése ez volt: „Te hogyan éled meg az intimitást önmagaddal? Hogyan hat ez a kapcsolódás a társas kapcsolataidra, vagy a párkapcsolataidra?” A jelenlévő nők mély és őszinte gondolatokat osztottak meg egymással:
Az anyaság sokunk számára egy olyan szakasz volt, amikor elveszítettük a kapcsolatot saját testünkkel, és most, az évek múltával, szükségünk van arra, hogy ezt a kapcsolatot újjáépítsük. Valaki elmesélte, hogy méhrituálék által ismét figyelni kezdett a testére, arra, hogy mikor fárad el, és hogy az intim viszony, amit önmagával alakít ki, egy élethosszig tartó folyamat. Egy másik nő megosztotta, hogy a test és a tudat nem választható el egymástól; amikor elkezdett a méhéhez kapcsolódni, felismerte, hogy ennek a folyamatnak köszönheti azt az erőt, amelyet négygyermekes anyaként megélt.
Az intimitás és a testhez való kapcsolódás gyakran nem csupán fizikai, hanem érzelmi tapasztalat is. Az érintés, a mások rezzüléseinek érzékelése mélyebb kapcsolatokat hoz létre a világunkkal, mint azt korábban gondoltuk volna. Egy résztvevő elmondta, hogy minden fában nőt lát, minden érintés számára az intimitás egy formája, ami gyógyító erejű.
Az önmagunkhoz való kapcsolódás útja nem mindenki számára könnyű. Egy idősebb nő őszintén megkérdezte: „Hol voltam én 66 évig önmagamtól? Hogyan tudok most magammal intim viszonyba kerülni?” Egy másik résztvevő arról beszélt, hogy az otthonszülés volt az a pillanat, amikor először valódi kapcsolatot alakított ki a méhével, és ez az élmény egy újfajta önismeret felé vezette. Volt, aki gyermekeihez tudott kapcsolódni, de egy nehéz nőgyógyászati műtét miatt ez a kapcsolódás saját magával akadályokba ütközött.
Egy nő megosztotta, hogy éppen egy burnoutból lábal ki, ahol teljesen elveszítette önmagával a kapcsolatot. Elmondta, hogy a testhez való kapcsolódás – legyen az sport, meditáció vagy jóga – segítette abban, hogy újra összeforrassza a lelke részeit, és képes legyen meghallani, mit is kíván a teste. Korábban mindig hátrább sorolta saját igényeit, de most úgy érzi, előtérbe kell helyeznie önmagát, mert csak akkor képes másokat támogatni, ha először ő maga van rendben, ha képes szeretni és támogatni saját magát. Ez a belső, intim kapcsolat önmagával segít neki visszatalálni a harmóniához, amit annyira nélkülözött a kiégés idején.
A kör során a dogmatikus vallási neveltetés hatása is megjelent; a test, mint érték, kevés figyelmet kapott gyerekkorban. A test és a lélek kettéválasztása olyan nehézségeket okozott, hogy nem voltak rá szavaik, hogyan is kapcsolódhatnának önmagukhoz, a testükhöz. Ma már többen érzik, hogy felfedezték ennek a folyamatnak a szavait és módjait, de az út továbbra is nehéz és kihívásokkal teli.
A női kört azzal a kérdéssel zártuk: „Hogyan szeretek én?” Ez a kérdés mélyen rezonált mindannyiunkkal, hiszen az önmagunkkal való intimitás hatással van arra is, hogyan kapcsolódunk másokhoz. Ahogyan a testünkhöz és belső énünkhöz kapcsolódunk, úgy formáljuk a kapcsolatainkat a világban is.