Április végén, 26-án van a Lányok Napja. Mit jelent ez?
Egy igazán megindító kísérletet indítottak 1983-ban a sztereotípiák feltérképzéséhez, amit azóta is rendszeresen megismételnek. A teszt neve „Rajzolj egy tudóst” tesztet (Draw-a-scientist test, DAST), amelyben kisgyerekekkel rajzoltatnak természettudósokat. Kíváncsi vagy, hányan rajzoltak női tudóst?
1983-ban az 5000 gyerekből 28 lány rajzolt női tudóst. Egyetlen fiú sem. 2007-ben pedig még mindig nagyon alacsony volt a női tudósok megjelenése a rajzokon.
„A nemi sztereotípiák 5 és 7 éves korban rögzülnek, és az egyetemig is elkísérhetik az embereket. Hiába vesz részt például a magyar felsőoktatásban még több nő is, mint férfi, jelen van az ún. horizontális szegregáció. „Magyarországon a nemek aránya a tudományterületek között kiegyenlítetlen, a nők még mindig elsősorban a tanárképzés, oktatástudomány, egészségügy és szociális gondoskodás területén vannak túlsúlyban (akárcsak az Európai Unióban), míg a férfiak aránya 80 százalék körüli az informatika és a műszaki tudományokban” – olvashatjuk Kereszty Orsolya „Nők az oktatásban Magyarországon” c. tanulmányában (in: A nőtlen évek ára, 2014).” Glamour
A Lányok Napját a Nők a Tudományban Egyesületnek köszönhetjük itthon. Ez egy olyan program, amelyben már 15,500 lány vett részt, 40 városban, 2016 óta.
Hajrá lányok!