Már többször jártunk Prágában, ahol a város közepén, a parkban, a folyó mellett van egy csodálatos hely. A Kampa anyaközpont. Amit a helyi anyák hoztak létre és tartanak fenn még ma is. A videóriportban megismerheted Barát, aki most a közösséget vezeti, akinek az anyukája alapította a szervezetet.
Ők ott anyaközpontnak hívják, mi inkább anyaközösségnek, mert itthon kicsit más a jelentése az anyaközpontnak. Amit ott jelent az anyaközpont, egy olyan hely, ahol a helyi anyukák összegyűlnek és időt töltenek együtt. Segítik, támogatják egymást, megosztják egymással a gondjaikat, tudásukat. Az épületben van közös könyha, gyerekjátszó, a kertben közösségi kert és közösségi szauna is. A közösségnek pedig van egy kávézója is.
El tudod képzelni?
Csehországban több, mint 600 ilyen központ van! De még csak a szomszédos Szlovákiában is van 36.
2018 nyara volt, mikor Ágival újra találkoztunk. Én éppen Olaszországban éltem két fiammal és férjemmel, az olasz Oxfamnak dolgoztam (ez egy nemzetközi humanitárius szervezet a világ szegénysége ellen tevékenykedik). Ágival vagy tíz éve láttuk egymást utoljára, akkor én még egy kis ifjúsági egyesületet vezettem, ő pedig környezeti neveléssel foglalkozott. Most egy erdőcskében sétáltunk Gödöllőn, amikor mesélni kezdett.
Mesélte a projekteket, az ötleteit, a világot, amilyet szeretne. Mesélte a Mother Nature-t, a nőket, anyákat, akikkel együtt dolgozták ki az anyaság állomásait reflektálva azokra a lelki kihívásokra, amelyek akkor érik váratlanul az anyukát, mikor először válik anyává. Ahogyan mondta emlékezni kezdtem. A nagyobbik fiam már 14 éves, de elevenen él bennem az emléke, hogy mennyire kétségbe voltam esve, mikor négy naposan hazavittem és folyton csak sírt. Mikor azt gondoltam rossz anya vagyok, mikor éjjelente nem tudtam megvigasztalni, mikor kialvatlanul, zombiként vonszoltam magam végig, ordító gyerekkel a kaotikus lakáson éjjel, hogy hátha a fel-alá járkálástól megnyugszik kicsit. Mikor láttam a lakást, ahol nem volt időm rendet csinálni, takarítani, az ételt, amit gyorsfagyasztottan csak megmikróztam és gyorsan a számba lapátoltam két pelenkázás és szoptatás között, láttam magam, ahogy nincs időm még zuhanyozni sem. És láttam magam, ahogy próbálom a sírást visszafojtani, mikor a szomszéd néni közli, hogy nem jól tartom a gyereket, mikor a vadidegen a játszótéren rámszól, hogy nem jól nevelem, mikor az anyám, nagyanyám, anyósom elmondják, hogy hogyan is kell szoptatni, pelenkázni, etetni. Igyekszem már nem mondani, hogy „azok más idők voltak” vagy hogy épp egy olyan könyvet olvastam, ami szerint amit épp tanácsolnak az teljes kudarchoz vezet. A sok információ, tanács úgyis már masszává vált számomra, amelyben elsüllyedek. Nem tudom mit tegyek, kire hallgassak. A gyerekkel egyedül vagyok éjjel, egyedül nappal, a kétségbeesésemmel méginkább. Egyszer nem eszik, máskor nem alszik, máskor meg beteg. Közben nincsenek szünetek, én sosem alszom, én alig eszem, én folyton mintha beteg zombi lennék. Nincs vége sosem, gondolom. Nem lesz vége soha. Egyedül vagyok. És persze az ember ilyenkor válik, a krízis krízist szül. A kétségbeesés menekülést. Ahogy mesél Ági emlékszem, hogy egyedül voltam. Mennyire nagyon-nagyon egyedül… „Én benne akarok lenni ebben a projektben! Hogy lehet? Mit tudok tenni? Mivel tudok hozzájárulni?” Nem volt kérdés. Csak fél évvel később, 2018 decemberében már ott ültem a 12 anya között egy német erdőben, egy öko közösség bérbeadott szobájában és a Mother Nature projektbe csatornáztam tudásom. Önkéntese, rajongója lettem a csapatnak, a munkának, az eredménynek. És a Női Erőnek, a Women Power-nek.
7 évvel ezelőtt született meg a kislányom. Ahogy karomban tartottam a kis újszülött babámat és bámultam kifelé a Szent István kórház ablakán az éjszakai városra, éreztem: ez valami sokkal nagyobb dolog, mint ami valaha történt velem! Eltelt a gyermekágy, a kisbabám előírás szerűen fejlődött, én mégis rengeteg előre nem látott kihívással, kérdéssel néztem szembe. Olyanokkal, amiről nem beszélt a védőnő, sőt a gyerekorvos sem, és még a szoptatási tanácsadómmal sem tudtam róla beszélni. Mi történt velem, ki vagyok mióta anya lettem? Hogyan táplálhatom magamat belülről és gondoskodhatok magamról anélkül, hogy a kisbabámra fordított idő sérülne? Elég jó anya vagyok-e? Hogyan használhatom kreatív energiáimat anyaként?
Egy ausztrál kutatás rávilágít: mi nők teljesen másként állunk a stresszhez, mint a férfiak Az “üss vagy fuss” stressz reakció fontos az életben maradáshoz, mi anyák és nők mégsem ezt a stratégiát választjuk. Mi “megszelidítjük a sárkányainkat”: beszélünk a nehézségeinkről, sorstársakat gyűjtünk magunk köré hogy együtt könnyebb legyen. Valahogy így történt velem is. Így indult útjára 2017-ben a Mother Nature, Valentinával, Larával, Loobyval, Sarával és a többi nővel. Egy közös pont volt: mindannyian anyák voltunk vagy azok szerettünk volna lenni. És elszántak voltunk, hogy más anyákat segítsünk. Ebből született meg az Anyatermészet kézikönyv, önismereti kártyacsomag és az “Anya Útja” kurzus.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
