A világ gyakran sugallja nekünk, hogy „az öndicséret büdös,” miközben azt is halljuk, hogy mutassuk meg magunkat, építsük az önbizalmunkat és legyünk büszkék arra, akik vagyunk. Ebben az ellentmondásos közegben a nők különösen nehéz helyzetben találják magukat, hiszen a szerénység, önfeláldozás és visszafogottság kultúrája mélyen gyökerezik a társadalmi elvárásokban. De mi történne, ha újraértelmeznénk, mit jelent számunkra az önszeretet?
Hogyan alakíthatjuk át a saját magunkkal való kapcsolatunkat, hogy az önbecsülés és az önszeretet természetes részévé váljon mindennapjainknak? Fedezzük fel együtt!
Miért nehéz az önszeretet a nők számára?
A nőket generációk óta arra nevelik, hogy alkalmazkodjanak, vigyázzanak másokra és sokszor helyezzék magukat a háttérbe. Gyakran elvárják, hogy szerepeket játsszunk, amik kiszorítják az önmagunk iránt érzett tiszteletet és szeretetet. Sokan érezzük, hogy az önbecsülés kimutatása önző vagy kellemetlen. Az önszeretet azonban nem az önzés vagy beképzeltség jele – éppen ellenkezőleg. Ez egy alapvető forrás, ami a mentális, érzelmi és fizikai jóllétünkhöz szükséges.
Önszeretet = Erőforrás Amikor elismerjük saját értékeinket, képesek vagyunk jobban törődni másokkal is, hiszen a saját szükségleteinkre és határainkra való odafigyelés révén egyensúlyt teremtünk. Az önszeretet így egy olyan erőforrássá válik, amelyből mindannyian meríthetünk – és amit másoknak is átadhatunk.
Hogyan kezdj hozzá az önszeretethez?
Ismerd fel az értékeidet Tarts egy pillanatnyi szünetet, és gondold át: mi az, amit értékelsz magadban? Lehet, hogy ez egy olyan tulajdonság, mint a gondoskodás vagy a kitartás, vagy valami egészen személyes, amit csak te ismersz. Írd le, mondd ki hangosan vagy állj meg egy pillanatra, és ünnepeld magad ezekért az értékekért. Az önszeretet egyik első lépése, hogy tudatosan észrevesszük, mi mindenért lehetünk hálásak önmagunkban.
Gyakorold az „Önszeretet pillanatait” Minden nap szánj egy rövid időt arra, hogy valami olyan dolgot csinálj, amitől igazán jól érzed magad. Legyen ez egy séta a természetben, egy csésze tea nyugodt elfogyasztása, vagy egy kellemes könyv olvasása. Ezek az apró „önszeretet pillanatok” emlékeztetnek arra, hogy törődsz önmagaddal, és ezek az idők megadhatják azt a megnyugvást és figyelmet, amire szükséged van.
Kapcsolódj a természethez – önmagadon keresztül A természetkapcsolat mélyítheti az önmagunk iránt érzett szeretetet. A természethez való kapcsolódás segít visszatérni a saját gyökereinkhez, egy természetes ciklushoz és ritmushoz. Próbáld ki, hogy időt töltesz kint a szabadban, és figyeld meg, hogyan érezheted magad jobban összhangban önmagaddal. Talán találsz egy fát vagy növényt, amelyhez különösen kötődsz – egy olyan természeti erőt, amely támogat téged az önszeretet gyakorlásában.
Gyakorlatok az önszeretet megerősítésére
Az önszeretet nem jön mindig magától, ezért fontos, hogy tudatosan fejlesszük. Íme néhány egyszerű gyakorlat, amelyek segíthetnek elmélyíteni a saját magunkhoz való szeretetteljes kapcsolódást:
Naplózás önszeretet-témákban Tarts egy önszeretet-naplót, ahova minden nap leírod, miért vagy hálás önmagadban. Kezdd egyszerű dolgokkal, mint például „ma időt adtam magamnak egy rövid pihenésre,” vagy „büszke vagyok magamra, mert kiálltam magamért.” Ez a gyakorlat idővel megerősíti az önbecsülést.
Alkotó folyamatok Ha kreatívabb útra vágysz, próbálj meg egy olyan képet készíteni, amely kifejezi azt az önszeretetet, amire szükséged van. Lehet, hogy egy fát rajzolsz, ami mélyen gyökerezik és szilárdan áll, vagy egy folyót, amely lágyan halad előre. Használd a színeket és formákat arra, hogy megjelenítsd, amit önmagadban szeretnél ápolni.
„Én vagyok” mantrák Minden reggel vagy este szánj egy-két percet arra, hogy hangosan vagy magadban megfogalmazz pozitív kijelentéseket, mint például „Én értékes vagyok.” „Én megérdemlem a szeretetet.” Ezek az „Én vagyok” mantrák idővel tudatosítják benned az önértékelés és önszeretet fontosságát.
Az önszeretet nem szégyen – hanem belső erőforrás
Az önszeretet gyakorlása nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk mások szükségleteit, sőt – minél több szeretetet adunk magunknak, annál több erőt és figyelmet tudunk nyújtani másoknak is. Amikor elkezdjük tisztelni és szeretni önmagunkat, egy egészséges egyensúly alakul ki az életünkben, és képesek vagyunk elfogadni, hogy mi is megérdemeljük a törődést.
A következő lépés tehát egyszerű, mégis erőteljes: kérdezd meg magadtól, hogyan tudnál ma egy kicsit több szeretetet adni magadnak. Lehet ez egy apró cselekedet, egy szelíd szó vagy egy pillanatnyi nyugalom. Bármi legyen is az, emlékezz rá, hogy az önszeretet egy folyamat, amelyet napról napra építesz. És minden ilyen pillanat erősít téged.
Csatlakozz a MoNa – Anyatermészet Egyesület női köréhez, ahol támogatást kapsz ebben a folyamatban, és megtapasztalhatod, milyen, amikor önmagunk felé fordulva kapcsolódunk egymáshoz. Aktuális eseményeinket itt találod: ESEMÉNYEK
Október hónap teliholdjának estéjén gyűltünk össze egy MoNa női kör keretében, amelyet Fenesi Gabi vezetett. A téma az intimitás volt, nem csupán a másokkal való kapcsolódás, hanem a belső kapcsolataink, saját testünkkel, elménkkel és lelkünkkel való viszonyunk felfedezése.
Gabi a találkozót a női kör szabályainak ismertetésével kezdte, majd egy rövid meditációt vezetett, hogy minden résztvevő ellazuljon, és képes legyen befelé figyelni. A meditációt követően hangsúlyozta, milyen fontos nőként kapcsolódnunk azokhoz a testünkben rejlő részekhez is, amelyek nem mindig láthatóak vagy tapinthatóak – ezekhez a női szervekhez, amelyek életünk és szexualitásunk alapjai. Az intimitás nem csupán egy társunkkal történő kapcsolat, hanem a legmélyebb, legszemélyesebb kapcsolódás saját magunkkal.
A kör első kérdése ez volt: „Te hogyan éled meg az intimitást önmagaddal? Hogyan hat ez a kapcsolódás a társas kapcsolataidra, vagy a párkapcsolataidra?” A jelenlévő nők mély és őszinte gondolatokat osztottak meg egymással:
Az anyaság sokunk számára egy olyan szakasz volt, amikor elveszítettük a kapcsolatot saját testünkkel, és most, az évek múltával, szükségünk van arra, hogy ezt a kapcsolatot újjáépítsük. Valaki elmesélte, hogy méhrituálék által ismét figyelni kezdett a testére, arra, hogy mikor fárad el, és hogy az intim viszony, amit önmagával alakít ki, egy élethosszig tartó folyamat. Egy másik nő megosztotta, hogy a test és a tudat nem választható el egymástól; amikor elkezdett a méhéhez kapcsolódni, felismerte, hogy ennek a folyamatnak köszönheti azt az erőt, amelyet négygyermekes anyaként megélt.
Az intimitás és a testhez való kapcsolódás gyakran nem csupán fizikai, hanem érzelmi tapasztalat is. Az érintés, a mások rezzüléseinek érzékelése mélyebb kapcsolatokat hoz létre a világunkkal, mint azt korábban gondoltuk volna. Egy résztvevő elmondta, hogy minden fában nőt lát, minden érintés számára az intimitás egy formája, ami gyógyító erejű.
Az önmagunkhoz való kapcsolódás útja nem mindenki számára könnyű. Egy idősebb nő őszintén megkérdezte: „Hol voltam én 66 évig önmagamtól? Hogyan tudok most magammal intim viszonyba kerülni?” Egy másik résztvevő arról beszélt, hogy az otthonszülés volt az a pillanat, amikor először valódi kapcsolatot alakított ki a méhével, és ez az élmény egy újfajta önismeret felé vezette. Volt, aki gyermekeihez tudott kapcsolódni, de egy nehéz nőgyógyászati műtét miatt ez a kapcsolódás saját magával akadályokba ütközött.
Egy nő megosztotta, hogy éppen egy burnoutból lábal ki, ahol teljesen elveszítette önmagával a kapcsolatot. Elmondta, hogy a testhez való kapcsolódás – legyen az sport, meditáció vagy jóga – segítette abban, hogy újra összeforrassza a lelke részeit, és képes legyen meghallani, mit is kíván a teste. Korábban mindig hátrább sorolta saját igényeit, de most úgy érzi, előtérbe kell helyeznie önmagát, mert csak akkor képes másokat támogatni, ha először ő maga van rendben, ha képes szeretni és támogatni saját magát. Ez a belső, intim kapcsolat önmagával segít neki visszatalálni a harmóniához, amit annyira nélkülözött a kiégés idején.
A kör során a dogmatikus vallási neveltetés hatása is megjelent; a test, mint érték, kevés figyelmet kapott gyerekkorban. A test és a lélek kettéválasztása olyan nehézségeket okozott, hogy nem voltak rá szavaik, hogyan is kapcsolódhatnának önmagukhoz, a testükhöz. Ma már többen érzik, hogy felfedezték ennek a folyamatnak a szavait és módjait, de az út továbbra is nehéz és kihívásokkal teli.
A női kört azzal a kérdéssel zártuk: „Hogyan szeretek én?” Ez a kérdés mélyen rezonált mindannyiunkkal, hiszen az önmagunkkal való intimitás hatással van arra is, hogyan kapcsolódunk másokhoz. Ahogyan a testünkhöz és belső énünkhöz kapcsolódunk, úgy formáljuk a kapcsolatainkat a világban is.
Sokáig azt hittem, hogy a határ az, ami elválaszt. Pedig dehogy! A határ az, ami megtart. Egyfajta kerítés. De nem arra szolgál, hogy kizárjon. Kizárjon engem, elzárjon tőled. Kizárjalak téged, elzárjam magam. Mintha ezer éven át hallgattam volna az életem során, hogy mostmár fel kéne húzni azokat a határokat. Mostmár ideje lenne meghúzni.
Mindig kínkeserves téma volt ez. Hova kellene húzzam, milyen határt és hogy néz ki egy határ egyáltalán?
Aztán egyszercsak valami változott. Bennem. Hosszú mélyrepülések után, sötét árnyakkal való szembenézés után egyszercsak megérkezett belém az ELÉG. ÍGy, nagy betűkkel. És akkor, abban a pillanatban olyan magas falak nőttek ki körülöttem, hogy csak néztem. Hatalmas, vörös téglafalak. Akkora sebességgel, hogy megrengette a földet körülöttem. Akik pedig addig bántottak, és akiket valószínűleg én is bántottam, hirtelen távol kerültek. Valami megmagyarázhatatlan módon annyira távol, hogy már nem bánthattuk egymást, de annyira távol, hogy végre láthattam őket. EGy másik valójukban. Ami talán sokkal közelebb áll a valódi lényükhöz.
Ebben a pillanatban szavak, amelyeket azt hittem, hogy ismerek, hirtelen új tartalommal teltek meg. Az első ilyen volt a biztonság. Rájöttem, hogy korábban sosem éreztem ezt! És ez megdöbbentett. Hát persze, hogy nem tudtam határokat felhúzni, ha sosem ismertem a biztonságot. A bent és a kint nálam nem különbözött. Hogy miért nem? Persze tudom én. Ezt már régen tudom. Ahogy felnőttem, ott nem voltak intim terek, nem lehetett saját gondolat, érzés, rejtett, magamban hordozgatott önmagam. Ott folyamatosan elolvasott levelek, naplók voltak. Ott nyitott ajtók voltak. És ahogyan oda ki-be jártak a személyek, mindig valamit elvittek, vagy otthagytak, ami fájt, mart, kínzott. Nem ismertem a határ szót. A határokat, amik megvédenek. Nem ismertem a biztonságot sem. Ezért sem volt értelmezhető számomra a: Hogyhogy nem félsz? Kérdés. Mert ha nincs mit elvesztened, nincs mitől félned.
A határ után jött az otthon. Úristen! Micsoda csodás szó! Eddig sosem tudtam mi az, valójában. Az otthon melege. Az otthon íze, színe, illata. A biztonság vakító fehérsége és az otthon meleg, vörös-sárga szőnyege.
Utána nagyon is tudtam, milyen félni. Milyen lenne mindezt elveszíteni.
A falat lehet felhúzni és lebontani. Átfesteni, átmászni rajta. A falat lehet újrahúzni. A falat lehet megmászni. Labirintusba rendezni, lehet rá festeni, lehet utat húzni bele és vele. A fal segít teret nyitni és teret tartani. A fal kis részekből áll, belőled és belőlem. Milliónyi kis téglából.
A határ nem választ el. A határ egyben tart. A határ megtart engem, segít, támaszkodom rá. A határ biztonságot ad. A határ segít téged, hogy láss engem. A határ megtart téged, segít, támaszkodhatsz rá. A határ biztonságot ad. A határ segít téged, hogy lássalak, hogy lássam mi a tiéd és mi az enyém és hol van a közös. A határ kialakítja a te és az én terünket. És a határ kialakítja a MI-t. Segít látnunk, hogy hol kezdődünk és hol végződünk. Mi tartozik a MI belső terünkbe és mi nem. A határ nem elválaszt. A határ összetart.
Tavaly nyáron hallottam először azt a kifejezést, hogy radikális önszeretet. Egy elvonuláson történt, az erdőben, ahol volt egy Radical Self-love nevű workshop, amire viszont nem jutottam be, mert annyian jelentkeztek rá, hogy csak azok juthattak be, akik már három órával előbb a helyszínen voltak. Ígyhát otthon rákerestem.
#self-care #RadicalSelfLove #önismeret
Mit is jelent mindez? „Az önszeretet az egyik legradikálisabb cselekedet, amit megtehetsz ma magadért.” Olvasom itt.
És még egy igencsak érdekes idézet:
Mi az önszeretet négy eleme? Magadat szeretni nem önzés, hanem mások iránti kedvesség, mert amikor saját magadat szereted, másoknak nem kell foglalkozniuk a te megoldatlan problémáiddal. Az önszeretet négy szempontot foglal magában: tudatosság, önértékelés, önbecsülés és öngondoskodás. Ugyanúgy a fenti cikkből idézve.
Ezekkel engem már meg is vettek! És értem én ezeket a kifejezéseket, de mégicsak hogyan kellene ezt csinálni? Tovább keresve rátaláltam Gala Darling-ra, akinek rózsaszín, magassarkús blogját követve néhány nagyonis konkrét ötletet kaptam a radikalizmusra. És megtaláltam a tíz éve megjelent és rögtön sikerlistás könyvet: The Body Is Not an Apolgy és Sonya Renéé Taylor oldalát is.
Szeretem én magam… meg próbálom is minél jobban… de azok a tanácsok, hogy „szabj határokat”, „gondoskodj magadról”, „adj magadnak én-időt”, „töltsd azokkal az időt, akik szeretnek” stb. túlságosan általánosak nekem. A szeretetet úgy képzelem el, mint egy flow-t, egy áralmást, egy megérkezést, egy meleg ölelést, egy napsütötte otthont, egy biztonságos teret, egy helyet, ahol önmagam lehetek. A fenti szavak viszont csak úgy keringenek bennem, mint egy üres nagy sportcsarnokban… Én úgy szeretném szeretni magam, ahogyan másokat szeretek! Felszabadultan, élvezve, megérkezve. És radikalizálódni szeretnék! Igazán imádni magam! A végletekig!
Nos, az alábbi elemeket szemezgettem ki magamnak a neten találtak közül és dolgoztam ki, és tovább az elmúlt fél év sajátos radikális önszeretetemben:
Támogató szavak! Az egyik jógaórán jött, hogy egyszercsak nagy csodálkozva vettem észre, hogy képes vagyok olyan gyakorlatot is megcsinálni, amit korábban sosem, sőt, amihez mindig úgy álltam, hogy „á, ezt én úgysem tudom megcsinálni”. És akkor, ott hirtelen olyan nagyon büszke lettem magamra, hogy elkezdtem magam dicsérni! „Meg tudod ezt csinálni! De ügyes vagy! De ügyes…vagyok! Hú, de menő vagyok!” mondogattam, amiben az volt a legdurvább, hogy rájöttem, hogy SOHA, de tényleg SOHA nem mondtam magamnak ilyet! SOHA nem voltam magamhoz igazán kedves! A mondatok, amiket mondtam, mind ismerősek voltak, mert naponta vagy tízszer is elismétlem, a gyerekeimnek, a párjaimnak, az ügyfeleimnek, a barátnőimnek. De SOHA, SOHA magamnak nem! Rádöbbentem, hogy nagyon rosszul bántam magammal! És itt az idő a radikalizálódásra! Azonnal kedvesen, támogatóan kell magamhoz szólnom!
Randik magammal Az „Adj magadnak én-időt” is sokáig nagyon nehezen ment. Mit is jelent mindez? Anyaként élve 18 éve, gyerekeket, munkahelyet, háztartást, társat kiszolgálva. Mi is az én-időm? Mire is vágyom? A legnehezebb mindig az volt, hogy rájöjjek, hogy mire is vágyom igazán és aztán, hogy azt ténylegesen tudjam élvezni is (ne azon járjon az agyam a jógaóra közben, hogy mi lehet otthon…) Már megvoltak a borozások a lányokkal, a hajnalik trécselések és nevetések, a nagy forró fürdők, és még a jégkrémmel és sorozatokkal is próbálkoztam, de az egyértelműen nem az én világom. De valahogy nem sikerült úgy igazán örülnöm egyiknek sem. Aztán kitaláltam, hogy mélyebbre megyek és kifejezetten RANDIKAT szervezek magammal. Azon okoskodtam, hogy hogyan is tudok valakit megszeretni? Ha megismerem! Ahhoz pedig mi kell? Hogy sokat találkozzunk, beszélgessünk, mindenféle előítéletek és elvárások nélkül. Nos, így lett saját randi időm, amikoris megadom a módját a magammal való találkozásnak. Nem azt jelenti, hogy kiöltözöm 😛 Bár az is lehetne… Inkább, hogy vártam az estét, amikor végre magam leszek és magamra hangolódhatok, amikor gyertyát gyújtok és meditálva a belsőmmel kapcsolódva teljesen előítélet mentesen megkeresem magamban azt az én-t, akit már (vagy még) nem is ismerek. Olyan tevékenységekkel kísérletezem ilyenkor, amiket másoknak szoktam adni szeretetből, szerelemből. Hátha magamnak is jó lesz… Például egy szépen megterített asztalon finom, szeretettel készített étel. Megdöbbentett a gondolat, hogy még sosem terítettem meg magamnak szépen, mikor egyedül voltam. Nos, a randijaim ilyenek. Kísérletezek, figyelem magam, mi tetszik, mit szeretek, milyennek látom magam? Előítélet, ítélkezés, elvárás nélkül.
„Szép vagyok” Ezeknek a randiknak az eredményeként jutottam arra, hogy abba tudok szerelmes lenni, akit vonzónak, szépnek tartok. Külsőleg és belsőleg egyaránt. Ígyhát elhatároztam, hogy megpróbálom magam szépnek látni. Sok ellentmondásos érzés kavarog bennem ezügyben, a szégyentől a felszabadultságig, de itt álljon csak annyi most, hogy szerintem sokan vagyunk ezzel úgy, hogy reggel futólag belenézünk a tükörbe és azt mondjuk „Mára jó lesz ez…” miközben gyerekeinket, szerelmeinket, akár barátnőinket órákig tudnánk csodálni a szépségükért, ragyogásukért. Az egyik radikális önszeretet lépésem az alábbi volt: Minden egyes reggel (igen, minden reggel!) az első dolog, amit teszek, hogy a tükörbe nézek és azt mondom „Milyen szép vagy ma!” Nevetségesnek tűnt először, de ma már kifejezetten élvezem. A hatását nem tudom leírni! Próbáld ki! Igazi izgalmas szerelemindulós érzés! <3
Mások szavai Az egyik jó ötlet, amit a neten szemezgetve találtam a mások mondataiból álló gyűjtemény. Olyan sokszor emlékszünk, még akár évek, évtizedek múlva is arra, ha valaki valami nagyon kellemetlent, nagyon bántót mondott nekünk. Olyan mondatokat őrzünk, amik fájtak és fájnak ma is. De mégis miért? És miért nem őrizzük azokat, amelyek építenek? Biztosan fel tudsz sorolni ilyen mondatokat, amiket kaptál. Vagy legalábbis emlékszel, hogy kaptál… de fel is tudod őket pontosan idézni? Fel vannak-e írva? Kint vannak-e a szobád falán? Nos, én elővettem egy táblát és elkezdtem összegyűjteni ezeket. Mint tini koromban, mikor képeket, hangulatokat gyűjtöttem arról az életről, amire vágytam. Ma ez a tábla annyi mondatot tartalmaz, hogy alig fér rá. Amiket kaptam másoktól és amik megmelengetik a szívem. És amióta magammal is randizom… nos, magamtól is kapok ilyen mondatokat!
Neked vannak ilyen szokásaid? Olyanok, amiket magadért, magadnak teszel? Mertél-e valaha radikális lenni ebben?
