Sosem értettem az idősödő nők panaszait az évek múlásáról, az elmúló szépségről és fiatalságról. Miközben én olyan szépnek találtam őket!
Hallottam a panaszkodást a ráncokról, a dagadó szemekről, az „öregségi foltokról”, a megereszkedett hasról, a bőrről, amin minden emlék nyomot hagy. Láttam a szomorú tekinteteket, az igyekezetet, hogy fiatalabbnak tűnjenek, a kifestett arcokat, a színeket, hogy kiemeljenek még megmaradt fényeket az arcon és a púdert, hogy eltakarjanak éveket.
Sosem értettem.
Én olyan szépnek láttam őket. Az idősödő nőket körülöttem!
Az anyámat, nagyanyáimat, nőrokonaimat, szomszédokat.
A ráncok mind-mind olyan évek lenyomatainak tetszettek, amelyek már az övék voltak, már megérintették őket, már formázták őket, a lelküket, lényüket. Ősz hajszálak élmények, jók és rosszak, fájdalmak, szenvedések, örömök, nevetések. Megereszkedett alakok mind-mind történetek a testről, az életről, a születésről és halálról. A női testet találtam mindig a legszebbnek. Azt, amelyeken az élet ráncokban barázdázott. A megtett utakat, a megmászott hegyeket, a megélt álmokat, a túlélt fájdalmakat.
Fájdalmasan, sajnálattal, lenézéssel és szégyennel néztek ők magukra, míg én rajongással rájuk.
Az én tiszta, sima, fiatal bőröm üres lapja volt még csak az életnek. Ők azt irigyelték, álmodoztak újrakezdésről, örök fiatalságról. Én értük rajongtam, irigyeltem az ő tömör sorokba, ráncokba írt történelmét.
A civil szektorban dolgozom már húsz éve, ebből tíz évet külföldön, ahol tényleg egy szektor a civil… Itthon még messze vagyunk attól, mint ami Nyugat-Európában, USÁ-ban vagy akár Ázsiában is van. Itthon még mindig tele „álmodókkal”. Akik álmodnak és tesznek is. Létrehoznak valamit, valami fontosat a nem létezőből. Leginkább olyan nőkkel, akik érintettek, megérintette őket egy téma, és az összes idejüket arra fordítják, hogy gyereknevelés, háztartás, karrier mellett megváltoztassák a világot. Valami jobbá… A magyar civil szektor tele van nőkkel. Fantasztikus, erejüket megfeszítve világokat megváltó nőkkel. És így tele van női témákkal. Például a pénzhez való viszonyunkkal.
Adományszervezési tanácsadóként dolgozom húsz éve. Stratégiai tanácsadást végzek, és emellett mindenféle gyakorlatit is. De ami a legfontosabb, hogy igyekszem kívülről rávilágítani olyan kihívásokra, mint a pénzhez való viszonyunk. Mivel dolgoztam a világ több földrészén, különböző kultúrákban, többféle perspektívába tudom helyezni ezt a kérdést. Nem mintha nem lenne mindenhol kihívás a nőknek a pénz… sőt! A kiszolgáltatottságunk, a patriarchális rendszerben való végtelen igyekezetünk, hogy megtaláljuk a helyünket és ott is helyt álljunk, mindenkinek óriási kihívás. És meg is felelünk… mégis. Mindenhol dilemma, hogy mi is a viszonya a nőnek a pénzzel. Egyben a kapitalista rendszerrel, a férfi-álommal, a lineáris világgal, a 8-4-ig munkával, amikor a munkahelyen nem lehetünk anyák és nők, ahol csak munkatársak lehetünk. Mind szenvedünk ebben, de nem ismerünk más. A pénz egy borz, egy idegen, egy vadállat, amire tudjuk, hogy szükség van és igyekszünk, nagyon igyekszünk , hogy jóban legyünk vele… mégis.
„Nekem nem megy ez a pénz dolog”… „Nekem nem fontos a pénz”… „Nekem fontosabbak az emberek.” „Én nem a pénzért csinálom”… Hányszor hallottam ezt?
Adományszervezési tanácsadóként a civil szervezetek akkor keresnek meg, amikor már nincs pénz. Kérik, hogy segítsek, hogy legyen. Én leginkább mégsem a pénzről beszélek. A bőségről beszélek, a kapcsolatokról, az emberekről. A pénz egy eszköz. Ez a mondat nem új, ezt mind tudjuk, mégis… Valahogy próbáljuk berakni magunkat abba a kapitalista gépezetbe, ami annyira nem a miénk…
A pénz egy eszköz. De mi a lényeg? A kapcsolatok, az emberek, a világ jobbítása. A cél, ami összeköt minket. „De mégiscsak kell pénz, hogy megéljünk.” hallom annyiszor.
Igen. A pénz egy eszköz a jelenlegi világunk működtetéséhez.
Bőségben élünk mindannyian. A természet adta csodálatos bőségben. A minap egy ismerősöm mondta, hogy nem bírta leszedni a sok cseresznyét a fáról… Aztán elrakták, aztán odaadták rokonoknak, aztán telezabálták magukat… aztán megromlott…És panaszkodott, hogy mennyi feladat… Ilyen a mi világunk is. A bőséget nem látjuk. Csak a hiányt és a feladatot.
Mire van szükséged? Mit vennél a pénzből? Szolgáltatást, termékeket? Kérd azt! Kérd az ismerőseidtől, a barátaidtől, a rokonaidtól, a civil szervezeted támogatóitól, a Facebook és Instagram követőidtől!
De persze pénz is kell… Hát hogyne kéne!
Merthát mire van még szükségünk a nonprofit szektorban, a társadalmi vállalkozásunkban? Arra, hogy értékeljenek. Hogy a munkánknak legyen pénzbeli értéke. Az önkéntes civil szektor egy illúzió. Soha, senki nem változtatott a világon úgy, hogy közben éhenhalt… A civil szektor a világ legnagyobb kihívásaira próbál választ találni. Olyanokra, amikre még senki sem. Olyan tudás, olyan elhivatottság kell hozzá, ami semelyik másik szektorban nincs. Olyan módszerek kellenek, amiket még nem találtak ki, mert olyan problémák vannak, mint amik még sohasem voltak.
Mindezt tényleg szabadidőnkben próbáljuk megoldani? A világ társadalmi és környezeti problémáit, az emberiség megmentését?!
Pénzre van szükséged a számláid kifizetésére, a gyermekeid gondozására, a magokra, amiket elültetsz a kertben? Miért szégyelljük mindezt? Miért kellene szabadkoznunk emiatt? Miért kellene ingyen háztartási munkát végeznünk és a férjeink fizetéséből élnünk? Miért kellene a kapitalista világban behódolnunk és olyan termékeket előállítanunk, amire nincs igény, ami nem hasznos, ami kizsigereli az Anyatermészetet? Miért kellene kitalált, hamis marketing szövegeket gyártatnunk? Mikor őszinték is lehetnénk? Ahelyett, hogy azt csináljuk amit szeretünk, ami fontos nekünk és a társadalomnak, a közösségnek, a világnak is? Még ha ez gazdasági szempontokból nehezen definiálható, akkor is?
Mire van még szükségünk a nonprofit szektorban, a társadalmi vállalkozásunkban? Arra, hogy értékeljenek. Hogy a munkánknak legyen pénzbeli értéke. Mert jelenleg a világunkat még mindig a pénz mozgatja.
Mi, nők, ezer millió csodálatos dolgot adunk a világnak. Leginkább olyan fontos dolgokat, amik éltetnek, amik támogatnak, amik adnak. Meséket, történeteket, gondoskodást, ideákat, segítő kart, támogatást, erőt, tudást, mikor másoknak a legnagyobb szükségük van rá. Leginkább más nőknek. És a gyerekeknek. Adunk magunkból. Önbizalmat, erőt, inspirációt, motivációt, példát. Csodálatos dolgokat csináltok. Dúlák, szoptatási tanácsadók, coach-ok, meseterapeuták, pszichológusok, tanárok, trénerek, tanítók, óvónők, anyák és nagyanyák.
A mindenséget ti magatok alkotjátok. Ti magatok tartjátok fenn a világot. A természet körforgását. Az áramlást.
A pénz pedig eszköz. A pénz pedig áramlás. Miért is ne áramolhatna közöttünk? Hiszen egymást tudjuk a legjobban segíteni. Egymás támogatására van a legnagyobb szükségünk. Nekem rád, neked rám. És még ezernyi más nőre.
Az életem legnagyobb kihívásaiban, a legnagyobb mélypontokon, a sötétségben mindig női kezek nyúltak felém. Ők húztak fel, ők támogattak, ők tartottak. Nektek köszönhetem, hogy most erős, önálló, független nő vagyok. Ezért nagyon hálás vagyok.
Ezért költöm a pénzem arra, hogy visszaadjak. Hogy amit adtatok azt pénzben is értékeljem. Mert a pénz eszköz, amivel kifejezhetem a hálámat. A pénz áramlás. A köztünk lévő kapcsolat egyik eleme. A fény és az élet mellett. Egy materiális, egy kézzel fogható. Egy olyan eszköz, amivel kifejezhetem, hogy hálás vagyok. És hogy köszönöm.
Liza
Baranyai Liza Nemzetközi Adományszervezési Tanácsadó A MoNa Egyesület ügyvezetője https://adomanyszervezes.hu/
A legviccesebb, legmegdöbbentőbb, legdurvább és legjobban motiváló könyv, amit ebben az évben olvastam (még olvasom), Katrin Marcal Tényleg nincs ingyen ebéd? amiben kiderül, hogy miért a férfiakra tervezték a biztonsági övéket és miért atipikus a női szívroham. Ahol kiderül, hogy Freud azt vallotta, a nők azért takarítanak mert a vagina piszkos és ezt akarják kompenzálni! Amiből kiderül, hogy a közgazdászok szerint azért kell kevesebbet keresnünk, mert házimunkát is végzünk és hogy mindennek az oka a test, főleg a női….
Katrine Marcal svéd gazdasági újságíró, aki a feminista gazdaságról ír, hogy az milyen is lehetne!
Nagyon durván szemfelnyitó könyv, amiből kiderül, hogy minden épeszű embernek feministának kellene lennie.
Egyre többször merül fel bennünk az az igény, hogy szeretnénk női körökhöz, anyakörökhöz csatlakozni, vagy anyaközösséget alapítani. Aki érzi magában a hívást, annak sokat fognak segíteni az alábbi jótanácsok, bevált gyakorlatok.
Szórád Annamária, szociálpedagógus, coach, képződő meseterapeuta és a MotherNature – Anyatermészet Egyesület elnökségének tagja, anyaköreinek egyik facilitátora. Múltkori beszélgetésünk az anyakörök szerepéről inspirálta és töltötte meg tartalommal ezt a listát, ami vezérfonalul szolgálhat minden kört tervező (vagy már kört vezető) nő számára.
…
Szórád Annamária, a MoNa anyakörök egyik vezetője
Annamari, annak, aki még éppen nem indított el kört, de nagyon szeretne, mit tanácsolsz? Mi a nulladik lépés?
„Kezdeményezzünk és halljuk meg a hívást. Az alulról induló kezdeményezések a közösségek létrejöttében ugyanolyan fontosak, mint a nagy mozgalmak. Minden kicsi lépésekkel indul. Nem egy pecsétes oklevéltől válunk egy női kör vezetőjévé, ez egy tanulási – fejlődési folyamat. Én Mesőtől kaptam a kör vezetéséhez tanítást, ez az 1 év nagyon intenzív belső munka is volt. Csodás, átformáló időszak. Őt jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki erre az útra lép.”
…
15 pontba szedtük a körök létrehozásának szerintünk legfontosabb tartalmi és formai kereteit:
Határozzuk meg a kör célját. Legyen tiszta, hogy informális közösséget, tanulókört szeretnénk létrehozni, vagy valamilyen feladat köré szeretnénk szerveződni.
Tisztázzuk a találkozás kereteit. Idetartozik az időtartam, a rendszeresség és a helyszín is. Egyezzetek meg róla, hogy nyitott a kör vagy zárt, bárki szabadon csatlakozhat, vagy csak meghívásos alapon történik a bővülés.
Legyenek fix időpontok. Anyabarát időket találni, ami mindenkinek megfelel, nem könnyű, de könnyebb igazodni, ha előre tudjuk, hogy mikor találkozunk. Az AnyaTermészet anyaköröket például kéthetente kedden délelőtt tartjuk, mindig ugyanabban az időben.
Legyen rendje és ritmusa találkozónak. A kör ritmusa segít, hogy megérkezzünk, jelen legyünk és legyen lehetőségünk elköszönni is. Például lehet nyitókör, megosztókör és zárókör – ahol mindenkinek lehetősége van megnyilvánulni. A nyitókör arra szolgál, hogy mindenki elmondhassa, mivel érkezett. A megosztókör az aktuális téma kibontásának tere. A zárókör pedig az elköszönésen túl azért is fontos, hogy tudjuk, ki hogyan megy tovább.
Válasszunk megfelelő helyszínt. Találkozhatunk élőben vagy online, és akár szabad téren is.
Legyünk rugalmasak. Tartsuk szem előtt a résztvevők szükségleteit, a „viharjelzéseket” is. Előfordulhat, hogy a helyzet azt kéri, hogy csak egyszerűen együtt legyünk, vagy ventiláljunk, szabadon beszélgessünk. Engedjünk ennek teret.
Nyitott szívvel és füllel hallgassuk egymást. Legyünk kíváncsiak a másik történetére. Itt mindenki megoszthatja az örömét és bánatát is, mert annak is helye van.
Minden feljövő érzés legitim. Nem vonjuk kétségbe egymás érzéseit.
Passzolni ér, vagy azt mondani, hogy erre én most nem tudok válaszolni. Rendben van, ha valaki nem szeretné megosztani az érzéseit, gondolatait. Tartsuk ezt tiszteletben.
A saját tapasztalatainkról beszéljünk. Azt osztjuk meg, hogy nekünk mi volt nehéz, mit éreztünk, mi segített a megoldásban. Tanácsot akkor adjunk, ha valaki kifejezetten kéri.
Ítéletmentesség, elfogadás, megértésre törekvés. Ezek az értékek az alapkövei egy biztonságos és elfogadó kör létrehozásának. Nem ítélkezünk egymás felett, nem ragasztunk címkéket.
A körben mindenki egyenlő. Teljesen mindegy, hogy ki mivel érkezik, mindenkiben van érték, mindenki hozzá tud tenni a körhöz valamit, ami így lesz egész.
Bizalom és titoktartás. Ahhoz, hogy elmélyülhessenek a megosztások, és hogy tudjuk, hogy bármit elmondhatunk, fontos, hogy a körön belül elhangzottakat bizalmasan kezeljük.
Legyünk tisztában a kompetenciánk határaival. A kör nagyon sokat tud segíteni, de fel kell ismerni, amikor már külső segítségre, szakember bevonására van szükség.
Ne csak a többekről, hanem magunkról is gondoskodjunk. Ne felejstük el, hogy itt is, mint minden személyközi kapcsolatunkban, a személyiségünkkel „dolgozunk”, ezért különösen fontos a körök vezetői számára az önismereti munka, az önreflexió és szükség esetén a szupervízió is. Tehát figyeljünk magunkra is, miközben a körükről is gondoskodunk.
Amiről ma mesélni szeretnénk, hogy a szintén MINE tag, Centar Aurora Anyaközpont, leginkább roma nőkből áll Belgrádban, akiket Emese már több éve támogat nemzetközi projekteken keresztül, hogy a női roma közösség társadalmi vállalkozássá alakulhasson. Nem csak nemzetközi projekteket visz a közösségbe, vállalkozásra tanítja és mentorálja a nőket, de maga tanította őket varrni is.
Most éppen a nemzetközi Urban Future rendezvényre készítenek újrahasznosított kötényeket a gálavacsorán felszolgáló szemèlyzetnek. Az esemény egyébként Stuttgartban lesz és mentett élelmiszereket szolgálnak majd fel, ès a felsolgálók egy vállalat top menedzserei, akik önkéntes munka keretèben vègzik ezt a tevèkenysèget. Hihetetlen, igaz?
A konferencia egyik tisztelt vendége a neves Ronnie Kahn, az OzHarvest alapítója és igazi Food Fighter. Neki szentelve a nők különleges kötényt készítettek újrahasznosított férfiingek felhasználásával egyedi fekete és sárga színekben.
A MINE Mother Centers International Network for Empowerment hálózat a kezdetektől támogatja ennek a közösségnek a létrejöttét és működését, sok más támogatóval együtt, akiknek ezúton is köszönetet mondunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak a támogatóknak, akik hozzájárultak ehhez a példaértékű együttműködéshez a közösség érdekében. Itt minden nőnek valóban szüksége van arra az erőre és támogatásra, amelyet ez a közösség nyújt.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
