Amiről ma mesélni szeretnénk, hogy a szintén MINE tag, Centar Aurora Anyaközpont, leginkább roma nőkből áll Belgrádban, akiket Emese már több éve támogat nemzetközi projekteken keresztül, hogy a női roma közösség társadalmi vállalkozássá alakulhasson. Nem csak nemzetközi projekteket visz a közösségbe, vállalkozásra tanítja és mentorálja a nőket, de maga tanította őket varrni is.
Most éppen a nemzetközi Urban Future rendezvényre készítenek újrahasznosított kötényeket a gálavacsorán felszolgáló szemèlyzetnek. Az esemény egyébként Stuttgartban lesz és mentett élelmiszereket szolgálnak majd fel, ès a felsolgálók egy vállalat top menedzserei, akik önkéntes munka keretèben vègzik ezt a tevèkenysèget. Hihetetlen, igaz?
A konferencia egyik tisztelt vendége a neves Ronnie Kahn, az OzHarvest alapítója és igazi Food Fighter. Neki szentelve a nők különleges kötényt készítettek újrahasznosított férfiingek felhasználásával egyedi fekete és sárga színekben.
A MINE Mother Centers International Network for Empowerment hálózat a kezdetektől támogatja ennek a közösségnek a létrejöttét és működését, sok más támogatóval együtt, akiknek ezúton is köszönetet mondunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak a támogatóknak, akik hozzájárultak ehhez a példaértékű együttműködéshez a közösség érdekében. Itt minden nőnek valóban szüksége van arra az erőre és támogatásra, amelyet ez a közösség nyújt.
Zöld könyvajánló egy kis személyessel MoNa Könyvespolc
#zöld #környezet #természet #klíma #nagyvilág #radikálisan zöld #Anyatermészet
Ma beleolvastam egy könyvbe, ami elindította ezt a gondolatsort. Ma úgy szeretnék neked könyvet ajánlani, hogy közben egy kis személyes történettel fűszerezem. Pár olyan könyvet hoztam, amit olvasok, vagy szeretnék olvasni. Olyanokat, amelyek alapvetően változtatja meg a nézetünket a természetről és a viszonyunkról a természettel.
Nem tartom magam tipikus környezetvédőnek. Nem úgy kezdődött a kapcsolatom a környezettel, hogy folyton meg akartam volna védeni, sőt, valójában nagyon sokáig még kapcsolatunk sem volt. A természet nekem a lakótelepről nemigen látszott. Volt néhány fa, amik velem együtt nőttek, de a fenyő és a fűzfán kívül nem tudtam mást megkülönböztetni. A madarakkal is körülbelül így voltam, gólya, galamb, veréb… aki már többet ismert, azt csodálattal néztem! Logikai úton jutottam el a környezethez. Először a klímaváltozás kapcsán. A Greenpeace-ben dolgoztam 6 éven át, először Magyarországon, azután „szerencsém” volt látni, ahogyan égnek az indonéz őserdők és ahogyan milliónyi gyereket tesz hajléktalanná a tájfunok sora Fülöp szigeteken. Megdöbbenve álltam és csak sírni tudtam. Évente egyszer hazatértem és hallgattam, amikor azt mondták nekem „A környezetvédők azért eléggé túltolják. Minek pánikoltatnak?” „Kicsit túl van ez spirázva, azért ekkora gond nincsen.” És ilyenkor arra gondoltam, hogy könnyű a jóból szépnek látni a világot. Amikor két kezemen meg tudom számolni hol van iható víz az egész világon….iható víz… amivel mi a vécénket húzzuk le.
Az iskolában nem volt jó természettudományos tanárom. Tanulmányaimból semmi érdekesre nem emlékszem. Kisgyerekkorom őszinte kíváncsiságát a természet, a bogarak, az állatok iránt városi szüleim igyekeztek minél hamarabb elnyomni, hogy inkább a városi élettel foglalkozzak.
Megismerni a körülöttünk lévő világot egy másik nézőpontból, ajánlom Anne könyvét.
„A természetet szerintem sokan – akár tudattalanul – valamiféle távoli, nem befolyásolható erőforráskészletnek tekintik, ha egyáltalán gondolnak rá. Olyan helynek, amely elkülönül tőlünk, emberektől, a kényelmes életünktől és hétköznapjainktól – egy szolgáltatóközpontnak, ahonnan korlátlanul meríthetünk erőforrásokat, és amelytől minden további nélkül tetszés szerinti kínálatot várhatunk el –, ám amely máskülönben nem igazán érint bennünket. Pedig ez nem így van. Mindannyian a természet szövetének részei vagyunk, sokkal erősebben szőttek bele minket, mint gondolnánk. A természet és a temérdek apró és kevéssé látható organizmus tart életben bennünket még a mai modern városokban is. (…) e névtelen szervezetek tömkelegének köszönhetjük, hogy élünk.” Anne Sverdrup-Thygeson
Már egy ideje azt gondolom, hogy nem az a dolgunk, hogy minél kevesebbet ártsunk. A karbon lábnyomunk számoljuk és hogy az minél kisebb legyen. Azt gondolom, hogy a csökkentés már régen nem elég. Ha olvastad az IPCC jelentést (bár ki olvasta ezt? Magyarul csak egy kivonat van elrejtve a neten), akkor tudjuk, hogy a csökkentés már régen nem elegendő. A 1,5 fokos emelkedésről ma már senki nem beszél, nem is véletlen. Mert már nem lehet megállítani.
A csökkentés, a lassú átalakítás helyett egy teljesen újra van szükségünk. Már tudjuk, a mai világ berendezkedését, működését hiába változtatnánk kicsit így, kicsit úgy. A rendszeren belüli eszközökkel a rendszer maga nem változtatható meg alapjaiban. Ahhoz, hogy legyen jövőnk, egy új rendszer kell, ahhoz új eszközök, ahhoz új szemlélet. Rendszeren kívül. De akkor honnan?!
Sokat gondolkodtam ezen. És valahogyan éreztem, hogy a válasz a szemünk előtt van. A válasz maga a Természet. A természet működése, a természet rendszerei, az Anyatermészet működési modellje. Ezeket ha megfigyeljük látjuk magát a csodát! A teremtést, újjászületést, a körforgást, magát az életet. Mi, nők különösen fogékonyak vagyunk erre, mert magunkban is ott az áramlás, a ciklikusság.
A klímaváltozásról, a világunk jövőjéről alkotott mai nézeteimet nagyban befolyásolta a Permakultúra szemlélete, amelyben az első feladat a megfigyelés. Tisztelettel, értékeléssel párosuló megfigyelés. Amelyben láthatjuk, hogy minden élőlény egyenrangú. Mi emberek sem vagyunk semmivel sem jobbak, sőt! Sokmindenben igencsak rosszabbak. A természettől eddig folyton elvettünk. Nem az a feladat, hogy kevesebbet vegyünk el! Az a feladat, hogy végre ne vegyünk el, hanem adjunk!
Mi nők, különösen tudjuk milyen ez. A gondoskodás.
Eddig az Anyatermészet rólunk gondoskodott, most itt az idő, hogy mi gondoskodjunk az Anyaföldről!
A megértés, az alázat és a természettel kialakított igazi kapcsolat vitt arra, hogy úgy gondolkodjak, ahogyan ma. A nők, az anyák adják nekem a reményt, mert mi tudjuk milyen az, teremteni, újjászületni, milyen az elmúlás és az újjászületés, mi tudjuk milyen alázatosnak lenni, kitartónak, türelmesnek, és másokat előtérbe helyezni. Mi tudjuk mi a gondoskodás. Az Anyatermészetnek, a Földnek pedig éppen erre van most szüksége!
És ahogyan ígértem, néhány könyv, ami a szemléletem formálta.
Charles Eisenstein: Klíma Eisenstein-t mindenképpen ajánlom! Ha jól értesz angolul, iratkozz fel a hírlevelére, nézd meg a videóit! Remek ember! Alázatos a természettel, kifogyhatatlan a kíváncsisága, tanulási vágya, a vágya, hogy megértse hogyan lehetne megoldást találni. Szemlélete rendszert alkot, olyat, amire úgy fogod érezni, hogy mindigis itt volt a szemünk előtt… csak valami miatt eddig még nem láttuk.
„A ”zöld világ” képe több mint egyszerű ábránd; igaz, nem is realisztikus. Azonban lehetséges! Mindehhez arra van szükség, hogy mindegyikünk elkötelezze magát a rá szabott szolgálat mellett – mindenféle logikus ok és a garantált siker ígérete nélkül. Arra van szükség, hogy elhiggyük, igenis eljöhet az a meggyógyult, zöld, szebb világ, amelyre vágyunk.”
Kim Stanley Robinson: Jövő minisztériuma könyvnek az utánnyomására nagyon várok, mert éppen sajnos nem lehet kapni. Én is egy barátnőmnek köszönhettem, hogy elolvashattam. Amikor olvastam, úgy magával ragadott, hogy nem tudtam, hogy ez már a valóság-e vagy még csak a képzelet? A jövőben játszódik, ahol a gyors egymásutáni katasztrófákról ír regény módjára, de ne aggódj, ott a megoldás is!
És ajánlom nagyon a Gaia kertjét Tomy Hemmenway-től, ami egy nagyon gyakorlati könyv arról, hogyan építs kertet. Kakuktojásnak tűnik most itt, de nem az. A szemléletet tanítja, a természettel való szeretetteljes kapcsolatot. Miközben egyébként pontosan megtanít arra, ami ahhoz kell, hogy a kerted ne csak neked legyen oázis, hanem igazán tápláljon minden élőlényt a földön!
A MoNa az anyaságunkkal indult. Az anyasággal, ami az egyik legnagyobb női átalakító erő. Sokunkat letarolt, átalakított, alakít folyamatosan. Az Anyatermészet részévé tesz, sokkal inkább, mint bármilyen más átalakulásunk. Teremtő, életet adó erő. De kihívás is, hogy képesek vagyunk-e olyanná válni, mint maga a természet? Életet adóvá, gondoskodóvá ebben a földi létben, ami olyan sokszor lett már varázstalanítva.
A MoNa a női erőt szimbolizálja. Az erőt, ami bennünk van. Az Anyatermészet erejét. A közösség erejét. A tudatot, hogy minden létezővel összekapcsolódva létezünk, hogy nem kell tennünk, csak léteznünk, mert magában a női létezében van az erő. Nem vagyunk egyedül. Sosem voltunk, csak sokszor elfeledjük.
A MoNa ma már nem csak az anyaságról szól. Sokkal inkább arról a folyamatos belső átalakulásról, változásról, ami a női élet velejárója. Arról a felismerésről, hogy a változás nem rossz, sőt! A legjobb, ami történhet velünk. És arról is, hogy ebben együtt vagyunk. Ezáltal kapcsolódunk egymáshoz és az Anyaföldhöz is.
Emese szavaival élve: „Valami történik mostanában velünk nőkkel és anyákkal. Mintha elkezdődött volna egy különös szerveződés, összefogás, mintha kezdenénk megtalálni az erőnket.”
Számomra az elmúlt hónapok, évek nagy erővel robbantak be. Velejéig rombolták azt, amit eddig fontosnak hittem és olyan erővel törnek fel a belső gyermekem, az igazi valóm darabjai, hogy azok letarolnak. Valami nagy dolog van készülőben bennem és bennünk, kívül és belül is. Átalakulóban vagyok egy régi énből egy újba, ami nem tudom milyen lesz. Csak sejtem, hogy ez nem egy megérkezés, hanem maga az út. A változás a megérkezés. Minden olyan bizonytalan, hogy csak egyetlen dologban bízhatok: abban a belső erőben, ami a valódi női létem ereje. Még nem ismerem fel új önmagam. De felismerlek titeket! Látlak titeket, nőket, asszonyokat, anyákat. Időseket és fiatalokat, az ősi bölcsességet és az új utakat, amiket kerestek és amiken elindultok. Lépéseinket számoljuk. Mind megérkezni szeretnénk. Abba, ami teljes.
Mi a te utad? Merre vezetnek a lépéseid? Milyen utat kezdtél el járni?
Fantasztikus erő rejlik a nőkben. Olyan varázserő, amit eddig legbelül, mélységesen, elrejtve hordoztunk magunkban. Látom benned. Ezt az az erő, amikor a női létet teljességgel éljük meg, amikor igazán önmagunk vagyunk.
Éveken, évtizedeken keresztül kerestem valamit. Nem tudtam pontosan mi az. Otthonnak neveztem. Országokon, kontinenseken át vitt az utam, hogy megtaláljam. De nem leltem. Mert az otthon nem egy hely. Ismertem ezt a mondást, mégis egy hosszú évtized kellett, mire megértettem. Mikor nem találtam odakint, akkor kezdtem megérteni.
Egy női közösségben éreztem meg először. Ahol nem kellett semmit csinálnom. Nem kellett bizonyítanom, csak léteznem. Akkor éreztem meg először, hogy maga a létezés is elég lehet. Sőt, az a legtöbb, amit magamból adhatok, és amit magamnak adhatok. Hogy hagyom magam létezni. Ott, négy éve, egy erdő mélyén összekapcsolódtam 15 vadidegen nővel, anyával. Nekem innen indult a MoNa. Azóta biztosan tudom, hogy nekem az otthon a női kör. Az a női közösség, ahol elég csak lenni. Ahol igazán otthon vagyok. Ahol önmagam vagyok.
Szeretnélek látni téged is ebben körben. Szeretnélek ismerni téged. Látni és érezni az erőt, a szenvedélyt, a lelket, ami benned van.
A MoNa a covid idején született, így online lettünk. Az online lét minden modernségével, idegenségével és minden hasznával együtt. Itt teret és időt is átívelünk, kapcsolódunk. Az, hogy egy zoom eseményen is tudunk egymáshoz kapcsolódni, idegenként, több száz kilométer távolságban, tudunk megosztani és meghatódni azt jelenti számomra, hogy olyan óriási bennünk a vágy és az erő, hogy az legyőzi a virtualitás akadályát. A vágy arra, hogy együtt legyünk, hogy érezzük más nők erejét és ezáltal felismerjük a sajátunkat. És az erő, hogy minden nehézség ellenére, téren és időn át is ez lehetséges.
A női erő nem duplázódik, ha ketten vagyunk, hanem megsokszorozódi. És ha nem csak ketten vagyunk, hanem öten, tízen, százan? Mindent magával sodorhat és megteremtheti azt a világot, amit szeretnénk. Nem kell ehhez tennünk, csak léteznünk. Együtt.
A MoNa online. A MoNa csak egy online tér ahhoz, hogy kapcsolódj. Magaddal, más nőkkel és a természettel. A természettől idegen, mesterséges tér, csatorna. Ez adatott most nekünk. De ez is több, mint ami eddig volt. Örülök neki. Még ha hiányoztok is. Hiányzik az igazi ölelés. Hiányzik a közös éneklés. A hangunk rezgése. A tánc. Az összekapcsolódás. Az érintés. A megismerés három dimenziója és a többi.
Évek óta szeretnék tartani élő találkozókat. De úgy érzem nem az én tisztem ezt indítani. Én csak a létezője vagyok a térnek. Egyetlen darabja. Aki tartja és akit tart.
Kérlek, ha tartasz élő női kört, anyakört, bármit, ami teret kínál nekünk, nőknek az összekapcsolódásához, hívj! Hívj engem és másokat is.
Minden nap újra megpróbálom. Ma majd sikerülni fog! Futok neki újra. Reggel kávé, összeszedem az erőmet, meditáció, mantra, hogy jó vagyok, gyors vagyok, hatékony vagyok, ma sikerülni fog! És aztán nekifutok az újabb napnak. Amiben egyszerre próbálok megfelelni több szerepben is. Anya vagyok, társ vagyok, hivatásom is van, nő vagyok, anyám lánya vagyok, gyerekemnek aznap ápolója, a másiknak tanára vagyok, háztartási logisztikus vagyok, edző, diatetikus, szakács, sofőr és aznap, még terapeuta is. A nap végén összeesem. Ma megint nem sikerült sokmindent elintéznem. Nem hívtam fel a gyerekfogorvost, nem beszéltem az osztályfőnökkel, nem vittem le a szemetet, nem mostam, nem vettem ajándékot a közelgő szülinapra, nem vittem el a kocsit a szerelőhöz, nem készítettem el a prezentációt időben, nem voltam csinos, sem kedves a páromhoz, nem ettem egészségesen, nem mozogtam. És még rengeteg a „nem”, amit ma sem csináltam. Pedig szerettem volna. A napnak vége és ugyan minden gyerek életben van, és lelkileg is nagyjából rendben vannak, a munkám sem veszítettem el és a házat sem lepték el a hangyák, a férj is megvan még, mégis… mégis úgy érzem megint kevés voltam.
„Nem azért nehéz, mert rosszul csinálod. Azért nehéz, mert egyszerűen nehéz.” Hallom Bea, a barátnőm szavait.
De miért? Hiszen mindenki ezt csinálja! Nekik miért megy? Vagy nekik sem megy?
És miért is akarunk több életnyit belepréselni egy életbe? Nekünk, anyáknak is csak 24 óra áll rendelkezésünkre. Miért alakult ez így? Hogyan lehetne könnyebb?
A miértek messze vezetnek, viszont ma egy fontos dolgot megtudhatsz a túlhajszoltságunkról, arról, hogy anyaként is ki lehet égni, az időszegénységről és arról, hogy miért van anyai bűntudat.
Számomra Dr Geambasu Réka tanulmánya igazi felismerés volt.
Nem én csinálom rosszul! Tényleg nem! Egyszerűen ezt nem lehet csinálni!
Mi, az Anyatermészet Egyesületben azt valljuk, hogy az anyaság alatt nem azt értjük, hogy valakinek van gyereke, akit ő szült. Az anyaságnak számtalan formája van, biológiai neme nincs, és hús-vér gyermek sem kell hozzá, hogy anya légy.
Mindaz, aki az anyai kompetenciáit működteti, másokról és önmagáról gondoskodik, empátiával fordul a társai felé, védelmez, törődik, gyógyít, táplál, ringat, megnyugtat, az anya.
Mindaz, aki vallja, hogy Földanya teremtményei vagyunk ezen a bolygón, amiből csak egy van, aki érzi a vele való elválaszthatatlanságot, az mind gyermek, akit ez az anya szült és megtart.
Mielőtt ma kimentem az erdőbe, hogy köszöntsem Földanyát is az Anyák Napján; húztam egy iránymutató kártyát azzal a szándékkal, hogy a kép üzenetének a tükrében vizsgáljam meg az anyaság minőségét. A „Mágus” lapja ugrott ki a tarot pakliból.
A Mágus lapja az alkotó, az önmegvalósító és a kommunikatív erők szimbóluma. A kép nekem azt sugallja, hogy bennünk rejlő alkotóerők révén teremtő módon hatással vagyunk a világra, kommunikálunk, és az élet dolgaiban egyre magasabb szintre juttatjuk magunkat. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a valóságteremtés ereje a kezünkben van, és hogy megvan a képességünk, hogy megváltoztassuk a világot.
A Földanyához való viszony kapcsán az Mágus lapja azt sugallja, hogy mindannyian részesei vagyunk a teremtő erőnek, és hogy ez az erő az anyaság alapját is képezi. Az anyaság egy olyan komplex érzés- és gondolatrendszer, amely magában foglalja az empátiát, a védelmet, a gondoskodást, az alkotást és a kommunikációt. Az anyaság ezen aspektusai nemcsak emberi kapcsolatokra, hanem a földi kapcsolatokra is alkalmazhatók, mint például az összekapcsolódás érzése és a felelősségvállalás a Földanya iránt.
Az Mágus lapja arra emlékeztet bennünket, hogy mi magunk vagyunk a teremtő erők forrásai, és hogy szabad akaratunknak köszönhetően befolyásolhatjuk a világunkat, hogy jobbá, boldogabbá és fenntarthatóbbá tegyük azt. Az anyaság, az összekapcsolódás érzése és a felelősségvállalás a Földanya iránt ebben az értelemben is a teremtő erők megnyilvánulásai, amelyekkel mi magunk is tudatosan és tudattalanul hatással vagyunk a világra. Tudsz kapcsolódni? Mi van benned?
Boldog Anyák Napját neked is; szeretettel küldöm neked azt a tengernyi vérehulló fecskefű mezőt, ami ma délelőtt elém tárult. (Tudtad, hogy ezt a növényt „győzelmi növényként” tartják számon? Számos gyógyhatása mellett amulettként is viseleték.)
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
